Menüpontok

2013. november 22., péntek

Édesburgonya krémleves, pirult véres hurkával

A batátát már használtuk az oldalon, akkor inkább egyfajta főételnek elkészítve, ám akkor is pikáns-fűszeres raguval. A pikáns ízvilág jól áll ennek a zöldségfélének! Ezúttal egy őszies, krémlevest készítettem belőle, s talán egy kissé szokatlan, de mindenképpen érdekes „betéttel” gazdagítottam.


Hozzávalók:
40 dkg édesburgonya,
pár karika véres hurka,
2 ek. tejföl, só, színesbors keverék,
szerecsendió, őrölt kömény, vaj, 
olívaolaj, kevés tárkonyecet.



Készítés menete:
Az édesburgonyát megtisztítom és kockára vágom. Kevés vajon-olívaolajon pirítani kezdem. Hagyom, jól lepirulni, fűszerezem a receptben leírtakkal, majd kevés vízzel, épphogy csak ellepje, felöntöm. Ha van zöldség alaplevetek, természetesen azzal még ízesebb lesz. Bő negyed óra alatt készre főzöm, leszűröm, a levet félre teszem, hozzáadom a tejfölt, és pürésíteni kezdem. A levet lassan, fokozatosan adom hozzá, hogy jó krémes állagú legyen. Érdemes megkóstolni, ellenőrizni az ízeket, s a végén kevés tárkonyecettel enyhén pikánssá tenni. A véres hurkából karikákat vágok, és száraz serpenyőben mindkét oldalát enyhén megpirítom, a levessel együtt tálalom.