Pirult rozmaringos szarvassonka tormamártással

Befejező vadsonkás ételünk következik, legalábbis egy időre. Úgy érzem sikerült most kihozni annyit a vadakból, amire gondoltunk, így most egy kis időre pihentetjük ezt a témát. Ám korántsem véglegesen!

Évszázadokkal ezelőtt azt vallották, hogy a tormának „gonosságot elűző ereje vagyon”. Bizonyos országrészeken a farsangolás vége felé igen sűrűn fogyasztották – különösen húshagyó kedden -, mert bajelhárító szerként tekintettek rá, s egyben a tavaszi megújulás egyik jelképét is tisztelték benne.
Eltérően az eddigiektől, itt most nem írom le részletesen, hogy mit is tettünk a vadsonkákkal, hiszen korábban már elolvashattátok részletesen. Amire a bejegyzésen belül szeretnék kitérni, az a tormamártás. Ez a klasszikus évszázadokig folyamatosan szerepelt konyhánkban. Elmaradhatatlan volt a főtt marhahús mellől, sertésfejhez, marhanyelvhez, de bármiféle egyéb főtt vagy sült húsokhoz, zöldségekhez is kiváló kísérő. Én legutóbb egy Krenfleisch-ben találkoztam vele, ahol is a sült-főtt császárt készítették tormás húsként. Kiváló volt!

Dobos-leírás szerint készítettük a mártást: 

„Egy tormát gondosan megtisztítunk, azután igen finoman megreszeljük. Most néhány evőkanálnyi tejfölt egy kevés liszttel jól elhabarunk, a megreszelt tormát hozzá adjuk, kissé megsózzuk, továbbá adunk hozzá tört czukrot, aztán kevéske húslével felöntve kellő sűrűségűre elfőzzük”. Így tettünk mi is, s azután a megpirult sonkaszeletek mellé tettük a tormamártást, az egészet pedig házi szélesmetélttel kínáltuk!

A vadhúsokat ezúttal is a Vadvilág biztosította. Köszönjük!!!

A rétesekről I.

A rétes kultuszétel Magyarországon! Nem nagyon maradt fenn forrás arról, hogyan is került a Kárpát-medence területére, de, hogy elmaradhatatlan étel lett gasztronómiánkban, az biztos. Mára sajnos a világban elsősorban úgy ismerik, mint tradicionális osztrák ételt, strudel néven.

A rétes Magyarországon, Ausztriában és a Balkánon is ismert és elterjedt. Elnevezése a rét, réteges szóból származik, mivel az eredeti rétesben az igen vékony tészta és a töltelék rétegesen helyezkedik el, melyet így sütöttek meg. Történetírók szerint, feltehetőleg perzsiai étel, melyet azonban többször átdolgoztak, finomítottak. Feltűnő rokonságot mutat a baklavával, mely klasszikus édesség az egész Balkánon, Törökország és Görögország területén. Hozzánk a 15-16. század táján érkezhetett, talán a törökök által. A vidéken ma is népszerű klasszikus, feltekert, töltött formája azonban már a 18—19. század fordulóján alakult ki az Osztrák–Magyar Monarchiában. A 19. század óta Magyarországon az ünnepi, lakodalmi étkezéseknél már hagyományos édességnek számít.

Eredetileg töltelék nélküli, sok tésztarétegből álló sütemény lehetett. Ehhez finom összetételű (liszt, írós vaj, tej, víz, só), gyúrt, jól kidolgozott („míg meghólyagzik”), igen vékonyra kihúzott tészta kell. Az elnyújtott tésztából sok réteget raktak egymásra minden lapot írós vajjal megkenve. Kisebb darabokra vágva kemencében sütötték, majd cukorral szórták. Ugyanilyen sokrétegű sütemény készülhetett később már töltelékkel a közepén, akkor a neve rétes-béles vagy rétes torta. Egymásra fektetett sok tésztarétegével a kora újkori rétes-bélesnek a parasztkultúrában a híre maradt fenn. (Közeli rokona a Vargabéles, mely erdélyi specialitás.)

A 18. század végén már feltűnik az almás, túrós, mákos, kajszilekváros, káposztás változat, melyet lábosba tettek és „alul-fölül tüzet néki”-módon sütötték meg. A rétesek valamikor az 1800-as évek elején kezdtek változni. Ebben az időben ugyanis a változatlan összetételű rétestésztát hártyavékonyan, az asztalon kézzel nyújtották ki, tölteléket tettek rá és „az abrosz felemelgetése által” göngyölték fel. Ez lett az úgynevezett húzott rétes, melyet aztán kerek tepsibe tettek, karikába hajtva vagy csigavonalban tekerve, és kemencében vagy még mindig „két tűz között” sütötték meg. Ki tudja viszont azt, hogy az úgynevezett rúdrétes mikor alakult ki? Valószínűnek tartom, hogy nincs meghatározott időpont, de valamikor a 20. században vált általánossá ez a készítés.

A tésztához dús (magas sikértartalmú) liszt kell, megoszlanak a vélemények viszont azon a téren, hogy jó-e a boltban vásárolható rétesliszt vagy sem. Az is fontos kérdés, hogy épp milyen évszakban járunk, a hőmérsékletnek ugyanis döntő szerepe van a tészta „gyúrásakor”, másképp kell ugyanis télen és megint másképp nyáron készíteni.

A jó rétes lassan készül, egyenletes, nem túl magas hőmérsékleten, nagyjából 30-40 perc alatt sül meg.  Ha nem így teszünk, a hártyavékony tésztát megkapja a meleg, a belseje, a töltelék viszont nyers marad. Gyakori szokás, hogy a rudakat, vagy a feltekert formát megkenik olvasztott vajjal vagy felvert tojással, hogy még szebb legyen a színe.

Klasszikusnak számítanak az édes változatok (almás, túrós, almás-mákos, szilvás, barackos, lekváros, stb.), de ma már igen elterjedtek a sós jellegű rétesek is, ezzel foglalkozunk majd cikkünk második részében. 
Szűkebb lakóhelyemen is érdekes és komoly hagyománya van a réteseknek. A helyi poncichter konyhában a péntek hagyományosan tésztanap volt, mikor is gyakran került terítékre a rétes, elsősorban sós (babos, káposztás, burgonyás) változatban. A vasárnap hús- és rétesnapként szerepelt, viszont ilyenkor az édes változatok domináltak. Gyakran járta az is, hogy a tősgyökeres soproniak tejlevest készítettek, s az édes túrós rétest pedig a leves „betétjeként” fogyasztották.

(folytatjuk)

Tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika.

Magyar Konyha – Szeptember

A kis nyári szünet után újra itt a magazin aktuális száma, melyet gondolom már sokan vártak. Bizony nem is okoz csalódást a friss kiadás, mely ugyan már a kora ősz jegyében fogant, mégis megcsillant még valamit a nyárból.

A szeptemberi szám fő témája: a Dunakanyar. Az egykori klasszikus, valóban tömegeket vonzó kirándulóhely, egy hosszabbra nyúlt hullámvölgy után ismét kezd lábra állni. A szerkesztők ezért összegyűjtötték a legjobb éttermeket, termelői piacokat, cukrászdákat a környékbeli településeken. Persze azért a kultúra, mindenütt jelen van, ezért különösen megkapó a Szentendréről szóló írás, ahol – valljuk be – nem sok minden változott.

David Rathgeber, (Alain Ducasse korábbi tanítványa és munkatársa) francia szakács nemrégiben Budapesten főzött. "Szeretek utazni, mert ilyenkor feltöltődöm" – emeli ki a lapban, de azért soha nem felejti el, hogy igazából Párizsban van otthon. S míg ő itthon aprított, addig egy érdekes csereprogram keretében a helyettesítéséről is gondoskodtak: Zvekán Kornél, Franciaországban forgatta a serpenyőket.

A séfek és receptek sorozatban ezúttal Mező Gábor mutatkozik be. A beszélgetésben kiemeli, hogy egy szép tányért összeállítani sokkal könnyebb, mint olyan ízharmóniát megalkotni, amihez a vendég egyszer emlékeket is párosít. Az ínyenc étterem pedig az összes érzékszervünkre hat: látvány, illat, ízlelés. Ugyanezt a vonalat viszi tovább, de némiképpen más megvilágításba helyezve Horváth Gábor, aki egy mádi étterem konyháját vezeti. S, hogy milyen is egy kalamári, egy bőrén sült fogas narancsos-vaníliás-paradicsomos raguban bulgurral, egy grillezett kecskekolbász nyári cékla "raviolival", vagy a kakukkfüves tejberizs sárgabarackos sült fagylalttal, őszibarack krémleves mandula royallal és ropogóssal, esetleg egy mangóparfé, hovatovább egy krémes kecskesajt sültpaprika zselén paradicsomöntettel? Megtudhatjátok a séfektől…

Ifjabb Kalmár Gergelyt, sokan csak úgy ismerik: A gasztrokertész. Mi is ez a fogalom? Kiderül, hogy kapcsolódik a szegedi növénygenetikai kutató, dr. Kalmár Gergely a történetbe, milyen apai útravalókat kapott a kicsi Gergő, aki Japánban alapozta meg a karrierjét, s többek közt a legjobb éttermeknek szállított zöldségeket, majd hazatért, s megvalósította álmát, a vegyszermentes biodinamikus kertészetet. S, hogy miért tér haza egy Nyugat-Európában és Ázsiában is sikeressé vált fiatalember? A válasz egyszerű: „Mert innen származom, s látom, hogy itt segíteni kell…"

Húsimádók figyelem!!! Aki nagy rajongója a rántott húsoknak, most megtudhatja, hogyan is kell ezt tisztességesen elkészíteni. Mert ugye számtalan formája van a bundázásnak. Lisztbe forgatott zöldség, tempura, párizsi vagy bécsi szelet, rántott sajt, sörtésztában sült ételek. Ilyenek még a palacsinta tészta, a párizsi massza, a bortészta, a tejszínhabbal készült tészták. Vannak érdekes - magos, sajtos, fűszeres - bundák. (S, aki azt hinné ez valami olyan dolog, ami csak nemrég honosodott meg nálunk, annak figyelmébe ajánlom Simai Kristóf szakácskönyvét (1795).  Többféle (18!)rántott étel készítését ajánlja, zsemlyedara/ morzsa formában, kizárólag vajban sütve, és van már sörtészta is.

És lesz itt még: padlizsán –ahogy a „Bűvös szakácsok” látják, Indusfánk, ahogy Auguszt Olga készíti, beszélgetés Tolcsvay Lászlóval és Pérely Zsuzsával és persze az egyik legfontosabb szeptemberi, természet adta finomság a bodza. Aki beavat minket a titokba, az Saly Noémi.

www.magyarkonyhaonline.hu/elofizetes-tajekoztato

Tarhonyás hús, kicsit másképp…

A Csíki Sándor által elindított Nemzeti Gulyás Nap idén már harmadszor kerül megrendezésre. Nyugodtan mondhatjuk, hogy az eredeti ötletből mára egész kis mozgalom lett. Mi erre az alkalomra egy egyszerű, hagyományos, amolyan békebeli kisvendéglős fogást gondoltunk ki.

Hozzávalók:

1,30 kg sertéslapocka,

3 fej vöröshagyma,

4 gerezd fokhagyma,

2 ek. mangalicazsír,

3 ek. fűszerpaprika,

feketebors, só, köménymag,

1 közepes fej paradicsom,

1 közepes paprika.

Elkészítés:

A vöröshagymát félfőre vágjuk, felaprítjuk, kevés mangalicazsíron pirítani kezdjük, majd meghintjük fűszerpaprikával, kevés víz ment hozzá, egyszer visszasütjük zsírjára. Később beletettük a kockára vágott húst, s hagytuk, hogy levet eresszen. Hozzátettük a paradicsomot és a paprikát, melyet kicsumáztunk, sóztuk, borsoztuk és adtunk hozzá kevés köménymagot, majd a finomra vágott fokhagymával fokoztuk a hatást. Míg a pörkölt készül, nyugodtan el lehet készíteni a tarhonyát, melynek receptjét és a készítés menetét itt találjátok.

Az elkészült ételhez hagymás-paradicsomos zöldsalátát készítettünk, melyhez fehérborecetet használtunk. S bár a tarhonyás hús hagyományos tálalásakor összekeverjük a húst a körettel, mi most elszakadtunk ettől. A külön-külön tálalt étel így vizuálisan is külön élményt jelentett!

Bor:

Persze kisfröccs dukál hozzá!!! Ez lehet akár fehér, rozé, vagy készülhet éppen vörösborból, mindenképpen jó lesz a hatás! :-))

Galamb Ica szendvics

A galambgombák nagy része ehető, ízletes, nekem a gyermekkori gombázásokat idéző finomság, bár egy két fajtájával érdemes vigyázni, a pirosat pedig jó messzire elkerülni. A galambicák igazán népszerűek voltak a nyolcvanas években, mikor rengeteg termett belőlük. Aztán ma már szinte ritkaság számba megy, ezt megerősítette a legutóbbi kitérőm a helyi gombaellenőrnél. Ezt a látogatást egyébként mindenkinek ajánlom, aki nem teljesen biztos kosara tartalmában!

Kell hozzá:

30-40 dkg galambgomba vegyesen,

1 nagy fej vöröshagyma,

2 ek. vaj, só, frissen őrölt bors.

Egyszerű, hétköznapi ebéd, ünnepi vacsora lehet a most bemutatásra kerülő finomság. A galambicák egyébként különösen jók rántva, mert kifejezetten szaftosak maradnak. Mi azonban most egy gombás szendvicsre vágytunk, így nem is pepecseltünk sokat. Egyszerűen jól megtisztítottuk a galambicákat – ez kicsit macerás művelet –, majd vajon megpirítottunk egy kis hagymát, a gombákat szeletekre vágtuk, ment bele a serpenyőbe. Fűszereztük sóval, fehérborssal, és csak rövid ideig pirítottuk, hogy megőrizzék roppanós jellegüket.

Az elkészült ragut olívás baguette-be tálaltuk, melybe előzőleg salátaleveleket helyeztünk. A tetejére borsos sajtot és uborkát tettünk, mellé pedig paradicsom-uborka nyársakat helyeztünk. Megkoronázta a napunkat!!!

Halfasírtgolyók csípős paradicsomsalsával

Egy aktuális vendégváráshoz kellett rögtönöznünk legutóbb. Ezek a hozzávalók a hűtőben és a spájzban lapultak, így viszonylag hamar össze lehet hozni ezt a kis előételt. Persze legjobb ezt nyáron készíteni érett paradicsomból, friss újhagymából, zöldpaprikából és illatos bazsalikomból…

A halfasírthoz:

2 db natúr olívaolajos tonhalkonzerv,

1 tojás, fehérbors, só, 2 gerezd fokhagyma,

1 kk. fűszerpaprika, zsemlyemorzsa.

A salsához:

4 közepes paradicsom, 2 db kápia paprika,

2 szál újhagyma, bazsalikom, 1 db zöldpaprika,

1 ek. olívaolaj, só, őrölt bors.

A paradicsomokat és a paprikákat apró kockára vágjuk, a hagymát felkarikázzuk. Hozzátesszük az olívaolajat, ízesítjük sóval, borssal és a csípős zöldpaprikát is beleszeljük, jól összekeverjük, és a hűtőbe tesszük, hogy hűljön-érjen.

A tonhalakat villával kissé összetörjük, hozzáadjuk a tojást, a fokhagymákat belereszeljük, ízesítjük sóval, fehérborssal. Meghintjük kevés fűszerpaprikával, és zsemlyemorzsával együtt kikeverjük, olyan állagúvá, hogy fasírt masszát kapjunk. Golyókat formázunk és olajban kisütjük, majd, ha kivettük, a felesleges zsiradékot konyhai törlőn felitatjuk.

A kisült golyókat hurkapálcikára húzzuk, a salsát kis tálkába vagy üvegkehelybe tesszük, a tetejére apróra vágott csípős zöldpaprikát szórunk, és együtt tálaljuk. Ideális előétel, vendégváráshoz, borozgatáshoz, beszélgetéshez.

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

(Ha tetszett a cikk vagy kedveled a blogot, kérjük szavazz ránk a Goldenblog versenyen. Katt a linkre, aztán a Gasztroblogok kategóriában ki kell választani a Culinaricumot.)  Itt:
http://goldenblog.hu/szavazas.aspx
Előre is köszönjük! :-)

Régi idők vendéglői II. - Kertvendéglő az Erzsébet-kertben

A Neuhof – ahogy a régi soproniak hívják – vagy más néven Erzsébet-kert ma is meghatározó, közkedvelt része a városnak. Többször átépítették, bővítették, utakkal szabdalták, máskor virágtengerrel borították, vendéglőt, sörözőt, zenepavilont építettek. Ez utóbbiak sajnos ma már nem léteznek.

Hogy a régi, legendás Erzsébet-kerti vendéglő alapítását megismerhessük, két különböző pontról kell kezdeni a történetet. A Rák (Bánfalvi) patak partján lévő Neuhof a XVIII. század elején még a külső várfalon túli telek volt. Neuhof (később Újteleki) kapun át lehetett megközelíteni a szépen gondozott, eredetileg magántulajdonban levő parkot.  Ezt a területet 1763-ban vásároIta meg a város, így lett az első közpark. Eredetileg szabályos mértani építésű franciás park volt, melyet később oldottabbá tettek, zegzugos, de ugyanakkor romantikus utakkal, sétányokkal. 1841-ben a városban katonáskodott Petőfi, aki diáktársaival, katonacimboráival már szívesen járt a Neuhofba.

1846-ban megkezdődött a Neuhof tájképi kertté alakítása. Ekkor kapcsolták a kerthez a terület északi szegélyén a Rák-patak mentén húzódó, őshonos fafajokból - hazai nyárakból, füzekből, szilből álló galéria erdősávot. 1855-ben kezdték ültetni a vadgesztenyefákat és az egynyári virágok szaporítására üvegházat is építettek. Rövidesen afféle "soproni városligetté" változott. Sörfőzde sörházzal, sörkerttel, mutatványos- vagy cirkuszi bódék, sőt a sörházban nyaranta szabadtéri zene jellemezte, amelyet felváltva szolgáltattak a tűztorony fúvósai, a tűzoltózenekar vagy éppen a győri cigányzenekar. 1863-ban a Neuhofban tartották az első soproni magyar dalosünnepélyt, és 1889-ben állandó zenepavilont is építettek, ez –Nagyanyám meséi szerint - még a 30-as, 40-es években is állt. 1898-tól a korábbi Neuhofot a tragikus körülmények között elhunyt, Erzsébet királynő tiszteletére keresztelték át Erzsébet-kertnek, s ugyanebben az évben a szomszédos Vághy-féle gyümölcsöskert megvásárlásával a város tovább bővítette.

Sopron borvidéki város, ami azonban nem jelenti azt, hogy a sörfőzésnek ne lennének évszázados hagyományai. A város több részén is üzemelt serfőzde, melyek természetesen régi, manufakturális módon működtek. A sörfőzés egészen 1848-ig városi monopólium volt, melyet később feloldottak, így egyszeriben számos söröző nyílt, az pedig már dokumentált, hogy a Bach-korszakban idekerült cseh és osztrák hivatalnokok nagyban fogyasztották a helyi „folyékony kenyeret”. Ebben az időszakban megnőtt a vendéglők száma is, volt, amelyik tiszavirág életűnek bizonyult, volt, amelyik évtizedekig üzemelt.

Úgy tudjuk, a Neuhofban már az 1800-as évek közepétől létezett a sörfőzde mellett szezonális sörház, kerthelységgel, aztán az 1895-ben alakult Első Soproni Serfőző és Malátagyár Rt. állandó kóstoldát nyitott itt. Erre épült Wälder Ignác tervei alapján 1902-ben a Kertvendéglő. Később a Soproni Sörgyár már nem akarta üzemeltetni a helyet, ezért átadta azt Effenberger Karolinának, aki egészen 1913-ig bérelte. Ezután Varró Kálmán és József 1936-ig, Jäger Mihály pedig 1950-ig vitte sikerrel. A vendéglátó egységek nagyjából ott álltak, ahol ma a játszótér található.

Valamit ebből a hangulatból próbált meg visszacsempészni az a pár fiatalember, aki a később megépült kultúr- majd üzletház alsó részén üzemeltetett jó hírű vendéglőt, ám azt hiszem, abban egyetérthetünk, hogy egy hangulatos kertvendéglő ma nagyon hiányzik e területről.

Források: Soproni Szemle, Göncz József-Bognár Béla: Vendéglátás és szórakozás Sopron vármegyében.

Goldenblog 2012

Kedves Olvasóink, Barátaink, Ismerőseink! 
A Culinaricum idén is elindult a Goldenblog versenyen a gasztroblogok kategóriában. Tavaly a 154.helyen végeztünk, ám akkor még igencsak ismeretlen volt a blog, így nem is lepődtünk meg az eredményen. Ellenkezőleg! Reális képet mutatott a gasztroblogok helyzetéről, olvasottságáról, ismertségéről. Úgy gondoljuk, most jutottunk el oda, hogy lényegesen előbbre léphetünk, így érthető izgalommal, kíváncsisággal várjuk a verseny menetét. 
Ha szerintetek is érdemes rá az oldal, kérünk Titeket, hogy az alábbi linkre kattintva voksoljatok ránk! Itt:
http://goldenblog.hu/szavazas.aspx
Előre is köszönjük! :-)

Dorozsmai pontyfilé

Az elmúlt hónapban egy régi klasszikusra támadt kedvem. Olyan ételt találtam, ami bő húsz-harminc esztendeje szinte minden étterem és vendéglő repertoárjában szerepelt. Aztán – én úgy érzem – kissé megfeledkeztünk róla…

Kell hozzá:

Kb. 60 dkg pontyfilé
10 dkg kolozsvári szalonna
25 dkg csiperkegomba
2 fej vöröshagyma
3 db  tv paprika
3 db paradicsom
2,5 dl tejföl
50 dkg száraztészta (lehetőleg csusza)
só, bors, fűszerpaprika, liszt.

Elkészítés:

A pontyfilét sűrűn beirdaljuk, kb. 5 cm-es szeletekre vágjuk, besózzuk és jó órát állni hagyjuk. Ezt követően a halszeleteket lisztbe forgatjuk, majd zsírban (vajban) minden oldalát ropogósra sütjük. A szalonnát kis kockákra vágjuk, zsírjára pirítjuk, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, együtt készre pároljuk és a vége felé megszórjuk pirospaprikával. A paprikát és a paradicsomot kis kockákra vágjuk, a gombát vékonyra szeljük, és a megpárolt vöröshagymás szalonnára tesszük. A zöldségeket csak félpuhára főzzük, a fűszerezés előtt pedig feltétlen kóstoljuk meg az ételt, hiszen a szalonna sokszor már önmagában elég sós. Ízlés szerint sóval, borssal fűszerezhetjük, és hozzátesszük a kikevert tejfölt, jól kiforraljuk. A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük, ráöntjük a gombás-szalonnás-zöldséges ragut és finoman összeforgatjuk. Előmelegített sütőben néhány perc alatt megpirítjuk. Tálaláskor tehetünk még rá tejfölt és, ha van, megszórhatjuk egy kis friss, vágott kaporral.   

Bor:

Nem is lehet mást jobb szívvel ajánlani, mint egy jó fűszeres sillert. Ez a bortípus minden jellegében jól illik ehhez az ételhez. Már azt hiszem hivatkoztam rá, hogy ezek a borok elsősorban Villány és Szekszárd környékén találhatóak, de mostanság felbukkant egy-két egri, balatoni és alföldi pincészet kínálatában is. Próbáljátok ki!

Zöldséges vargányaleves

Idei vargánya vadászataim alkalmával, egy szép hétfői napon, az ízletes vargányák mellett találtam egy másik fajtát, az úgynevezett fenyővargányát. Egy ideig gondolkoztam, hogy mi is legyen belőle, aztán végül egy jó leves mellett döntöttem. Nem bántuk meg!

Kell hozzá:

50 dkg vargánya,

3 szál fehérrépa,

3 szál sárgarépa,

2 nagyobb fej vöröshagyma,

3 dl tejföl, 1 közepes cukkini,

4 db közepes burgonya,

1 marék petrezselyem,

só, fehérbors, 3 ek. vaj,

1 ek. tárkony.

(Nagy adag készülhet így, akár 8 főre is elegendő :-))

A zöldségeket megtisztítjuk, a répákat karikára a burgonyát kockára vágjuk, a hagymát pedig félfőre. A vajon pirítani kezdjük, kevés sóval meghintjük. Néhány perc után felöntjük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje, és hozzáadjuk a felaprított petrezselymet. Közepes lángon főzni kezdjük, közben a gombát megtisztítjuk, felkockázzuk, a cukkinivel is ugyanígy teszünk. Mikor a zöldségek már kellően megpuhultak, mehet bele a cukkini, majd néhány perccel később a gomba. Fűszerezzük fehérborssal, tárkonnyal, ha szükséges még sózunk, a legvégén pedig hozzáadjuk a kikevert tejfölt. Aki szereti, tálaláskor nyomhat rá friss citromot, mert így még pikánsabb.

Ui:

Gondolom, nem mondok újdonságot, de nehéz, kiadós, laktató étel készül így. Aki nem bírja ezt a „súlycsoportot”, este ne fogyassza, ellenkező esetben kavargó álmok mezején találhatja magát :-)