Erdély, a forradalom, 1989, szüleim emléke. Néhány, kissé homályosnak tűnő kép, amit ráadásul eddig csak különböző médiákban láttam. Nagyjából így azonosítottam a Magyarország keleti határától csupán egy karnyújtásnyira fekvő területet. Hatalmas nagy fehér folt! 2007 őszéig semmit sem tudtam erről a részről, így a meghívás, melyet abban az esztendőben kaptam, épp időszerűvé tette a pár napos kiruccanást.Erdély és Románia a következő évek nagy meglepetése, befutója lehet. Elképesztő lehetőségek egész sorára derült fény az ott eltöltött négy nap során. Voltak pillanatok, amikor bizony csak kapkodtam a fejemet. A több borvidék közül mi a négy nap során Ménest és Dealu Mare-t érintettük. Kiindulópontunk Gyula, a takaros kisváros volt, ahonnan tényleg csak egy kőhajítás a határ.
Ménes
Első úti célunk, a ménesi borvidéken működő Wine Princess cég volt, melyet Balla Géza pincészeteként is ismer a hazai borfogyasztó. Géza vállalkozása mindössze pár kilométerre fekszik Aradtól, a néhány óra alatt, amit nála töltöttünk, pedig egy szépen, ígéretesen növekvő pincészet képe rajzolódott ki. Jelenleg még vagy három különböző helyen működik, de szerencsénk volt megtekinteni legújabb beruházásukat, melynek keretében egy feldolgozót, pincét, központot és panziót egyesítő komplexumot építenek.
A pince palackos tételei és hordómintái is egyaránt figyelemre méltóak. Ha feltétlen ki kellene emelnem valamit a megkóstoltak közül, akkor a mustos fehérre, kadarkájára és pinot noir hordóira szavaznék, utóbbiból vagy négy-öt változatot is sikerült megkóstolnunk. Még egy szőlőtúra a kadarka ültetvényre, és máris indulhatunk tovább, egyenesen a Maros-völgyén át.
Hosszú órákon át követjük a folyót, s könnyen megállapítható egy nagy igazság; egy valami mostanság igencsak kell, ha az ember autóval utazik Romániában: ez pedig a türelem. Hogy ez mennyire igaz, azt csakhamar a valóságban is megtapasztalhattuk. Amúgy sem szélvész tempónknak Déva városánál egy több, mint három és fél órás dugó vetett véget. Kénytelen-kelletlen le kellett tehát mondanunk a Vajdahunyadra tervezett kitérőnkről, és a helyi specialitásokat felvonultató ebédről is, helyette maradt az út menti amerikás zsemlye, az elmaradhatatlan húspogácsával(?). Aztán minden „jónak” vége szakad egyszer, s mi is emberi tempóra kapcsolhattunk. Néhány órán belül meg is érkeztünk Nagyszebenbe (románul Sibiu, németül Hermannstadt, latinul Cibinum), hogy egy kis villámlátogatás során ismerkedjünk a településsel.
A 2007-ben Európa Kulturális Fővárosa státuszát betöltő településen olyan élményben volt részünk, mely sokáig emlékezetes marad. Este tíz órakor, szeptember végén meglepő élettel, nyüzsgéssel teli utcák, emberekkel, fiatalokkal teli teraszok, s a csodálatosan helyreállított, kivilágított történelmi belváros, mely barokk jegyeivel hamar belopta magát a szívünkbe. Sajnos sokáig nem időzhettünk, hiszen még vagy jó száz kilométer előttünk volt célállomásunkig, ezért bizony már jócskán belementünk az éjszakába, amikor Brassót elhagyva begördültünk Azugába, ahol a Halewood pezsgőmanufaktúrájának vendégszobáiban tölthettük jól megérdemelt pihenésünket.
Constantin Nita a cég külkereskedelmi menedzsere, az éjjeli időpont ellenére szívből jövő kedvességgel és jól behűtött pezsgővel várt minket. Vajon kívánhat-e jobb fogadtatást egy megfáradt utazó?! Némi kis „gyors” vacsora (vagy korai reggeli), és hamarosan mindenki jóízű álomba merült.
Másnap reggel aztán egyik meglepetés következett a másik után. Verőfényes napsütés, csodálatos, hegyektől védett kis völgy képe bontakozott ki előttünk, amit ugye a sötétben nem tudtunk szemügyre venni. Mindennek a tetejébe fantasztikusan tiszta, harapható levegő és nyugalom. Reggelink után – amihez persze jutott pezsgő is – megszemlélhettük a pincéket is.
A Rhein & Co. cég 1892-ben alakult, 1920-tól készítenek pezsgőket eredeti, champagne-i módszer alapján. Egykoron a román király udvari szállítói is voltak, manapság is keresik a kapcsolatot az egykori uralkodóval.
Az alapanyag persze a Halewood ültetvényeiről származik, mintegy 60-70 kilométerről érkezik idei a chardonnay, a pinot gris, de kékszőlőt, pinot noir-t és merlot-t is felhasználnak. Pezsgőik igazán kellemesnek bizonyultak, különösen a Brut tétel lopta be magát sokunk szívébe.
Néhány perc készülődés-csomagolás, és máris robogtunk dél felé: várt minket Dealu Mare. Útközben elhagytuk a 45. szélességi fokot, melyet az út mellett egy kis mértani tábla is jelez. Gyorsan megpróbálom felidézni, milyen borvidékek is fekszenek ezen a szélességen: Médoc, Crozes-Hermitage (Észak-Rhone), Asti, Emilia-Romagna, Krk sziget, Fruska Gora (Szerémség), és még sorolhatnám. Úgy tűnik, nem járhatunk rossz helyen…
Ploiesti-től egy jobbos, és máris a híres borvidéken találtuk magunkat. A Dealu Mare név, hosszú dombot takar, ez a valóságban egy 40-50km hosszan elnyúló vonulatot jelent, s csak mellesleg említem meg, hogy az ország elsőrendű vörösboros területén járunk.
A két nap során elsőként a Halewood-hoz mentünk. Jó szokás szerint először egy cabernet ültetvényre vittek minket, ahol éppen folyt a szüret. A fajta apróbb bogyójú változatát termesztik – ez nálunk nem igazán elterjedt – viszont jobb minőséget ad. Ennek ellenére kissé furcsán festett a szőlő, kérdeztük is, hogy az ilyen kis bogyók normálisak-e? A szőlész maga is kissé elégedetlen volt, hiszen ebben az esztendőben a területeknek óriási meleget és aszályt kellett leviselniük, így érthetővé vált a fenti jelenség. A szőlős séta után irány a pincészet látogató-központja, ahol, ha a teljes választékot nem is, de igen nagy keresztmetszetet sikerült megkóstolnunk.
Tucatnyi fehér- és vörösbor közül – melyek egyébként mind-mind hibátlanok, sőt kiválóak voltak – leginkább a fekete leányka (két változat is szerepel a cég kínálatában) és a Byzantium Rosso di Valachia nyerte el tetszésemet. Ez volt talán a második alkalom, hogy sikerült személy szerint is fekete leánykát kóstolnom, és minden túlzás nélkül állíthatom, lenyűgöző volt.
A második Dealu Mare-i napunkon Románia talán legismertebb és legjobb pincészetéhez a Davino-hoz látogattunk. A cég a hosszú dombon belül is Cepturában székel, mely még ezen a kiváló borvidéken belül is a legjobb rész. Itt nincs külön látogató-központ, egy helyen végez mindent a pincészet. Dan Balaban és Bogdan Costachescu fogadott minket a hipermodern épület előtt. Előbbi a tulajdonos, utóbbi pedig a főborász, aki mára tulajdonrészt is szerzett a cégben, mellesleg pedig ezer szállal kötődik a vidékhez. Az a tipusú borász, melyből idehaza is feltűnően sok van, aki a bemutatkozás után már a második mondatban azt mondja: már a nagyapám is... Saját szőlőterületük vagy hetven hektár, de ebből jelenleg csak mintegy negyven terem, így még kénytelenek felvásárolni, ahhoz a kétszázezer palack borhoz, melyet évente kibocsátanak.
Csak semmi szégyenkezés – gondoltuk a Halewood milliós palackszámához viszonyítva, hiszen itt az árak jóval magasabbak, amit a minőség is indokol. Ami a leginkább érdekes volt számomra, hogy itt a fehér-, rozé- és vörösborok árában nem nagyon tesznek különbséget: úgy uszkve 7-8 ezer ungárus pénzt kell leszurkolni egy-egy Davino-s palackért. Nagy élmény volt az egész borsor, a fekete leányka itt is kiemelkedett, de számomra a csúcs mindenképpen a Domaine Ceptura Rouge 2005 és a Flamboyant 2003 volt, utóbbi melegségével, bujaságával, fűszerességével leginkább egy jó Chateauneuf-du-Pape-ra emlékeztetett. El is kérnek érte jobb helyeken vagy száz európai csengő tallért.
GasztronómiaRitkán történik meg, de most muszáj kissé mentegetőzni. Először is nem sikerült úgy belekóstolnunk a helyi gasztronómiába, mint terveztük, de azért egyedi dolgokat, olyat, amit érdemes bemutatni, így is találtunk.
Az egyik legjellemzőbb specialitásuk a Mititei (ejtsd: mics), ami egy darált húsból (az eredeti recept három félét ír), hagymából és egyedi fűszerezésből álló roston sült húsrudacskát rejt magában. A nálunk, illetve a Balkánon is ismert a Cevapcici-t, lehet talán leginkább az ételhez hasonlítani. Igazán ízletes, mindig frissen sütik, sokszor az út mellett is megkóstolható, friss kenyérrel, mustárral és két darab fogpiszkálóval fogyasztják. Kötelező…
A másik maradandó élményt a különböző csorbák (levesek) adták. Sokat utazó honfitársainknak talán már feltűnhetett, hogy a magyar konyhához hasonló, úgymond leveses nemzetet nemigen lehet találni. Nos, a román konyhában a csorbák alapvető fontosságúak. Többféle csorba létezik, melyet tejfölösen és pikánsan készítenek. Lehet csirkés, pulykás, bárány- vagy borjúhúsos változatban, de a legkülönlegesebb a pacalos. Sok helyen kínálnak mellé erős zöldpaprikát, amelyet egyszerűen harapnak a leves mellé.
Ami még rendkívüli volt az út alatt, az a finom, helyi, igazán karakteres juh-, kecske-, és tehéntejből készülő sajtok világa. Szinte bárhová mentünk elmaradhatatlan kelléke volt az asztalnak. Sokszor fordul elő a padlizsánkrém, melyet legtöbbször előételként kínálnak, pirítóssal együtt fogyasztanak. Ennek kissé továbbfejlesztett változata a zakuszka, melynél a padlizsánhoz paprikakrémet kevernek, s esetleg kiegészíthetik egy kis paradicsommal is. Lilahagymával a tetején koronázza meg a pirítóst. Jól csúszik egy kellemes borozgatáshoz…
Hazafelé
A hazatartó út során is igazi élmények vártak ránk, de – egyfajta lazításként, vagy levezetésként - ezek már inkább kulturális, építészeti és történelmi tekintetben voltak érdekesek. Brassó, Segesvár, Kolozsvár, Nagyvárad érintésével érkeztünk meg újra Gyulára.
Mint minden út során, hazaérve próbáltam gondolataimat összeszedni, és a tanulságokat levonni. Azok pedig voltak bőven. Szakmailag egyértelmű megvilágosodást hozott az út. Erdély és Románia olyan területi és termelői potenciált jelent, amit nagyon hamar kihasználnak majd. Aki okos már most odafigyel rájuk.
Igazán kellemes csalódást jelentettek az emberek. Rájöttem, hogy alapjában véve nincs itt semmi baj. Ha csak rajtunk múlna mindig békében, és jó szomszédi viszonyban élhettünk volna. Erre példa sok évtizeden keresztül volt. Ha a nagypolitika nem szól bele, rengeteg negatívumot, feszültséget elkerülhettünk volna. Nincs más hátra; mi magyarok, románok, szászok, székelyek próbáljunk meg újra szabadon és békében egymás mellett élni. Mindenkinek jobb lesz!Galéria itt.
