Csokis-banános muffin

Kissé rákaptunk mostanság a muffinra! Mindhárman szeretjük, reggelire, ebéd után vagy akár még vacsorára is. Egy pohár tejjel szerintem különösen finom, főleg ébredés után! Párom ezúttal úgynevezett bögrés változatot készített. 
A közelgő karácsonyi ünnepekre is ideális desszert lehet, így elkészítését melegen ajánljuk !!! :-)

Hozzávalók:

20 dkg étcsoki,

15 dkg vaj,

2 bögre liszt,

2 tojás,

fél bögre cukor,

2 db banán,

fél bögre narancslé,

1 ek. sütőpor,

csipet só.

Elkészítés:

Egy edényben vizet melegítünk, egy üvegtálat helyezünk rá, melybe beletesszük a vajat és a csokit, aztán a gőz fölött megolvasztjuk, félretesszük. A tojásokat a cukorral együtt habosra keverjük, hozzáadjuk a narancslevet, a még langyos vajat, csokit és a felkockázott banánt. A lisztet összeszitáljuk a sütőporral, és az alapanyagokat összekeverjük.

A sütőt 175 fokra (4-es fokozat) előmelegítjük, és az elkészült masszát belekanalazzuk a muffin-tepsibe (sütőbe, formába), majd kb.20-25 perc alatt megsütjük. Nagyjából egy tucatot tudtok így készíteni.

Ételkörnyezet: Stefán Mónika

Ismét Tokajba került az Év Borásza díj!

2012. december 7-én, 12 órakor, sajtótájékoztató keretében kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2012” cím nyertesét. A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés. A 2012. Év Bortermelője Magyarországon díj nyertese: Áts Károly, a Tokaji borvidékről.

Az egykor a Kertészeti Egyetemen diplomázott, 47 éves mádi borásszal édesapja szerettette meg a szőlőművelés, borkészítés mesterségét. 6 évig dolgozott a Tokaj Kereskedőháznál, miután mostani munkahelyére, a Royal Tokaji Borászati Zrt.-hez került, mint főborász. Itt alkot, ez az ő szentélye, ahol csendben elvonulva szakmájának, hivatásának élhet. Szebbnél szebb borok kerülnek ki a keze közül, melyeket már egy ország ismer és szeret. Mindegyik borára úgy tekint, mint saját gyermekére, egyformán szereti őket, de ha muszáj lenne néhányat kiemelni közülük, akkor a 2009-es Áts Cuvée-t, Birtok Furmintot és Dűlőválogatás Furmintot és természetesen a 2003-as Nyúlászó 6 puttonyos Aszút választaná. Ezek a borok egyensúlyban, harmóniában, ízvilágukban állnak hozzá a legközelebb.

„Tokaj, Mád egy csoda. Célom ezt a csodát megvalósítani, palackba zárni, és minél több ember asztalára eljuttatni a világ minden táján. Aki megkóstolja, örömöt és boldogságot érezzen, megismerje rajta keresztül a borvidék lelkét, a fajtákat, Magyarországot. Számomra a borászat az életem, a hivatásom. Úgy szeretem, ahogy van.” 

Mint minden embernek, neki is vannak tervei, vágyai, kívánságai. „A célom továbbfejlődni, a legjobb borokat készíteni, és tökéletesíteni a tudásomat. A magyar bort, a tokajit még jobban népszerűsíteni, megmutatni azt a csodát, amit ez a kis ország tud, elővarázsolni azt az ízvilágot, melyre a magyar földben termett szőlő, és a belőle készített bor képes. Olyan borokat készíteni, amelyeket a fogyasztók szívesen isznak, és örömet okoznak nekik.”

 Áts Károly néhány gondolata a tudásról:

„Olyan keveset tudok a borászatról, rengeteg tanulni való van még számomra. Egy emberöltő kevés, hogy felfogja az ember és megértse, miről szólnak a természet adta csodák. Minden egyes borásszal való találkozás alkalmával, a velük való beszélgetésből tanulok. Megpróbálom a tőlük elcsent gondolatokat, terveket, tapasztalatokat átépíteni az én terveimbe, gondolataimba, hogy fejlődhessek.”

És mit ígér a borász annak, aki ellátogat hozzá?

„Aki ellátogat Mádra, az egy csodálatos kis faluval találkozik, amelyet Tokaj-Hegyalja legjobb dűlői vesznek körbe. Aki ellátogat hozzám, és végigjárja a mádi dűlőket, megnézi a pincéket, megkóstolja a borokat, az megérzi, ráérez a mádi bor jellegére. Érezni kell a szőlőterületek lüktetését, a dűlők adta hangulatot, a sokféle talaj adta illatot. Át kell élni, látni, érezni az ódon pincék történelmét, amely mind áthatja, átjárja és egy egységet képezve adja a mádi bort, a Royal Tokajit - azt, amit készítek. 

A díjért versengők közül, a jelölés során az öt legtöbb szavazatot kapott borász, akik közül a  győztest megválasztották (ABC sorrendben):

Áts Károly – Tokaji borvidék

Borbély Tamás – Badacsonyi borvidék

Dúzsi Tamás – Szekszárdi borvidék

Gálné Dignisz Éva – Kiskunsági borvidék

Heimann Zoltán – Szekszárdi borvidék

Forrás: Magyar Bor Akadémia.

Magyar Elek – Az Ínyesmester szakácskönyve

Az eredeti kiadás borítója

A tavalyi esztendő végétől kezdve nagy vágyam volt, hogy néhány, a hazai gasztronómiában alapműnek tekinthető könyvet megvásároljak. Az Ínyesmester szakácskönyvével majdhogynem teljessé vált a beszerzendő könyvek listája, bár még van egy-két tipp, amivel bővíteni lehetne a könyvespolcot. Ez a szakácskönyv viszont valóban alapmű, mindenkinek ajánlható, ráadásul a gasztronómiai könyvek vonatkozásában rendkívül irodalmi is.

Magyar Elek, a szerző, a piarista főgimnáziumban érettségizett. Jogi tanulmányait Budapesten végezte. Újságírói pályáját a Telefonhírmondó munkatársaként kezdte, ahol egyúttal bemondó is volt. 1901-től a Magyarország című lap munkatársa, majd 1917-től felelős szerkesztője volt. Újságírói munkája sokrétű volt, egyaránt írt a régi Budapestről szóló tárcákat, politikai cikkeket, színházi és képzőművészeti kritikákat, sport és lóverseny tudósításokat. Ínyesmester néven lett Magyar Elek, a fehér asztal örömeinek és a konyha gondjainak egyik legismertebb szakembere. Fejezetek az ínyesmesterség köréből címmel 1928-tól a reggeli lapban, a Pesti Naplóban minden vasárnap egy teljes újságoldalon jelentek meg gasztronómiai írásai. A leközölt írásainak első néhány évi terméséből született meg Az Ínyesmester szakácskönyve (1932). 1945 után a Képes Figyelőben is vezette a konyhaművészeti rovatot, bár az és akkor már egészen másról szólt. 

Magyar Elek és Gundel Károly, 1933-ban

Az Ínyesmester szakácskönyve című műve a gasztronómiai irodalom egyik legismertebb műve ma is. Babits kritikájában, "az Ínyesmester könyve minden európai látóköre - vagy mondjuk inkább: ízléshorizontja - mellett is teljesen magyar könyv" az irodalomhoz sorolta, "noha bizonyára kevesebb embernek fog eszébe jutni, hogy odasorozza."   

A szerző hajdani ajánlása ma is helytálló: "Kezdők és haladók, hagyománytisztelők és forradalmárok, szegények és gazdagok, egészségesek és diétások mind nagy haszonnal forgathatják e kötet lapjait s kellemes ismeretséget köthetnek a konyhaművészet legmodernebb újdonságaival is."

Ui:

Szakácskönyv, de nem abban az értelemben, ahogy ma gondoljuk. Zseniális szerkesztésének köszönhetően, ha éppen már belefáradnánk a receptek, leírások olvasásába, ezt mindig feloldja egy-két jóízű történettel.

Szűzérmék sörmártással, zöldborsós tésztával

Mint oly sokszor, ezúttal is a párom egyedül készítette a vasárnapi ebédet. Én, mivel „munkás vasárnap” volt, csak este találkoztam a végeredménnyel, ami csodás lett. Hát amikor még a fotókat is megláttam, azonnal tudtam, hogy közzé kell tennünk…

Kell hozzá:

1 közepes sertésszűz,

25 dkg zöldborsó,

25 dkg szélesmetélt,

2 közepes vöröshagyma,

1 fej fokhagyma, 0,5l sör,

só, egész bors, vaj, olívaolaj, tárkony,

1ek. sűrített paradicsom, köménymag,

1 tk. balzsamecet.  

Elkészítés:

A megmosott, leszárított húst, ujjnyi szeletekre vágjuk. A vöröshagymát félfőre aprítjuk, a fokhagymákat megtisztítjuk, a gerezdeket félbe vágjuk. A hússzeletek mindkét oldalát egy nagyobb, magas falú serpenyőben, olívaolajon megpirítjuk, kiszedjük. A visszamaradt zsiradékba rakjuk a vöröshagymát és a fokhagymát is, meghintjük köménymaggal, egész borssal, rövid ideig pirítjuk, hozzátesszük a paradicsom pürét, kevés sörrel felöntjük, és ebbe a szűzérméket is visszahelyezzük. Lefedjük, hagyjuk párolódni, szakaszosan sörrel felöntjük. Miután puhára pároltuk, a szeleteket kiemeljük a szaftból, és a visszamaradt sűrű szaftot, botmixerrel simára turmixoljuk. Visszahelyezzük a húst, és egy kis darabka vajat teszünk bele, hogy fényes és krémes legyen, majd a legvégén egy kevés balzsamecettel tesszük pikánssá.

A tésztát csak az utolsó percekben főzzük ki, a zöldborsót pedig vajban kevés alaplével megpároljuk, a legvégén tárkonnyal megszórjuk. Ha elkészültünk, a húst egy kevés mártással, a szélesmetélttel és a borsóval együtt tálaljuk.

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika.

(Házi)túrós (házi)tészta

Szerintem ez a békebeli étel végig kíséri az ember életét. Esszük gyermekkorunkban, szalonnapörc nélkül, cukrosan. Normális esetben később elmarad az édesítés, helyette előkerülhet még a bors, netán némi csípős zöldpaprika. Ha pedig az ember házi tejfölre akad, a tésztát maga gyúrja, a túrót is saját kezűleg készíti, az már maga a mennyország! Bizalmi ételnek is szoktam hívni magamban, mert egy étterem és vendéglő teljesítménye könnyűszerrel megítélhető, ahogy egy túrós tésztával, túrós csuszával bánik.

Hozzávalók:

30 dkg liszt, 2 tojás, víz,

1 l aludttej, 4 dl tejföl, só,

bors, 15 dkg húsos szalonna vagy sonka.

Elkészítés:

Először a házi túró elkészítésével kezdünk, ennek ugyanis kell egy kicsit állnia. Kezdetnek friss, házi tejre van szükségünk. Nem szabad felforralni, egyszerűen hagyjátok egy kancsóban 2-3 napig lefedve szobahőmérsékleten, így egy-kettőre aludttejet kaptok. Ha otthon készítetek túrót, akkor készítés legfontosabb és egyben legkritikusabb fázisa a melegítés. Az aludttej tetejéről úgy 3-5 cm vastagságban szedjétek le a tetejét. Egy hőálló, lehetőleg átlátszó edénybe töltsétek át az aludttejet, ezt helyezzétek egy vizes lábosba vagy fazékba. A melegítést lassan, fokozatosan kell végezni, alacsony lángon. A melegítés hatására az aludttej látványosan két részre válik, alul marad a félig kész túró, fölé pedig kicsapódik a savó. Általában 40-50 fok környékén be kell fejezni a melegítést, ennek mértéke pedig attól függ, hogy keményebb vagy lazább szerkezetű túrót szeretnétek. Ha befejeztük a melegítést még pár percre félre kell tenni az edényt, hogy a savó tökéletesen kicsapódhasson. Ha teljesen készen van, külön lehet választani a savót a túrótól, majd egy kisebb lyukú szűrőbe vagy ritkább szövésű pamut ruhába át lehet önteni, alá kell tenni egy edényt, és ebben fel kell fogni a még kicsöpögő savót. Ez eltarthat akár egy teljes napig, viszont csak így lesz teljesen kész a túró.

Ezután jöhet a tészta. Kemény változatot gyúrunk, majd vékonyra kinyújtjuk, metéltre vágjuk. Belisztezzük, egész kicsit állni hagyjuk. Később bő vízben kifőzzük, és ha kész, jó meleg, de nem forró zsiradékkal meglocsoljuk. Utolsó mozzanatként még feldaraboljuk a húsos szalonnát vagy sonkát, lehetőleg apró kockára, és serpenyőben hirtelen megpirítjuk. A tésztát megszórjuk túróval, bőven meglocsoljuk tejföllel, a tetejére pedig teszünk a szalonnapörcből is.

Tipp:

A félretett, lehűtött savó kitűnő frissítő, reggeli ital, érdemes megkóstolni. Ha a tésztát főzitek, mindenképpen ügyeljetek arra, hogy ebben az esetben jóval rövidebb főzési idő kell, mint a száraz társainak! Én ehhez az ételhez is legszívesebben fröccsöt ajánlok!!!

Tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

Régi idők vendéglői V.- Szálloda a Magyar Királyhoz

A Vörös Ökör sokáig Sopron egyetlen fogadója volt, melyet aztán átépítettek, modernizáltak, s 1833-ban, Magyar Király néven, de ugyanazon a helyen nyitottak meg. A Magyar Királyból mára sajnos mindössze levéltári legenda maradt, nem árt tehát, ha megpróbáljuk szélesebb körben is felidézni ezt az „arany időszakot”.

A múltkor már bemutatott fogadó életében 1833-ban új időszámítás kezdődött. Ebben az évben Hofer Péter vette meg, aki régi soproni család sarja volt, nagykereskedő és a maga korában a haladó polgárok vezetője, Széchenyi István egyik kitartó híve. Fő mozgatója a takarékpénztár megalapításának, amellett a Zeneegyesület támasza, egyúttal, mint hegedűs is gyakori szereplője a hangversenyeknek. A rozzant Vörös Ökör az ő tulajdonában szépen megújult. Fényesen átalakította, berendezte, kávéházzal bővítette, így aztán régi neve sem maradhatott a cégtáblán.

A Magyar Király Sopron legelegánsabb szállodája lett. Neves vendégei általában ott szálltak meg, az lévén a legelőkelőbb fogadó. 1840-ben nem kisebb vendége volt, mint a zongorakirály, Liszt Ferenc. Ott játszódott le az az érzékeny jelenet, miszerint a fiatal művészt falujának küldöttsége kereste fel; mikor Liszt észrevette egykori tanítóját, odasietett hozzá és kezet csókolt neki. 1840 nemcsak Liszt látogatása miatt nevezetes. Ekkor született a fogadóban a csaposnak később világhírűvé vált fia, Angeli Henrik. Rajztehetségét az egyik törzsvendég, Pálmai festő fedezte fel, rábeszélésére a 11 éves fiút nagybátyja, egy bécsi gazdag viaszárus képeztette ki. Neves portréfestő lett, világszerte vetekedtek érte, hogy megszerezhessék a képeit. Angeli mama a hírek szerint szépség volt, és kedvéért is sokan jártak a szálló éttermébe, maga Széchenyi is ebből a célból látogatott oda, de mint naplójában írja, a „Magyar Királyné”-t nem láthatta.

1846-ban ismét a Magyar Király látta vendégül Lisztet hangversenye alkalmából. Persze Sopronba gyülekezett a közeli megyékből is, aki szerette a zenét. Liszt szomszédságában egy sereg fiatal leány lakott. Mikor a nagy nőbarát ezt meghallotta, az egész szépnemet meghívta a maga szobájába és pazar hangversenyt rendezett a tiszteletükre. 1847 volt a soproni idegenforgalom nagy teherpróbája: országos tudós kongresszust tartottak az évszázados falak között. A néhány száz részvevőt persze nem lehetett a fogadókban elhelyezni, egyébként is a gazdagabb polgári családok vetekedtek értük, de azért jutott nevezetes vendég a Magyar Királyba is, többek közt Szelestey László költő, a Bach korszak idején bebörtönzött vértanú, továbbá Erdélyből Gyulay Lajos és egy Kemény gróf.

A legendás szállóban Ferenc József is megfordult 1884-ben, miről is emléktábla készült a lépcsőházban. De a korabeli újságok vendéglistája szerint csak úgy özönlött oda a sok kényesebb igényű látogató. Vonzó erő volt a nagy árnyas kert, ahol is külön öröm volt étkezni, sőt hangversenyek zajlottak ott nyár idején. Főleg a Dalfüzér énekkar gyönyörködtette Sopront, gyakran a katonazenekarral élénkítve műsorát. A kapu előtt gyakorta lehetett fekete-sárga zászlót látni annak a jeléül, hogy közös hadseregbeli főtiszt lakik benn. Eléggé szemet szúrt ez az éledező hazafias gondolkodású polgárságnak, s mikor Reményi Ede, a hegedűkirály 1891-ben szintén megszállt, követelték, hogy nemzeti zászlót tűzzenek a házra.

Itt jól kivehető a Kino felirat a kapu fölött

Az 1900-as évek elején már sajnos arról tudósít a korabeli média, hogy népszerűsége megcsappant, s egyre kevesebb fogat járt be udvarába. Ezért az egyik nélkülözhető istállóban 1910 körül egy élelmes asszony mozit létesített, amit az utca felől nagy transzparens hirdetett: Várkerületi kinó. Ez volt a város második állandó mozija. Később megszűnt a kávéház is, helyette nagy drogéria nyílt, végül az első világháború után bevégződött a szálló különállása, egybeolvadt a mellette álló, hoteléval, majd nemsoká teljesen megszűnt. 1945 után többféle célt szolgált, volt pártház is, közvetlenül a rendszerváltás előtt pedig a süketnémák asztalosipari képzése kapott benne elhelyezést.

Ma egy szebb napokat is látott üzletház, bevásárló udvar található az egykori dicső fogadó helyén. Sokan pedig – jómagam is - úgy sétálunk el előtte, hogy talán nem is sejtjük, milyen fontos szeglete ez városunknak.

Források: Csatkai Endre: A soproni vendégfogadók a 16/19. században (Soproni Szemle), Göncz József-Bognár Béla: Vendéglátás és szórakozás Sopron vármegyében.

Krúdy Gyula – Gasztrohangulatok

Lehet-e azt mondani egy könyvre, hogy jóízű? Szerintem igen, főként akkor, ha olvasása közben megjelenik előttünk egy-egy étel, vendéglő, vagy éppen egy piac. Ha jó az író, akkor a betűkön keresztül érthetővé, láthatóvá válik minden. Pláne Krúdynál…

A könyv tulajdonképpen egy válogatás az író műveiből. A fogadó a régi világhoz, egyfajta hangulatjelentés, múltba tekintés, olyan pillanat, ami ma már aligha megélhető. A piac illata, ha megkopva is, de ma is még megélhető, viszont a gábli intézménye sajnos már teljesen kiveszett. A ma embere, ebben a rohanó világban nem is értheti mi az, 10-11 óra tájban enni egy kispörköltet, pájslit, vese-velőt vagy éppen egy kis táfelspitzet. A böjtölés hagyománya, a heringschmauz próbál visszatérni életünkbe, mint ahogy a húsvéti sódar is. Utóbbi esetében már akkor is sokat teszünk, ha nem hiper-szuperben vákuumfóliában, gyorspácolt-gyorsérlelt változatot vásárolunk, hanem henteshez megyünk, aki kívánságunknak megfelelően adja e különleges portékát. A további fejezetek: a mellékutcai vendéglő, az előhang egy kispörkölthöz, s még további harminc elbeszélés magát az ételkészítés és étkezés élvezetét, a vendéglátás művészetét tárja elénk. Krúdy gasztronómiai témájú írásai a múlt hagyományait és hangulatát idézik. Nem csupán élvezetes időutazást jelentenek: kétséget sem hagynak afelől, hogy a jót, s jól enni tudománya mai gasztrokultúránk egyik megalapozója is.

Figyelem!

Fogyókúrázóknak kifejezetten ellenjavallt könyv. Gyakran forgatva ugyanis enyhébb mellékhatások (folyamatos majszolás, hűtőnyitogatás, nyálcsorgás, korgó gyomor – léphetnek fel! Mindenki másnak, viszont kötelező!!!

www.alinea.hu

Káposztás-gombás csusza

Végtelenül egyszerű, de ugyanakkor igen ízes étel következik most. Azt is elárulhatom – ettől tán csak érdekesebb az egész -, hogy igazából, mint már oly sokszor: ez is véletlen műve lett. Nagyon gyorsan elkészíthető, ha pedig ismét csak a befektetett energiát és a végeredményt nézzük, akkor igencsak jól járunk a végén.

Egyedül voltam egy pénteki délelőttön, mikor úgy 11 tájban megkordult a gyomrom. Kiballagtam a konyhába, hogy valami ebédre való után nézzek, de sem a spájz, sem pedig a hűtő nem volt telerakva jobbnál jobb alapanyagokkal…

…volt viszont:

egy csomag csuszatészta (200 g), egy doboz csiperkegomba (300 g), egy jó marék savanyú káposzta, három szál újhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 csipet tárkony, 3 csipet só, frissen őrölt bors, kevés cukor, 2 csipet szerecsendió, kevés köménymag, 2 babérlevél, meg vagy 3 evőkanál zsír.

Egy fazékba vizet tettem fel főni, közben pedig elkészítettem a mártás-ragu alapját. A zsíron jól megpirítottam az előzőleg felkarikázott újhagymát, fokhagymát, majd rádobtam a savanyú káposztát, a babérlevelet is, innentől viszont már minden párolódott. A készülő alapot ízesítettem sóval, frissen őrölt borssal, és egy egész kevés cukorral. Rövid párolás után hozzáadtam a felaprított csiperkegombát, a köményt, a tárkonyt, végül a szerecsendiót.

Az időközben felforralt vízben kifőztem a csuszatésztát, leszűrtem, a serpenyőbe tettem, és jól összeforgattam a mártásos raguval. Aki szereti, apríthat rá egy kis csípős paprikát, de lehet tejföllel is fogyasztani.

Mindössze húsz perc munka, de jóval hosszabb élvezet! :-)

Kétéves a Culinaricum!

Néhány nap múlva beköszönt a december, ilyenkor pedig nem feledem, hogy ez idő tájt, pontosan 2010. november 18.-án indult útjára a Culinaricum. Tavaly azt írtam: „Egy esztendő nem sok egy gasztroblog életében, főként, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi hasonló témájú oldal működik a neten”. Bizton kijelenthetem, két év sem sok, bár nálunk ez az év volt az igazi előrelépés, most ismertek meg minket igazán.

Ilyenkor érdemes ismét leltárba venni az eltelt évet. Tavaly óta közel száznegyven bejegyzés látott napvilágot, benne több mint százezer karakter terjedelmű szöveg, és ismét több száz fotó jelent meg az oldalon. Az első olyan esztendőt is sikerült megvalósítani, amikor szinte minden lépésünket - az elkészített ételeket tekintve - kizárólag a szezonalitás jellemezte. Megjelent konyhánkon a hajdina, a rebarbara, a rókagomba, a szarvas és vaddisznó sonka, a csalán, igazán elmerültünk a medvehagyma témájában, és végre sikerült elindítani régi vágyunkat, a „Régi idők vendéglői” című cikksorozatot is. Külön öröm, hogy olvasóink figyelme továbbra sem múlik, szinte napról napra bővül azok tábora, akik követnek minket.

Oldalmegjelenítések száma országonként Bejegyzés Oldalmegjelenítés Magyarország 45457 Egyesült Államok 2351 Románia 863 Németország 654 Szlovákia 537 Oroszországi Föderáció 509 Ausztria 464 Egyesült Királyság 286 Szerbia 169 Kanada 106

Néhány további eredmény:

- Csatlakozás az idei Food Revolution Day mozgalomhoz,

- Részvétel egy étellel a III. Nemzeti Gulyás Napon,

- Vargánya szezonban rövid szereplés a helyi televízióban,

- Goldenblog szavazás (közönség kategória) 58. hely.

A továbbiakban természetesen minden megy tovább, de a folyamatos megújulásról sem feledkezünk meg. Három olyan nagyszabású terv is van a tarsolyunkban, amit nagyon remélem, hogy sikerül megvalósítani, de ezekről természetesen még nem szólunk, legyen inkább meglepetés. Mindenkinek nagyon köszönjük, hogy 2012-ben is (részben) minket választott!

Kurkumás rizseshússal töltött kelkáposzta rolád

A legutóbb éppen egy jó kis szabadnapos ebédet tervezgettünk. Rövid tanakodás után keleti, egészen pontosan kis indiai ízvilágra támadt kedvünk. Már nyúltunk is egyik kedvenc fűszerünk, a kurkuma után, a több pedig már félig-meddig improvizáció kérdése volt.

A kurkuma (Curcuma longa) fűszer és gyógynövény. Angol elnevezése neve: turmeric, míg a magyar népies neve: kurkunna gyökér, indiai sáfrány. Hazája India, de egész Ázsiában elterjedt. A hagyományos indiai gyógyászatban, a több ezer éves múltra visszatekintő, ősidők óta alkalmazott gyógyító szer, ugyanakkor már i. e. 600-ban Asszíriában is feljegyezték jótékony hatásait. A fűszert, a sárga színű, gyömbérre emlékeztető gyöktörzse, és gumója (Curcumae rhizoma) a méregmentes, sárga festékanyaga (kurkumin) adja, és sajátos aromája, valamint karakteres festőszíne miatt kedvelik.

Hozzávalók:

50 dkg darált sertéshús (lapocka)

1 kis fej kelkáposzta,

1 fej vöröshagyma,

2-3 gerezd fokhagyma,

ízlés szerint csili,

olívaolaj, só, bors,

1 ek. őrölt kurkuma,

1 kk. őrölt kömény.

Elkészítés:

A vöröshagymát apró kockára vágjuk, olívaolajon pirítani kezdjük, majd hozzátesszük a darált sertéshúst és az ugyancsak felaprított fokhagymát. Addig pirítjuk, míg egy kis levet ereszt, majd hozzátesszük a fűszereket, és rövid ideig pároljuk. Amennyiben kevés lenne a folyadék, úgy azt lehet pótolni. Egy csésze mennyiségű párolt rizzsel összeforgatjuk, és hagyjuk kihűlni. A kelkáposztát megtisztítjuk, leveleire szedjük, majd a leveleket néhány percig blansírozzuk, kivesszük, lecsepegtetjük. Az elkészített töltelékkel megtöltjük a leveleket, feltekerjük, üvegtálba tesszük, kis vajdarabokat helyezünk a tetejére, és magas hőmérsékleten pirosra sütjük. A tálaláskor meglocsolhatjuk egy kis tejföllel.

Bor:

Fűszeres, karakteres, magas savtartalmú fehérbort ajánlok hozzá. Csetvei Kriszta olaszrizlingje például remek választás lehet.

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika