Spanakopita

Avagy görög sajtos rétes következik. Nyaralásaink alkalmával igen gyakran ettük, mert szinte bárhol beszerezhető, kézben is elfogyasztható, tápláló, ízes étel. Azt is mondhatnánk, amolyan "street food", de inkább nem tesszük!

Foto: athenfoods.com

Kell hozzá:
fél kg feta sajt,
egy csomag rétestészta,
10 dkg kemény sajt 

(legjobb a kefalograviera vagy a parmezán),
1,5 dl tej,
4 tojás,
friss spenót,
só, bors.

A fetát nyomkodjuk szét villával, majd adjuk hozzá a reszelt parmezánt vagy a kefalograviérát, a tejet, az apróra vágott mentát, a felvert tojásokat és a borsot, majd dolgozzuk össze a tölteléket. Egy tepsit kenjünk ki olívaolajjal, kenjük meg a réteslapokat is, és úgy tegyük a tepsibe, hogy az oldalakat is körbevegye. Erre jöhet rá a töltelék, végül fedjük be a maradék, szintén megolajozott tésztalapokkal, és az alsó lapok szélét bevizezve hajtsuk rá a tetejére. Utolsó mozzanatként kenjük meg a rétes tetejét olívaolajjal, és süssük egy órán keresztül.

Rókagomba ragu zsemlyegombóccal

Javában tart a rókagomba-szezon. Érdemes felkutatni, vásárolni, főzni, enni, hisz mindössze két hónapig élvezhetjük. Persze frissen a legjobb, ám aki nagy rajongója, annak érdemes eltenni egy keveset őszre vagy télre is. 

Hozzávalók:
50 dkg rókagomba,
1 közepes fej vöröshagyma,
2 dl natúr joghurt, liszt,
friss petrezselyem,
vaj, olívaolaj, só, fehérbors.

A zsemlyegombóchoz:
6-8 db zsemlye,
1 nagy fej vöröshagyma,
kevés petrezselyem,
só, liszt, tojás,
tej, őrölt bors.

A rókagombát jó alaposan megmostuk, ez nem éppen gyors, de mindenképpen szükséges feladat. Nagyjából egyforma darabokra vágtuk. Kevés vaj és olívaolaj keverékén megpirítottuk az apró kockára vágott vöröshagymát, néhány perc elteltével pedig beletettük a rókagombát. Ízesítettük sóval, fehérborssal, és készre pároltuk. Mikor elkészült behabartuk, és a legvégén friss petrezselyemmel szórtuk meg.
A zsemlyéket felkockáztuk, a petrezselymet és vöröshagymát felaprítottuk, utóbbit serpenyőben megpirítottuk, hűlni hagytuk. A megpirított zsemlyekockákhoz lisztet és tojást adtunk, hozzákevertük a megpirított hagymát és a petrezselymet, ízesítettük, kevés tej is került hozzá, összedolgoztuk. Kézzel kisebb (kb.5 cm átmérőjű)gombócokat formáztunk, és sós, lobogó vízben kifőztük.

Tipp:
Aki szereti, tálaláskor nyomhat rá friss citromlevet, vagy tehet hozzá egy kis fehérborecetet. A pikáns ízvilág igazán jól áll ennek az ételnek!

Tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

Levendulás szilvakrémleves

Az idei nyaralásunkat (részben) ismét a Balatonnál töltöttük. Akárcsak két éve, most is megtapasztalhattuk: a tó környékén rengeteg a levendula. Már előtte is kedveltük, de nyugodtan mondhatom, az ott eltöltött idő alatt a növény rajongói lettünk. A mostani kánikula alatt, részben az élmények hatására, összehoztunk egy jó levest.

Hozzávalók:
2 marék szilva,
3 szál levendula,
3 ek. barnacukor,
fél liter víz, őrölt fahéj, szegfűszeg, só, 
2 db citromkarika, 
1 dl tej, 2 ek. vaníliás pudingpor.

Készítés:
A szilvákat kimagozzuk, a vízben feloldjuk a barnacukrot, beledobjuk a fűszereket, a citromkarikát, majd, ha felforrt, mehet hozzá a szilva, és a levendula. Nagyon rövid ideig főzzük, majd állni és hűlni hagyjuk. Ha kellően kihűlt, a szilvákat, citromkarikát szűrőkanállal kiszedjük, és fokozatosan leturmixoljuk, úgy, hogy a visszamaradt főzőlét fokozatosan adjuk hozzá, vigyázva, ne legyen túl híg.
A végén kevés tejjel kikeverjük a pudingport, visszatesszük a gázra, és behabarjuk. Ha teljesen hideg már,  szilvadarabokat tehetünk még bele. Hidegen fogyasztjuk!

Tipp:
A tejet természetesen tejszínnel is helyettesíthetitek, és ha esetleg túl sűrű, az alaplével még hígíthatjátok. Tapasztalatunk szerint a levendula intenzitását, szinte mindenki másképp kedveli, ezen az arányon bátran változtassatok hát szájízetek szerint.

Fűszeres túróval töltött gombafejek

Olaszországi látogatásunk alkalmával egy isteni antipastit, vagyis előételt sikerült megkóstolnunk. Ez volt a funghi al forno ripieni di ricotta. Tetszett az egyszerűsége, ám mégis hallatlan ízgazdagsága, s persze ezt nekünk is el kellett készítenünk idehaza, a magunk módján.

Kell hozzá:

fél kiló csiperke, 2 szál újhagyma,

15 dkg reszelt füstölt sajt,

vaj, olívaolaj, tengeri só, 1 tojás, 

25 dkg tehéntúró, 1 ek. tejföl.

Így készítsétek:
A gombát megtisztítjuk, a szárait kivesszük, a fejeket félretesszük. A gomba tönkjét persze ne dobjátok ki, hiszen akár tésztára, akár egy készülő raguba, de tojásrántottához is felhasználhatjátok.
A sütőt érdemes előmelegíteni, közben elkészítjük a tölteléket. Ehhez az újhagymát karikára vágjuk, kevés vajon megdinszteljük, picit hűlni hagyjuk. A túrót egy tojással, reszelt sajttal, a tejföllel és a hagymával együtt összekeverjük. Ha kell sózzuk, majd a gombafejekre egy kanálnyi mennyiséget halmozunk. Kivajazott üvegtálba tesszük, és pirosra sütjük! A végén mi egy pár perc alatt összedobott, paradicsomsalátát és persze friss kenyeret ettünk hozzá.
Hidegen és melegen is egyaránt finom!

Tipp:
Isteni fogás, különösen jó vendégvárásra, borozáshoz, sörözéshez, beszélgetésekhez. Könnyű vacsoraként, akár szólóban, akár kettesben is elkészíthetitek, biztosan feldobja majd az estét. Ja, és még egy fontos dolog: egyaránt jól illik mellé, akár a fehér-, akár a vörösbor!

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

2013: Pöfeteg „fajita”avokádós-gránátalmás salsával
2012: Mozzarellás-tepsis burgonya, medvehagymával
2011: Sült mangalica tarja

Tapas – Egy falat Spanyolország

Egyik nagy mediterrán szerelmünk Spanyolország, a spanyol gasztronómia, egyáltalán az ottani élet, a kultúra, egyszóval minden! Volt szerencsénk már vagy négy alkalommal megfordulni a félszigeten, és jó alaposan körülnézni, mit is esznek, mit isznak a jó öreg „hispánok”.

A rengeteg féle autentikus recept vagy alapanyag, kreáció után mégis mindig a tapa az, ami a legjobban jelzi az ottani vendéglátást. Benne van minden: az életöröm, a lazaság, az alapanyagok maximális tisztelete, és persze akkor esik a legjobban, ha egy kis flamenco szól mellette. A szó jelentése fedő, fedni, befedni, s az első megoldás alighanem egy szelet kenyér lehetett, amit a fogadó a sok légy és egyéb nemkívánatos rovar miatt adhatott át a kuncsaftnak, hogy ezzel fedje be poharát, óvja meg kortyolgatni szánt borát. Először talán csak magában rágcsálta vendégünk, később bele is márthatta egy-két krémbe, és így rendelt aztán hozzá egyre több kiegészítőt.

A tapas tulajdonképpen bármi lehet: fél tucat olíva, vékonyra szeletelt Serrano vagy Ibérico, , ropogósra sütött paprika, kis pikáns kagyló, húsgolyó paradicsommártásban, tortilla, olajban pácolt szardínia, hogy a többiről már ne is beszéljek.  Barcelona, Calella, Villafranca del Penedes, Cordoba, Sevilla, Malaga és Jerez tapasbárjaiban járva egy valamit leszögezhetek: a tapasok sora végtelen lehet. Vannak klasszikusok, amit szinte mindenhol meg tudsz kóstolni, de mindig és mindenhol vannak új kreációk, újdonságok, így biztosítván az állandó változatosságot. A tapa viszont attól lesz eredeti, ha kizárólag spanyol alapanyagokat használunk fel hozzá, s ezt már idehaza is bárki megteheti, aki egy kicsit sem sajnálja az utánajárást.

A tapas ideje úgy késő délelőtt érkezik el, amikor már a derék spanyol polgár letudta reggeli espresso-ját és túl van a nem túl kiadós reggelijén is, de ugyanakkor már dolgozott is egy kicsit, viszont az ebéd – amit gyakran délután két órakor tálalnak fel – még tartózkodóan távolinak tűnik. Ilyenkor lehet bekapni valami, és mondjuk kortyolni egyet a hűs fino-ból vagy manzanillából.

A spanyoloknál a sziesztát igen komolyan veszik. Hangsúlyozottan így van ez a déli részen, ahol sokszor szinte elviselhetetlenül nagy a forróság. Ilyenkor aztán képtelenség dolgozni, úgyhogy mindenki, aki csak teheti haza vagy kedvenc éttermébe, tapa bárjába megy, hogy azt a jól megérdemelt pár órát kedvenc fogásaival töltse. Néhány órás délutáni, esetleg kora esti munka után pedig minden kezdődhet előröl.

Manapság kezdett elterjedni, hogy tányért is adnak a vendégeknek, ám egy igazi, hamisítatlan tapa bárban csak a pohár és a villa, ami biztosan a kuncsafté, minden máson osztozik a pult- vagy asztaltársasággal. Máig élő hagyomány, hogy egy nagyobb társaság rendszerint összerendel legalább tíz-tizenöt fogást, és keresztül-kasul eszegetnek, csipegetnek a kis tálakból. Nekünk ez első látásra különösnek tűnhet, de a dolog ettől olyan jó, laza és természetes!

2013: Őszi gasztrokalandozás 
2012: Mustáros karaj
2011: A pisztrángokról...

Erdélyi kis borkaland...

Erdély és Románia a következő évek nagy boros meglepetése, befutója lehet. Fehér- és vörösborban egyaránt nagy lehetőségeket vonultat fel. Elképesztő lehetőségek egész sorára derült fény, mikor szerencsém volt néhány napot ott tölteni. 

Ménes
Első úti célunk, a ménesi borvidéken működő Wine Princess cég volt, melyet Balla Géza pincészeteként is ismer a hazai borfogyasztó. Géza vállalkozása mindössze pár kilométerre fekszik Aradtól, a néhány óra alatt, amit nála töltöttünk, pedig egy szépen, ígéretesen növekvő pincészet képe rajzolódott ki. Jelenleg még vagy három különböző helyen működik, de szerencsénk volt megtekinteni legújabb beruházásukat, melynek keretében egy feldolgozót, pincét, központot és panziót egyesítő komplexumot építenek.
A pince palackos tételei és hordómintái is egyaránt figyelemre méltóak. Ha feltétlen ki kellene emelnem valamit a megkóstoltak közül, akkor a mustos fehérre, kadarkájára és pinot noir hordóira szavaznék, utóbbiból vagy négy-öt változatot is sikerült megkóstolnunk. Még egy szőlőtúra a kadarka ültetvényre, és máris indulhatunk tovább, egyenesen a Maros-völgyén át. 

Hosszú órákon át követjük a folyót, s könnyen megállapítható egy nagy igazság; egy valami mostanság igencsak kell, ha az ember autóval utazik Romániában: ez pedig a türelem. Hogy ez mennyire igaz, azt csakhamar a valóságban is megtapasztalhattuk. Amúgy sem szélvész tempónknak Déva városánál egy több, mint három és fél órás dugó vetett véget. Kénytelen-kelletlen le kellett tehát mondanunk a Vajdahunyadra tervezett kitérőnkről, és a helyi specialitásokat felvonultató ebédről is, helyette maradt az út menti amerikás zsemlye, az elmaradhatatlan húspogácsával(?). Aztán minden „jónak” vége szakad egyszer, s mi is emberi tempóra kapcsolhattunk. Néhány órán belül meg is érkeztünk Nagyszebenbe (románul Sibiu, németül Hermannstadt, latinul Cibinum), hogy egy kis villámlátogatás során ismerkedjünk a településsel.
A 2007-ben Európa Kulturális Fővárosa státuszát betöltő településen olyan élményben volt részünk, mely sokáig emlékezetes marad. Este tíz órakor, szeptember végén meglepő élettel, nyüzsgéssel teli utcák, emberekkel, fiatalokkal teli teraszok, s a csodálatosan helyreállított, kivilágított történelmi belváros, mely barokk jegyeivel hamar belopta magát a szívünkbe. Sajnos sokáig nem időzhettünk, hiszen még vagy jó száz kilométer előttünk volt célállomásunkig, ezért bizony már jócskán belementünk az éjszakába, amikor Brassót elhagyva begördültünk Azugába, ahol a Halewood pezsgőmanufaktúrájának vendégszobáiban tölthettük jól megérdemelt pihenésünket.
Constantin Nita a cég külkereskedelmi menedzsere, az éjjeli időpont ellenére szívből jövő kedvességgel és jól behűtött pezsgővel várt minket. Vajon kívánhat-e jobb fogadtatást egy megfáradt utazó?! Némi kis „gyors” vacsora (vagy korai reggeli), és hamarosan mindenki jóízű álomba merült.
Másnap reggel aztán egyik meglepetés következett a másik után. Verőfényes napsütés, csodálatos, hegyektől védett kis völgy képe bontakozott ki előttünk, amit ugye a sötétben nem tudtunk szemügyre venni. Mindennek a tetejébe fantasztikusan tiszta, harapható levegő és nyugalom. Reggelink után – amihez persze jutott pezsgő is – megszemlélhettük a pincéket is.
A Rhein & Co. cég 1892-ben alakult, 1920-tól készítenek pezsgőket eredeti, champagne-i módszer alapján. Egykoron a román király udvari szállítói is voltak, manapság is keresik a kapcsolatot az egykori uralkodóval.
Az alapanyag persze a Halewood ültetvényeiről származik, mintegy 60-70 kilométerről érkezik idei a chardonnay, a pinot gris, de kékszőlőt, pinot noir-t és merlot-t is felhasználnak. Pezsgőik igazán kellemesnek bizonyultak, különösen a Brut tétel lopta be magát sokunk szívébe.

Két nap Dealu
Néhány perc készülődés-csomagolás, és máris robogtunk dél felé: várt minket Dealu Mare. Útközben elhagytuk a 45. szélességi fokot, melyet az út mellett egy kis mértani tábla is jelez. Gyorsan megpróbálom felidézni, milyen borvidékek is fekszenek ezen a szélességen: Médoc, Crozes-Hermitage (Észak-Rhone), Asti, Emilia-Romagna, Krk sziget, Fruska Gora (Szerémség), és még sorolhatnám. Úgy tűnik, nem járhatunk rossz helyen…
Ploiesti-től egy jobbos, és máris a híres borvidéken találtuk magunkat. A Dealu Mare név, hosszú dombot takar, ez a valóságban egy 40-50km hosszan elnyúló vonulatot jelent, s csak mellesleg említem meg, hogy az ország elsőrendű vörösboros területén járunk.

A két nap során elsőként a Halewood-hoz mentünk. Jó szokás szerint először egy cabernet ültetvényre vittek minket, ahol éppen folyt a szüret. A fajta apróbb bogyójú változatát termesztik – ez nálunk nem igazán elterjedt – viszont jobb minőséget ad. Ennek ellenére kissé furcsán festett a szőlő, kérdeztük is, hogy az ilyen kis bogyók normálisak-e? A szőlész maga is kissé elégedetlen volt, hiszen ebben az esztendőben a területeknek óriási meleget és aszályt kellett leviselniük, így érthetővé vált a fenti jelenség. A szőlős séta után irány a pincészet látogató-központja, ahol, ha a teljes választékot nem is, de igen nagy keresztmetszetet sikerült megkóstolnunk.
Tucatnyi fehér- és vörösbor közül – melyek egyébként mind-mind hibátlanok, sőt kiválóak voltak – leginkább a fekete leányka (két változat is szerepel a cég kínálatában) és a Byzantium Rosso di Valachia nyerte el tetszésemet. Ez volt talán a második alkalom, hogy sikerült személy szerint is fekete leánykát kóstolnom, és minden túlzás nélkül állíthatom, lenyűgöző volt.
A második Dealu Mare-i napunkon Románia talán legismertebb és legjobb pincészetéhez a Davino-hoz látogattunk. A cég a hosszú dombon belül is Cepturában székel, mely még ezen a kiváló borvidéken belül is a legjobb rész. Itt nincs külön látogató-központ, egy helyen végez mindent a pincészet. Dan Balaban és Bogdan Costachescu fogadott minket a hipermodern épület előtt. Előbbi a tulajdonos, utóbbi pedig a főborász, aki mára tulajdonrészt is szerzett a cégben, mellesleg pedig ezer szállal kötődik a vidékhez. Az a tipusú borász, melyből idehaza is feltűnően sok van, aki a bemutatkozás után már a második mondatban azt mondja: már a nagyapám is... Saját szőlőterületük vagy hetven hektár, de ebből jelenleg csak mintegy negyven terem, így még kénytelenek felvásárolni, ahhoz a kétszázezer palack borhoz, melyet évente kibocsátanak.
Csak semmi szégyenkezés – gondoltuk a Halewood milliós palackszámához viszonyítva, hiszen itt az árak jóval magasabbak, amit a minőség is indokol. Ami a leginkább érdekes volt számomra, hogy itt a fehér-, rozé- és vörösborok árában nem nagyon tesznek különbséget: úgy uszkve 7-8 ezer ungárus pénzt kell leszurkolni egy-egy Davino-s palackért. Nagy élmény volt az egész borsor, a fekete leányka itt is kiemelkedett, de számomra a csúcs mindenképpen a Domaine Ceptura Rouge 2005 és a Flamboyant 2003 volt, utóbbi melegségével, bujaságával, fűszerességével leginkább egy jó Chateauneuf-du-Pape-ra emlékeztetett. El is kérnek érte jobb helyeken vagy száz európai csengő tallért.

Ételek
Az egyik legjellemzőbb specialitásuk a Mititei (ejtsd: mics), ami egy darált húsból (az eredeti recept három félét ír), hagymából és egyedi fűszerezésből álló roston sült húsrudacskát rejt magában. A nálunk, illetve a Balkánon is ismert a Cevapcici-t, lehet talán leginkább az ételhez hasonlítani. Igazán ízletes, mindig frissen sütik, sokszor az út mellett is megkóstolható, friss kenyérrel, mustárral és két darab fogpiszkálóval fogyasztják. Kötelező…
A másik maradandó élményt a különböző csorbák (levesek) adták. Sokat utazó honfitársainknak talán már feltűnhetett, hogy a magyar konyhához hasonló, úgymond leveses nemzetet nemigen lehet találni. Nos, a román konyhában a csorbák alapvető fontosságúak. Többféle csorba létezik, melyet tejfölösen és pikánsan készítenek. Lehet csirkés, pulykás, bárány- vagy borjúhúsos változatban, de a legkülönlegesebb a pacalos. Sok helyen kínálnak mellé erős zöldpaprikát, amelyet egyszerűen harapnak a leves mellé. 
Ami még rendkívüli volt az út alatt, az a finom, helyi, igazán karakteres juh-, kecske-, és tehéntejből készülő sajtok világa. Szinte bárhová mentünk elmaradhatatlan kelléke volt az asztalnak. Sokszor fordul elő a padlizsánkrém, melyet legtöbbször előételként kínálnak, pirítóssal együtt fogyasztanak. Ennek kissé továbbfejlesztett változata a zakuszka, melynél a padlizsánhoz paprikakrémet kevernek, s esetleg kiegészíthetik egy kis paradicsommal is. Lilahagymával a tetején koronázza meg a pirítóst. Jól csúszik egy kellemes borozgatáshoz…

Sommerkino Fesztivál Bécs 2014

Akárcsak tavaly, idén sem maradhatott ki egy kis kiruccanás a bécsi Sommerkino fesztiválra. Mi persze nem a programok, a vetítések, hanem inkább a gasztronómiai felhozatal miatt látogattunk ki barátainkkal az egykori császárvárosba. Ismét érdekes volt.

Örvendetes, hogy újra találkoztunk olyan résztvevőkkel, akik tavaly is kint voltak, de már sajnos nem jutott rájuk kapacitás. Őket már akkor felvettük a képzeletbeli listára, s jó pár ételt, amiket mindenképp meg kell kóstolnunk.

A helyi „folyékony kenyér” kínálat megízlelése után indításként a horvát tengerpart egyik klasszikusát (nagyon élénken él még a nyaralásunk emléke) a sült sprotnit választottuk. Természetesen citrommal és fokhagymás mártogatóssal kínálták. Nagyon finom, friss, és ropogós volt, a szósz pedig különösen „üdítőre” sikerült.

Roston sült bélszín és csirke steak következett. A csirkétől azt kaptuk, amit vártunk, ez úgymond kötelező kör volt. A marhahúsnál arra voltunk kíváncsiak, hogy ilyen körülmények, a nagy sor, stressz és tömeg ellenére mennyire tudják korrektül megsütni. Élmény volt, különösen a hús minősége miatt, és a megrendelt közepes sütési mód, valóban közepes volt! Mindkét ételt „házi” sült burgonyával” (pommes frites country art) tálalták, mely szintén ízletes volt.

Egy spanyol tapa tállal folytattuk. Ezen a hagyományos húsgolyó, a grillezett paprika, bundázott garnéla, paradicsom és tonhal krémes kenyerek, sült hagyma bacon szalonnába tekerve és aioli képviseltette magát. Tulajdonképpen minden hibátlanul volt elkészítve, mégis az igazi hatás valahogy elmaradt. Külön érdekesség volt a sült hagyma, plusz a burgonyacsíkban sült garnéla. Utóbbit úgy kell elképzelni, hogy a nyers burgonyát spagetti formára alakítják, s ezt tekerik rá a garnélára.

A franciák tudtommal tavaly nem képviseltették magukat, ezért hát kíváncsiak voltunk, tőlük milyen ínyencséget érdemes megkóstolni. Választásunk a homárra esett. Hozta is az elvárt formát, külön öröm volt, hogy ilyen körülmények között is teljesen friss volt, mindössze egy kis szósz, például fokhagymás vagy citrusos mártás hiányzott róla. A fél homárhoz egy gerezd citrom, valahogy kevésnek bizonyult. Ja, és még egy plusz, 2€ kaució ellenében speckó fogót is kaptunk, így viszonylag könnyű volt elfogyasztani a rákot.

A fesztivál egészen augusztus 31.-ig tart, így akit érdekel, annak irány Bécs és a Rathausplatz! Választhattok japán, kínai, indiai, perzsa, görög, olasz, osztrák, amerikai, horvát, spanyol, francia – remélem senkit nem hagytam ki – ízeket. Mi mindenkinek csak ajánlani tudjuk!

2013: Levendulás szilvakrémleves

2012: Sárgabarackos gombóc

2011: Katalónia 2009 I. rész

Pržene Srdele

Azaz, sült szardínia. Az idei nyaralásunkat ismét Horvátországban töltöttük. Nyolc éve nem voltunk családosan a tengernél, ezért hát felfokozott izgalommal vártuk az egy hetet. Persze a gasztronómiai élmények – mint mindenhol – vegyesek voltak. Ettünk isteni polipsalátát, bureket, pljeskavicát, szlavón pörköltet, de a sok érdekes étel között is számunkra a most bemutatásra kerülő jött be igazán.

Kell hozzá:

0,5 kg szardínia

0,25 kg liszt

só, fehérbors,

olaj a sütéshez.

A hal előkészítésével kezdünk. Ha friss fogásból származik, jól mossuk meg, majd egy éles késsel a fejet levágjuk és a hasi részen is ejtünk egy kis bemetszést, így a belső részeket is eltávolíthatjuk, de a farokrészt rajta hagyjuk. A horvátországi üzletekben már kapható előkészített, csomagolt változata is: keressétek a rinfuza, pakirana feliratot a csomagoláson. Láttam fejjel együtt, illetve fej nélkül is.

A halat ezután lisztbe forgatjuk, alaposan, hogy jól befedje mindenhol, de túl sok se legyen rajta. Ezután már nincs más hátra, mint bő forró olajban kisütni.

Tipp:

Szerintem sok friss citrommal, kevés apróra vágott vöröshagymával, kenyérrel és ajvárral az igazi. Találkoztunk már sült burgonya körítéssel, és főtt burgonya-mángolt párosítással is. Az ajvár elkészítése pofon egyszerű és sok hozzávaló sem kell.

Hozzávalók az ajvárhoz:

1 padlizsán,

6 darab pirospaprika (kápia, esetleg piros kaliforniai)

olívaolaj, 2-4 gerezd fokhagyma

kevés só, bors, balzsamecet.

A padlizsánt és a paprikát héjastól, a tűzhely lángja fölött megpörköljük, de az a legjobb, ha szabadtűzön grillezzük. Mikor már a zöldségek héja kellően megsült, tegyük egy tálba és fóliázzuk le. Így hamar pára alakul ki, és nagyon egyszerű lesz megpucolni őket. A paprika csumáját eltávolítjuk, aki szereti a magokat benne hagyhatja, aki nem, távolítsa el! A padlizsánt is meg kell szabadítani a héjától, majd a húsát a fokhagymával együtt a lehető legapróbb darabokra vágjuk. Később hozzáadjuk a padlizsánkrémhez a paprikát, és az egészet jól összedolgozzuk. A legvégén jöhet az olívaolaj, a balzsamecet és a fűszerek. 

2013: Mikulás dinnye (Piel de sapo)
2012: Régi idők vendéglői - Az "Alm"
2011: Erősített borok: a portói

Magyar Konyha - 2014 június.

Ismét elrepült egy hónap, itt a friss szám, s a Magyar Konyha táján már igazi nyári hangulat érezhető. Sok-sok eper, némi bodza, fagyi, tárkony, gabonák, gasztro-sztorik, meg még annyi minden... Vinkó József főszerkesztő így ír erről bevezetőjében:

(…) ”Mert az egy dolog, hogy 2016-ban Budapest rendezheti a világ legnagyobb presztízsértékű szakácsversenye, a Bocuse d'Or európai döntőjét, de a lécet át is kell vinni. Hamvas Zoltánt, a magyar Bocuse d'Or Akadémia elnökét a kulisszatitkokról és az esélyekről kérdeztük. Például arról, lesz-e folyamatos és jó minőségű alapanyag, amit a felkészülés és a verseny folyamán a húsz országból érkező szakácsoknak biztosítanunk kell. (…)

A kérdés a levegőben lóg. Ez foglalkoztatja a ceglédi kistérség termelőit, a nyársapáti tanyavilágban élő Bakosi Attilát, aki magyar tarkával foglalkozik, de ez izgatja Andrássy Katalint és lányát is, akik cukor-, liszt- és tejmentes süteményekre specializálódott cukrászműhelyt hoztak létre. A kulinária szerelmesei megszállottan keresik az új (elfelejtett) ízeket. Salamon Csaba régi-új gabonákból - árpából, kölesből, hajdinából - készült kásákat szeretne visszacsempészni a konyhaasztalra, amelyek rég kikoptak a hétköznapi étrendünkből, Horváth Gábor, a mádi Gusteau Kulináris Élményműhely konyhafőnöke (már a név is mutatja, hogy itt nem egyszerű zabálásról van szó) pedig savóval készíti a zsömlét, és tulipánt, kardvirágot, begóniát kever az ételekhez. Ifjabb Szepsy Istvánnal még pálinkát is készítenének a paradicsomból, amire már a tokaj-hegyaljai vincellérek is csak azt mondanák: úri huncutság.

De ugyanez a helyzet Pannonhalmán is, az apátság fűszerkertjében: a séf, Gyurik Gábor most épp a tárkonyba szerelmes. És szinte megszállott módjára keresik az ízek, illatok harmóniáját a somlói borászok is, akik a hegy szellemét akarják visszacsalogatni a palackba. Mintha mindenki érezné, hogy az ízek katasztrofális pusztulása fenyeget, és a maga kis területén megkísérli megmenteni a hagyományos ételek alapanyagait (és azok készítési módját). Még Tahitótfalu jegyzője is ezt mondja Vaczó Sándorék másfél hektáros eperföldjén állva: "Ezt kóstolják meg, ennek aztán nincs gumiíze!"

Rézi nénik az éji homályban című írásában Cserna-Szabó András megkísérli kideríteni, ki is volt a híres szakácskönyvíró Rézi néni, akit nem is Rézinek, hanem Teréznek hívtak, Riedl Annamária annak járt utána, melyek Budapest legjobb fagylaltozói, Sümegi Noémi a Tisza-tó gasztronómiai kincseit vette számba, Saly Noémi pedig - mit is mást május közepén? - kétféle bodzaszörpöt készített. (…)

www.magyarkonyhaonline.hu

Magyar Konyha – 2014. Május

Beköszöntött a május, nyáreleji hangulattal, finom ízekkel, illatokkal. Megérkezett postaládánkba a magazin legújabb száma is, ráadásként meglepetéssel.  

„…ha kíváncsi új ízekre, különleges borokra, érdekes történetekre, ha nem sajnál némi időt olvasásra és főzésre, akkor lapozzon bele új számunkba.

Miért költözött Tokajba Zwack Izabella, holott élhetett volna Toscanában is? Miért nevezte el a kutyáját Satöbbinek, és miért tette a vizsla képét első borospalackjára? Olyan fontos a címke? Ipacs Géza grafikus szerint igen.

Cserna-Szabó András legendás színésznőnk, Vizvári Mariska szakácskönyvéről ír, enyhe derűvel kutakodva a múlt titkai iránt konyhában és színpadon. Az eredeti recepteket Rosenstein Tibor és Róbert főzte újra. Ambrus Lajos az erdélyiek kedvelt fűszernövényéről, a szerelemgerjesztő csomborról ír (a hozzá való étkeket Gyurik Gábor, a pannonhalmi Viator étterem séfje készítette), Salamon Csaba pedig annak járt utána, hogy áldás vagy átok-é a só. Sokat sózunk, vagy épp eleget? És főként: melyik só egészséges és melyik nem? A sóval készült ételek Segal Viktor keze nyomát dicsérik.

Májusi számunkban olvashatnak még kucsmagombavadászatról, bemutatjuk a most nyíló Bábel étterem séfjét, Lőrincz Györgyöt, a legjobb budapesti teraszokat, hiszen ilyenkor nincs kellemesebb semmittevés (már aki megengedheti magának), mint lustán elterpeszkedni a teraszok napos oldalán.

Közép-Európa ízei című sorozatunkban ezúttal az erdők és szőlőhegyek között megbúvó Szlovénia kerül terítékre, a mediterrán, alpesi és pannon konyha ötvözete a bledi krémestől a krasi sonkán át a jeruzalemi borig. Étlapunkon ínycsiklandó fogásokat találnak. Tengeri sóban pácolt lila hagyma, sókéregben sült hal, citrusos karalábéleves, almás, zelleres tortelloni, kucsmagomba-, cakkumpakk és karszt-vidéki jota leves, budai krémes, eperdzsem és Fedák torta, s néhány elszánt ínyencnek a kedvencem: csomboros kecsege kelkáposzta-főzelékkel.”

Ja, és hogy el ne felejtsük: a magazin előfizetői most meglepetés-ajándékot kapnak. „Vadat és halat s mi jó falat” címmel megjelent a magazin dvd-je. A magyar ízeket felölelő sorozat első része a vadételekkel foglalkozik. Élvezetes receptfüzet, főzőműsor, mellékletben sok képpel, hasznos információval. Ne hagyjátok ki!!!

www.magyarkonyhaonline.hu

Magyar Konyha – 2014. április

Most már végre, tényleg itt a tavasz! Ezt jelzi a Magyar Konyha legújabb száma is. Benne sok-sok finomság: sonka, bárány, kukorica, kakukkfű, répatorta, fűszervaj. Berecz András, Fausto di Vora, Balogh-Nagy Erzsébet, Zágráb gasztronómiája, interjúk, riportok, meg még annyi minden…

Berecz András asztali élményei után a kukorica kerül terítékre. Főtt, sült, robbantott?  Ilyen sokoldalú a tengeri… Aztán persze a tavasz legfontosabb ünnepe: a Húsvét. Sonka, bárány, tojás, retek, paraj, torma… No, de melyik sonka az igazi? A világ sonkái - a sonkák világa című írásban eligazítást kaphatunk a levegőn érlelt sonkák útvesztőjében.

Fausto di Vora több mint két évtizede él Magyarországon. Nem hajt különösebb elismerésekre, de övé az egyik legbiztosabb, legstabilabb színvonalú étterem a fővárosban.

Balogh-Nagy Erzsébet juhtenyésztő a hazai állomány javításán dolgozik Kelemérben. Tőle többek közt az is megtudhatjuk, miért lehet hazánk területén a vendéglátásban több francia és új-zélandi bárányt találni, mint hazait.    

A Magyar Konyha Termelői Díjat idén adták át elsőként. A követendő elismerést, elsőként Molnár János sajtkészítő, Kövér Zoltán mangalica-tenyésztő és Sáfrány László pisztráng-tenyésztő nyerték. Persze folytatódik a közép-európai kalandozás is. Ezúttal Zágrábot szedték ízeire. Horvátországba érve, könnyen eshetünk abba a sztereotípiába, hogy csak az Adriát, a dalmát-szigeteket vagy az isztriai városokat és azok gasztronómiáját látjuk. Pedig az ország ennél sokkal színesebb. Ezúttal magára a fővárosra és az ország belső részeire fókuszáltak a szerkesztők.

Auguszt Olga most fenséges répatortát süt, Saly Noémi pedig örvend a friss fűszernövények megjelenésének, rögtön készít is pár kis gurigát.

www.magyarkonyhaonline.hu

Magyar Konyha – 2013. december

A szokásosnál bővebb, igen színes tartalommal jelent meg a Magyar Konyha ünnepi lapszáma. Természetesen a fő vonal a karácsony és a szilveszter, de ezért – szokásukhoz hűen – szellemi "táplálék" is akad bőven.

A Gasztroarcok rovatban egy igazi primadonna – príma konyhájával ismerkedhettek. A Marton Évával készült beszélgetésből megtudhatjátok az opera és a gasztronómia különös egyvelegét, a színpadi hősök ínyencségeit, sőt legtöbbjükről ételt is neveztek el. Marton Éváról egy édességet, a Marton almáit.

Ha már a bevezetőben is említettem a „szellemi táplálékot”, rögtön itt van mindjárt Temesi Ferenc: Kukurikú című írása, vagy a Szerzetesek asztala, melyből kiderül, mit is ettek a ferencesek karácsonykor. Bár gyakorlati oldala is van, én mégis inkább ide sorolom Ambrus Lajos: Karácsonyi fűszerek írását is, aztán különös egyveleget ad a Poirot karácsonya is, minek végén a szövegben megálmodott fogások, Bicsár Attila keze-munkája alatt válnak láthatóvá is.

Nagymamák nélkül az ünnepek ünnepe sem lenne az igazi. A nagyik konyháján sok száz különös étel készül ilyenkor, melyek pont attól olyan jók, ízesek, hogy sokszor főzik-sütik bele szívüket is. Nagyik Szombathelyről, Balatonakaliról, Marosvásárhelyről. Töltött káposzta, pontypaprikás, mézeskalács.

- Más idők jönnek, említi Eckart Witzigmann, aki forradalmasította a német konyhát, és akit beválasztottak abba a négyes fogatba, melyet úgy emlegetnek: Az évszázad szakácsai. A német séffel készült beszélgetés rávilágít arra, keresni, kutatni kell az újat, az egyedit, de mindig maradjunk két lábbal a földön! 

Míg karácsonykor ínyencségek, akár többfogásos vacsorák is készülnek, a szilveszter másról szól. Ilyenkor inkább kis adag ételek, falatok, tapasok, szendvicsek, toast-ok, különféle jó értelembe vett „rágcsák” (is)kerülnek az asztalra. Igazán jó és kreatív tippeket találtok arra, hogyan is készítsetek hasonlót.

Kiemelkedő írás, nagyon jó mondanivaló született a Gasztroturizmuson belül, Közép-Európa ízeit, azon belül is Krakkót vették most szemügyre. A szerkesztők bebarangolták a várost és környékét, felfedezték a legjobb helyeket. S mit tehet ezek után az olvasó, nosza, irány Lengyelország! 

A lap vége felé már az édes ízeké a terep. A Nem piskótában, Auguszt Olga ezúttal Blaha Lujza tortáját süti, a lap főzőiskolája most a cukrásztechnikákba avatja be az olvasót, hogy aztán a Spájz-ban, Saly Noémi narancsos sütőtöklekvárjával koronázza meg a desszertek világát. 

www. magyarkonyhaonline.hu

2012: (Házi)túrós (házi)tészta

2011: Tejszínes medvehagymás csirkeragu

2010: Sajtországban jártam

Őszi gasztrokalandozás

Ezzel a címmel is lehetne illetni a Magyar Konyha októberi számát. Erdély és Isztambul külhonban, Villány itthon. Káposzta, körte, só, a színes ősz, de jó! :-)

A Gasztroarcok rovatban Orbán János Dénes költővel és kocsmárossal beszélgetnek. Megtudhatjátok, hogy a kolozsvári művész miért is hozta létre ezt a helyet, hogyan is üzemel egy hamisítatlan magyaros hely, jó ezer kilométerre tőlünk. Négy recept is bemutatásra kerül a Bulgakovból, hogy az ízeket is el tudjátok képzelni. 
Ha ősz, akkor terítéken a káposzta. Édes-savanyú káposztás receptek: lucskos káposzta, kovászolt káposzta, lila káposzta és persze a hagyományos-békebeli káposztasaláta.
Magyar ízek tekintetében a szerkesztők ezúttal Erdély „fővárosa” Kolozsvár irányába tekintettek.
Fülöpke, a nyúlpcsenye, Vargabéles, Bulgakov, Corso, Casa TIFF, parajdi só –olvassuk sorban, egymás után, s közben megértjük: az erdélyi konyha nagyszerűsége, különlegessége abban rejlik, hogy egyszerre magyaros és törökös, egyszerre merít mindkettőből, divatosan szólva: fúziós.

A lap második nagyobb témája Aladdin konyhája-Isztambuli ízutazás. Törökbúza, törökköles, törökbors, magyar-török ételek, isztambuli „csámcsogás, tradicionális fogások keletről, majd egy magyarországi török szakács-itthonról, s Auguszt Olga hamisítatlan török édességekkel lep meg minket. 
Boremberek rovat ezúttal Villányba, Kiss Gábor borászatához látogatott. A cikkből megtudhatjátok, milyen is a „nagyok” árnyékában dolgozni, de a jól ismert borvidék más nézőpontból is érthetővé válik. A Magyar Konyha Főzőiskola nyolcadik részében a fűszerezésről lesz szó. A lap végén, a Spájz rovatban Saly Noémi egy igen érdekes körtedzsemet készít, őszi bogyókkal. 

www.magyarkonyhaonline.hu

2012: Mustáros karaj

2011: A pisztrángokról...

Ghaymen, a perzsa "pörkölt"

A Ghaymen hagyományos perzsa étellel - fárszi nyelven Khoresh-el (خورش‎)- az idei nyári Sommerkino fesztiválon találkoztam Bécsben. Azonnal megtetszett, s ahogy illik, persze meg is kóstoltam. A helyi perzsa szakáccsal sikerült beszélnem pár percet, s nagy vonalakban ő vázolta fel a mostani receptet. Ahogy telik-múlik az idő, még mindig itt van a számban az íze, annyira finom volt!

Hozzávalók 4 személyre:

80 dkg bárányhús, 1 nagy fej vöröshagyma,

1 nagy fej paradicsom, 1 csésze sárgaborsó,

1 db padlizsán, 2 közepes alma, 1 ek. petrezselyem, 

1 ek. paradicsompüré, 3 kisebb zöldcitrom, 

3 ek. olívaolaj, só, bors, 1 teáskanál gyömbér,

2 kk. őrölt sáfrány, 2 kk. őrölt fahéj.

Elkészítés:

A sárgaborsót mossuk meg és áztassuk vízbe. A bárányhúst kockázzuk fel, ahogy a pörkölteknél szokás. A lábosban hevítsük fel az olajat, adjuk hozzá az előzőleg apró kockára vágott vöröshagymát, majd pár percig pirítsuk. Ezután mehet hozzá a hús, és hagyjuk egy negyed órát pirulni, hadd eresszen egy kis levet. Később az ugyancsak kockára vágott padlizsán következik, a paradicsompürével, és felöntjük annyi vízzel vagy alaplével, hogy jól ellepje. Közepes lángon hagyjuk párolódni úgy egy órát, közben a paradicsomokat, az almát meghámozzuk és felkockázzuk, a zöldcitromok levét kinyomkodjuk, a készülő ételhez adjuk. 20-30 perc elteltével mehetnek hozzá a fűszerek, a sárgaborsó, a petrezselyem, és lassú tűzön hagyjuk, hogy minden összetevő jól megfőjön.

Info:

Hagyományosan friss salátát, rizst és fokhagymás joghurtot adnak mellé. Előfordul, hogy olajban sült burgonyával tálalják, azzal az utolsó percben kissé összefogatják. Illik még mellé a pita, de egy szelet kenyér is jó társa lehet. Ha nem sikerül bárányhúst szereznetek, végső esetben a marhanyak is megfelelő lehet.

2012: Mór dicsérete!
2011: Cevapi, Cevapcici

Magyar Konyha – 2013 Szeptember

A nyári szünet után itt a legfrissebb szám! Terítéken a szőlő, a vadhús, a csárdák, gyógyfüvek, Bikavérek és még sok finomság, amolyan ősz eleji hangulatban.

Bemutatkozik Jiři Slíva, cseh művész, aki egyben a világ legismertebb gasztrokarikatristája. A szeptember a szőlő, a bor, a várva várt szüret jegyében telik. Az isteni fürtök többsége ilyenkor érik be. A boron kívül ma már számtalan érdekesség-finomság is készülhet a növényből: verjus, olaj, pekme... 
Rózsa Sándor, talán a legismertebb magyar betyár születésének kétszázadik évfordulóját üljük, nem is lehetne időszerűbb a csárdák reneszánsza cikk. Csárdák pedig mindenhol vannak, a Hanságtól Dunáig, a Balatontól Tiszáig, szerte az országban. S hogy a szerkesztők szerint melyik a tíz legjobb, hamar kiderül a cikkből.

Gianni Annonit hívhatjuk az olasz konyha nagykövetének, de a hazai gasztronómia sem hagyja hidegen. A vele készült riportban az eredeti ízekről, a terroir alapú hozzávalókról, a gasztrosznobizmusról, a tévhitekről, az utakról, a művelt fogyasztókon át az olasz pizzáig sok minden szóba került. Tanulságos kis beszélgetés kerekedett…

Szabó Gyuri bácsit sokan csak úgy ismerik: a füvesember. A gyógyfüvek szakértője szerint alapjaiban kellene megváltoztatni az egész étkezésünket. A riportból sok érdekesség is kiderül, például, hogy szerinte az A és B vércsoportúak (vörös)húsfogyasztását a minimumra lehetne csökkenteni, viszont annál több zöldséget és gyümölcsöt ehetnének, viszont a 0-ások ehetnek annyit, amennyi beléjük fér.

Luxus-e a vadhús? Nem szabadna, hogy az legyen! Az egyik legegészségesebb, legváltozatosabb konyhai alapanyagot még ma is nagyon ritkán fogyasztjuk. Pedig van belőle bőven, s a receptekért, sem kell, mondjuk Taljánföldre utazni. Elég Bőszénfára vagy Szilágypusztára látogatni, ahol az ország két legnagyobb vadfeldolgozója található. 

Egerben járva-kelve egyre (boros-gasztrós körökben) többet beszélnek a bor és az étel harmóniájáról. Az egyetlen magyarországi borvidék, ahol ma már megkerülhetetlen a kettősség, és ahol a legtöbb az olyan séf, aki küldetésének érzi, hogy borral együtt, illetve a bor harmóniáját keresve főz. Négy egri borász borai, négy egri séf receptjei…

Milyen az igazi paella? A válaszért érdemes Spanyolhonba utazni, akinek viszont ez túl hosszú, annak elég a Balaton partjára. A baszk Juan Carlos Perez Magyarország tiszteletbeli konzulja az Észak-Spanyol régióban. Minden évben egy hónapot magyar felesége nyaralójában tölt, ahol megvalósul a magyar Paella-élmény.

A Magyar Konyha-főzőiskolában ezúttal a tartósítás témája kerül elő, akik pedig édesszájúak, azoknak szívből ajánljuk Auguszt Olga Tokaji mousse tortáját, vagy Saly Noémi fügedzsemjét. 

www.magyarkonyhaonline.hu

2012: A rétesekről I.

2011: Káposztás bableves

Fűszeres túróval töltött gombafejek

Olaszországi látogatásunk alkalmával egy isteni antipastit, vagyis előételt sikerült megkóstolnunk. Ez volt a funghi al forno ripieni di ricotta. Tetszett az egyszerűsége, ám mégis hallatlan ízgazdagsága, s persze ezt nekünk is el kellett készítenünk idehaza, a magunk módján.

Kell hozzá:

fél kiló csiperke,

2 szál újhagyma,

15 dkg reszelt füstölt sajt,

vaj, olívaolaj, tengeri só,

1 tojás, 25 dkg tehéntúró,

1 ek. tejföl.

Így készítsétek:

A gombát megtisztítjuk, a szárait kivesszük, a fejeket félretesszük. A gomba tönkjét persze ne dobjátok ki, hiszen akár tésztára, akár egy készülő raguba, de tojásrántottához is felhasználhatjátok.

A sütőt érdemes előmelegíteni, közben elkészítjük a tölteléket. Ehhez az újhagymát karikára vágjuk, kevés vajon megdinszteljük, picit hűlni hagyjuk. A túrót egy tojással, reszelt sajttal, a tejföllel és a hagymával együtt összekeverjük. Ha kell sózzuk, majd a gombafejekre egy kanálnyi mennyiséget halmozunk. Kivajazott üvegtálba tesszük, és pirosra sütjük! A végén mi egy pár perc alatt összedobott, paradicsomsalátát és persze friss kenyeret ettünk hozzá.

Hidegen és melegen is egyaránt finom!

Tipp:

Isteni fogás, különösen jó vendégvárásra, borozáshoz, sörözéshez, beszélgetésekhez. Könnyű vacsoraként, akár szólóban, akár kettesben is elkészíthetitek, biztosan feldobja majd az estét. Ja, és még egy fontos dolog: egyaránt jól illik mellé, akár a fehér-, akár a vörösbor!

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

2012: Halfasírtgolyók csípős paradicsomsalsával

2011: Csirkepörkölt gombás lecsóval

Ízek a Káli-medencéből

Számunkra a Káli-medence már évek óta az egyik legkülönlegesebb hely Magyarországon. Jártunk egyszer-kétszer kettesben, de autóval. Aztán évek teltek el… Most bringával kerekedtünk fel, s külön öröm volt, hogy kisfiunk is velünk tartott.

A Balaton felé gurulni mindig öröm! A felfokozott vágyakozás kilométerről kilométerre erősödik. A Csobánc tövében lévő szállásunkig még kicsit megálltunk Sümegen, egy séta erejéig, aztán usgyi tovább.

Másnap korán keltünk, mert sokéves tervünket, a Csobánc megmászását terveztük. Jó 25 fokban (ez persze árnyékban értendő), délelőtt fél tízkor indult a menet. Szoknyára lecsúszott szőlősorok vezettek minket a hegyre. Jobbról-balról gyümölcsösök, itt-ott barack, meggy és szeder, mely különösen akkor jó, ha közvetlenül a fáról szeded. Jó adag történeti és geológiai bevezetés után, már igencsak megizzadva tűnt fel a hegy közepén egy tábla: Csóka-Vár. Feri bácsi már várt minket, megmutatta kicsiny pincéjét és szőlőjét. 

Mintaszerűen művelt sorok, közvetlenül a bazaltkövek mellett, ahogy lépdeltünk, szinte érezni lehetett az itt termő szőlő és a belőle készült bor zamatát. Kissé szkeptikusan vártunk a borokra, de mihelyst megérkezett a két deres üvegkancsóban a rizling és az Irsai Olivér, minden előítéletünk eltűnt. Minerális, sós ásványos íz, szinte „harapható” bazalt, jó harminc-negyven évvel ezelőtti eszközökkel készített, de tisztességes, komoly élvezetet nyújtó borokat kóstoltunk. Később így már könnyű volt „bevenni” Csobánc várát, no meg azért néhányunkat biztatott az a tudat, hogy Feri bácsi lefelé is vár minket!

A jól megérdemelt éjszakai pihenés után másnap Káptalantóti felé vettük az irányt. Évek óta terveztük azt is, hogy meglátogatjuk a Liliomkert piacot, ami egyfajta gyűjtő- és találkozóhelye, a Káli-medence őstermelőinek, a valódi ízek és portékák rajongóinak. Elsőre bevallom őszintén meglepett a piac mérete és zsúfoltsága. Szinte végeláthatatlan fabódék, házak, kézműves kenyerek, pékáruk, tejtermékek, juh-, kecske-, tehénsajtok, finom borok és mandula kellette magát. Mivel a jó öt kilométeres utat bringával tettük meg, kellően megszomjaztunk a tikkasztó hőségben. „- Inni kéne valamit”- hangzott a felvetés, s néhány perc múltán fel is tűnt a tábla: házi bodza és citromfüves üdítő. Nem is kellett kétszer ajánlani, rögtön lecsaptunk a finom, hideg, kézműves üdítőre. Érdemes ilyenkor, ilyen helyen ezt inni, sokkal többet ér, mint valami színezékkel cukorral spékelt valami!

Egy jó tanács mindenkinek: ha a Liliomkertbe készültök, előtte ne nagyon egyetek, mert szinte mindenki kínál, és ember legyen a talpán, aki ellen tud állni. Sikerült így kóstolni még medvehagyma- és padlizsánkrémet, házi „ketchup-ot” (Úristen hol vannak ettől a bolti vackok!), csipkebogyó lekvárt, szürkemarha, bivaly és mangalica kolbászt, szalámit, szalonnát, füstölt halakat. Ebédre különösen emlékezetes volt a helyi lacikonyhában elfogyasztott roston keszeg (gyerekként rá se néztem), no meg a házi tócsni, ugyancsak házi, krémes tejföllel.

Még nyár elején voltunk, de már akkor elhatároztuk, hogy gyakrabban visszajárunk ide, sőt tervbe vettük, hogy az összes balatoni termelői piacot is végig látogatjuk majd. Azóta a tihanyit is sikerült megismerni.

2012: Rheinriesling Federspiel 2011

2011: Sonka így, sonka úgy