Megint újdonságot sikerült megismernünk, megkóstolnunk.
Tegnap Mónika méregzöld színű, közepes, kissé ovális dinnyével tért haza a
bevásárlásból. „- Ez is egy sárgadinnye, gyere, kóstoljuk meg!”- jött a
felhívás…
Már közel ötezer éve léteztek Egyiptomban és Perzsiában is, majd innen terjedtek el a Közel-Keleten. A Földközi-tenger vidékére a görögök, majd a rómaiak közvetítésével jutott el, de az Ibériai-félszigetre már a mórok vitték, ahonnan aztán a spanyolok elhajóztatták az Újvilágba a 16. században.
A leghíresebb, klasszikus Cantaloupe-dinnyén kívül ma a
világ piacain közel ötszáz fajta ismert.
Ogen, Charente-i, mézdinnye, cukordinnye, ananászdinnye, vagy éppen Galia,
stb. Minden fajtának kissé eltérő az íze a textúrája, de még a cukortartalma
is.
A mikulás-, zöld- vagy télidinnye, késői fajtaként
ismert, elsősorban szeptemberben érik. Súlya hetven-nyolcvan deka, felülete,
viaszos, rücskös, foltos, barázdás. Formája enyhén ovális, talán leginkább
tökszerű. Rendkívül ízletes, ropogós, húsának állaga hasonlít a vilmoskörtére,
édessége mellett egy enyhe diós jegy is megfigyelhető. Erre a fajtára is igaz, hogy kissé korábban
szedve kitűnően savanyítható, akkor is igazi ínyencség válik belőle.
Mi csak most ismerkedtünk vele, leginkább szólóban
fogyasztottuk. Szerintem jól illik csirkéhez, el tudom képzelni halakhoz (pl.
hideg füstölt pisztránghoz), vagy szűzérméhez, legközelebb pedig egészen
biztosan vajon kicsit karamellizálom, és lazac mellé adom!
Ha rátaláltok, bátran tegyetek egy próbát!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése