Menüpontok

2012. január 13., péntek

Színes burgonya a tányérunkon

A történet ott kezdődött, hogy felfedeztük a neten a színes burgonyákat forgalmazó céget és kínálatát. Nosza, ment is a levél, hogy lehet őket megkóstolni, majd pedig egy telefon, és két-három napra rá már meg is érkeztek egy kis kartonban a szebbnél szebb fajták.



A színes burgonyák csak most kezdenek bejönni az országba, és bekerülni a köztudatba. Semmi génmódosítás és még véletlenül sem ételfesték, hanem csupa természetes növényi színanyag jellemzi őket. Az Andokból származó burgonyákban található természetes színanyagok antioxidáns hatásúak, fogyasztásuk pedig – a gasztronómiai élményen túl – hozzájárul ahhoz, hogy egészségesebben éljünk. A legfőbb anyag, mely jellemzi a fajtákat, nem más, mint az Antocianin, ez pedig egy flavonoidok csoportjába tartozó egészséges növényi eredetű tápanyag. Egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy az antocianinok védenek a rák ellen, javítják az agyműködést és elősegítik a szív egészségét is. Némely képviselőjük akár kétszer olyan erős antioxidáns hatással rendelkezik, mint az ugyanolyan mennyiségű C-vitamin, azt azonban eddig még nem vizsgálták, hogy mennyi szívódik fel belőlük a vérkeringésbe. Nekünk most négy fajta megismerésére nyílt módunk, az alapanyagokat pedig főztük-sütöttük, hogy egyrészt megismerjük tulajdonságaikat, másrészt ajánlani tudjunk elkészítési módokat.

Perui lila
Gyönyörű szín, gesztenyére emlékeztető enyhén kesernyés illat és íz jellemzi. Héjában megfőzve állaga a hagyományos kifli burgonyára hasonlít, külseje kissé ragacsos. 
Magas szárazanyag tartalmú, főzve is jól vágható. Burgonyasalátának, szalmaburgonyának is kiváló. 
Főzési idő: ~26 perc





Maya hajnal
Ez a fajta hasonlít leginkább a hagyományos (sárga)burgonyánkhoz, közepében azonban kis halvány rózsaszín csík, vagy forma figyelhető meg. 
Lágy, krémes íz jellemzi, ezért érdemes felhasználni gnocchi-hoz, de püré is készíthető belőle.
Főzési idő: ~24 perc

Skót-felföldi vörös
Gyönyörű közepes rózsaszínű, és egyben az egyik legnagyobb meglepetés is volt, hiszen egyszerre hozza fűszerpaprikás és füstölt illatokat és ízeket. Ez pedig – valljuk be – eddigi ismereteink szerint igencsak szokatlan egy burgonyától. Nagyon jó kis köret héjában megsütve, de olajban sütve is kiváló!
Főzési idő: ~31 perc



Svájci kék
Kiemelkedően magas színanyag, közepesen magas szárazanyag tartalommal rendelkezik. 
Kiválóan süthető, akár sütőben, héjával együtt, de vajban, olajban is ajánljuk. 
Érdemes egy egész kevés hagymával, sok borssal és friss petrezselyemmel tört burgonyaként feladni.
Főzési idő: ~26 perc




A színes burgonyák kóstolásának legnagyobb tapasztalata az volt, hogy megfelelően elkészítve, kreativitásunkat latba vetve, még egy egyszerűbb, elsőre talán semmitmondó ételt is feldobnak, remekül kiegészítenek. Természetesen várjuk a hozzászólásokat, tapasztalatokat, volt-e már dolgotok ezekkel a burgonyákkal.
Cikkünk a www.lilaburgonya.hu támogatásával készült. Köszönjük!

A fotók az első kóstolás alkalmával, a főzési idő után készültek.