Menüpontok

2011. szeptember 15., csütörtök

Jövő héten Borszerda!

„Harmadik alkalommal rendezik meg idén a Borszerdát, az Agrármarketing Centrum és a Nemzeti Bormarketing Alap támogatásával. A rendezvények sikerét az alapötlet biztosítja, idén is várják a résztvevő éttermek azokat, akik szívesen fogyasztanának minőségi magyar borokat féláron.”  A szervezők az alábbi sajtóközleményt küldték, melynek természetesen örömmel helyt adok.

Egy-két pohár fehér jól csúszhat a nyárutón...

„Tessék? Bizony, hiszen az idén két alkalommal, szeptember 21-én és november 9-én megrendezett esemény épp ezt a célt szolgálja. Ilyenkor a résztvevő éttermekben minden magyar bor 50%-os áron érhető el. Tavaly már 200 étterem csatlakozott az eseményhez, a fogyasztók érdeklődését pedig az mutatja, hogy a Borszerda honlap (borszerdák.hu) látogatottsága meghaladta a 10 ezret. Nyilván mindenki szeret étteremben jót enni, jót inni. Vagy csak szeretne, esetleg többet szeretne.


Akadnak ezzel olyan problémák, hogy nem mindenki szereti/tudja a főétel többszörösét elkölteni borra, a vendéglátóhelyeken pedig nem feltétlenül több oldalas a poharaztatott bor kínálata. A vendéglátóhelyek árképzése külön téma, legyen elég hozzá most annyi, hogy külföldön sincs nagyon másképp a helyzet, viszont az emberek ott is szeretnek étterembe járni. Nem véletlenül terjedtek el ott is a hozz magaddal egy palackot illetve a Borszerda jellegű akciók. A dolog mindenkinek előnyös: egy vendég számára azért, mert baráti társaságban több bort is kipróbálhat. Személyes élményem volt az első Borszerdán egy mellettünk lévő asztalnál ülő nagyobb társaság, akik szisztematikusan, borvidékek és borstílusok szerint válogatva haladtak előre a kóstolásban, közben pedig nagyon jól érezték magukat. Pontosan erről van szó: étterembe, szórakozni megyünk, hogy jól érezzük magunkat: az 50%-os árengedmény azért segít ebben, lássuk be. De előnyös az éttermek és pincészetek számára is: sokkal nagyobb teret kapnak arra, hogy elkápráztassák a vendéget, hogy megmutassák, mit tudnak. 

Mi passzol egy laza Irsaihoz, mit ajánlanak egy szilvás gombóc mellé, és tényleg megöli-e a bort a fokhagyma, vagy van olyan bor, amely meg tudja támasztani az erős zamatokat? Ilyenkor mindenki felenged egy kicsit, és a pénztárca apadása miatti aggodalom helyett jobban tud a fenti kérdésekre koncentrálni. Idén tehát két alkalommal lehet készülni: szeptemberben a fehér, novemberben a vörösboroké a főszerep. Érdemes az éttermek listáját böngészni, a helyeket lefoglalni, a borlapokat átnézni, és rákattintani az esemény Facebook oldalára is, ahol meglepetés nyereményjáték várja a látogatókat.
Borszerdázzunk, érezzük jól magunkat, ránk fér!”


Kántor Endre
borszakíró