Menüpontok

2011. december 3., szombat

Vida Péter, az Év Bortermelője 2011

2011. december 2-án 12 órakor, sajtótájékoztató keretében kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott„Év Bortermelője 2011” cím nyertesét. A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés.

A 2011. Év Bortermelője díj nyertese:Vida Péter ,a Szekszárdi borvidékről.
„A Bor semmihez nem hasonlítható isteni csoda, mely az élővilág és az egész emberiség diadala. Negyven éve a szőlő és a bor körül forgolódom. Azt hiszem, a bor mindig előttünk jár, kevés a földi élet ahhoz, hogy mindent megtudjunk róla. Az alábbi gondolatot egy bölcs idős embertől hallottam: fiam, te olyan úton jársz, ahol sok probléma és feladat lesz az örömök mellett. Legyen célod az életben, s ha már úgy érzed, a cél közelében jársz, jusson eszedbe, hogy nem csupán a cél elérése volt fontos, hanem inkább az, hogy hogyan tudtad megtenni az odavezető utat.”

Egykor a Debreceni Agrártudományi Egyetem Főiskolai Karán diplomázott, 58 éves szekszárdi borász egy konkrét esemény hatására kötelezte el magát a borászat mellett: Rég történt már, első kadarka boromat beneveztem a helyi borversenyen, természetesen apám nevét írtam a nevezési lapra. Telt múlt az idő, már el is feledkeztem róla, amikor egy reggel édesapám kinyitja a helyi újságot, és a középső két oldalon nagy, öles betűkkel ezt olvassa: Vida Sándor kadarkája a megye legjobb kadarkája. Apám szigorú ember volt, de akkor elcsukló hangon mondta: meglásd, a jó Isten meghálálja. Innentől kezdve nem is volt kérdés, hogy a bor és az én életem összekapcsolódik.”
Dolgozott üzemgazdászként, szőlészeti ágazat vezetőként is az Aranyfürt Mezőgazdasági Szövetkezetnél, de 1995-ben úgy döntött, hogy megalapítja saját családi vállalkozását, a Vida Családi Birtokot, ahol három gyermekük is kiveszi részét a munkából. A La Vida sorozat sorra söpri be díjakat, Péter szívéhez mégis a Merlot és az Öregtőkék Kadarkája áll legközelebb, ez a két végtelenül kedves, bársonyos, szeretettel ölelő, melegséget árasztó bor szólítja meg igazán. (…)