Jó sorsunk nemrég úgy hozta, hogy kedves vadász
ismerősünktől kaptunk elejtett fácánt, természetesen kellően érlelve,
konyhakész állapotban. Mivel ez az első alkalom, hogy egy ilyen nemes
vadszárnyas érkezett a konyhánkra, illő tisztelettel készültük.
 |
| Fotó: flickr.com/Rainer Braumandl |
Rögtön eszembe jutott Dobos C. József szakácskönyve, ahol
igen ízes leírást olvastam a vadról. Íme: „ A nemes hím fáczán; szép alakja,
ragyogó színei miatt pompás és díszes állat, s méltóságos és büszke tartása
által e természet adta előnyeit még inkább kiemeli. A nőstény azonban távolról
sem dicsekedhetik ily szép külsővel, s teljesen nélkülözi a pompás színeket,
melyek a hímet a madársereg és tollas világban oly magas polczra emelik. Ezen
állatok Ázsiából származnak, s ahogy azt a történelem írja, Phasis vagy Tasa
folyótól, honnan nevüket is vették, az Argonauták által Colhisba hozattak.
Görögországból később mindinkább elterjedvén, Németországba s így hozzánk is
eljutottak. A fáczánhúst minden szárnyas vadé között a legfinomabbnak tartják,
ezt azonban szigorúan elhatározni nem lehet, az ízlés különböző volta miatt. Némelyek
a császármadárnak, mások ismét a szalonkának adják az elsőséget, míg másfelől a
fürj is talál méltánylókra. Annyi bizonyos, hogy az általában uralkodó ízlés
többsége a fáczánnak igen magas árt szabott.”
S mit lehet ezek után hozzátenni? Egy ilyen fejedelmi
vadnak jól megadtuk a módját, levest és főételeket is készítettünk belőle.
Nemsokára megláthatjátok…