Az Olimposzt és környékét mi, magyarok leginkább kétféle módon ismerjük. Az egyik ugyebár a mitológia. Köztudottan ez a hegy volt Zeusz és a többi főisten lakhelye. A másik az Olimposzi Riviéra, ahol sok ezer hazánkfia sütteti magát nyaranta. Csak kevesen tudják, hogy a mitológiai hegy és környéke az egyik legkiválóbb görög borvidéknek a Rapsani-nak is otthonául szolgál.
Mert Hellászban nem elég egyszer tiszteletünket tenni! Az Istenek földje, Európa civilizációs bölcsője rengeteg látni és tapasztalni valót kínál. Olyan gazdagságban hozza felszínre értékeit, hogy az egyszerű utazó csak kapkodja a fejét, nem is beszélve a borról, az Istenek italáról, no meg a klasszikus görög konyháról! Ezekkel a gondolatokkal vágtunk neki második görög utunknak, az úti cél ezúttal Thesszáliában az Olympos és az Ossa hegyek között fekvő borvidék, Rapsani volt. Az előbbi hegy 2637méteres magasságával a legnagyobb Görögországban, és a mitológiai jelentőssége miatt a legismertebb is.
Hetekkel ezelőtt az egyik médiában elhangzott egy kijelentés, amelyre ugyancsak felkaptam a fejem. A sok boros műsor közül éppen az egyik futott a televízióban, a téma pedig éppen Görögország volt. A műsorvezető érdekes módon úgy vezette fel a műsort, és kezdte el bemutatni a görög borvidékeket, hogy időről-időre az újvilághoz tett hasonlatot. Azért ez talán mégsem helyén való, hiszen az európai civilizáció bölcsőjéről beszél, másrészt ma már bizonyított, hogy a meghatározó szőlő- és bortermelő országok többségében is a görög telepesek terjesztették el a szőlőt. Akkor hát mire ez az újvilági jelző?
Aztán kicsit belegondoltam és rájöttem, nem is biztos, hogy emberünk rosszul látja a dolgokat. Annak ellenére, hogy görög civilizáció immár több, mint háromezer évre tekint vissza, nekünk úgy tűnhet, mintha egy tengeren túli ország és borai tűnnének fel a láthatáron. A görög borvidékek és fajtáik valóban nagyon egzotikusak, és ezáltal rendkívül izgalmasak is.
A Tsantali egyik bemutató filmje, benne pedig néhány Rapsani érdekesség
A görög borászat
Bár szőlőt már több ezer éve termesztenek a szigeteken és a szárazföldi területeken, azért a történelem viharai alaposan megtépázták a növényt és a belőle készíthető ital sorsát. A több évszázados folyamatos fejlődést leginkább az ötszáz éves török uralom törte meg, mely alatt - az iszlám vallás alkoholtilalma miatt - inkább a csemegeszőlő termesztés vált meghatározóvá.
A mediterrán területekre általánosan jellemző éghajlati sajátosságok, Görögországban is meghatározóak. A szőlőfajták először a parti részeken honosodtak meg, majd fokozatosan terjedtek el az ország belsejében és a hegyvidékeken. A talaj és a klíma az országot az igazán nagy borok készítésére predesztinálja! Az alacsonyabban fekvő területeken a mediterrán klíma, forró nyarakkal, enyhe telekkel egészül ki, a talaj pedig vulkanikus és mészkő típusaival valóban ideális körülményeket teremt a szőlőműveléshez. A termesztési kockázatot a szárazság, valamint a - magasabban fekvő és csapadékban gazdagabb területeken – gombás betegségek jellemzik. A száraz, napsütötte területeken a gyümölcs nagyon korán beérik, és ha az értékes savakat is szeretné megtartani a termelő, akkor a szüret időpontját igencsak előre kell hoznia.
Hiába vannak itt évezredes hagyományok a szőlő és a bortermelés terén, a modern görög borászat gyökerei csupán a nyolcvanas évek elejére nyúlnak vissza. Ma görögföldön egy viszonylag jól átgondolt és könnyen kommunikálható eredetmegnevezési rendszer létezik. Mintegy húsz jelölésük létezik az asztali borokra, valamint további nyolc a különböző édes borokra. Fontos kategóriát képeznek a természetes édes borok, melyeknek az utóbbi időben nagyon megnőtt a presztízsük. Errefelé –mivel botrytiszről gyakorlatilag szó sem eshet - szárítással készítik az édes borokat, jellemzően a mavrodaphne és muscat fajtákból. Személyes élménynek tudhattunk be egy Samos szigetéről származó muscat-ból, hasonló eljárással készült édes bort.
Rapsani
Rapsani egy kis település neve, mely az Olimpos hegy lábánál található, és nem mellesleg az AOC Rapsani egyben az egyik legkiválóbb vörösbor-termőhely elnevezését is takarja. A Rapsani termelők a 18. századtól kezdték megteremteni az itteni borok jó hírét, olyannyira, hogy Edvard Clark, angliai utazó már 1816-ban úgy nyilatkozott, hogy az általa kóstolt görög borok közül a legjobb az Olimpos hegy lábánál termett nedű volt.
A helység nagyjából a negyvenedik szélességi kör mentén helyezkedik el. A borvidéken az évi csapadékmennyiség 750 és 800 mm közé tehető. Ez önmagában kissé meghökkentőnek tűnhet, ám ha jobban megnézzük a területet, akkor azt látjuk, hogy az Olimposz és a szomszédos hegy az Ossa között egy helyi viszonylatban termékeny völgy található. Az egyedi termékenység abban leledzik, hogy mindkét hegyen jelentős hótömeg található, amely folyamatos olvadásával, elegendő nedvességgel látja el az amúgy köves, szikes talajú völgyet.
A görög borpiac több, egyéni jellegzetességgel bír. Errefelé jellemző, hogy nem elsősorban a világfajták titkait kutatják, hanem érthető módon, a több ezer éves kultúrájukra büszke görögök a saját fajtáik felé fordultak (xinomavro, krassato, stavroto, roditis stb.) Nekünk leginkább a xynomavro tetszett meg, amit kiemelt cikkünk is mutat.
A pincék
Rapsani vidékének két legismertebb pincészete a Tsantali borászat, a kézművesek közül pedig Dimitrios Katsaros nevét érdemes megjegyezni. A Tsantali Görögország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb pincészete. Székhelyük a Chalkidiki-félszigeten található, de mint a legnagyobb borexportálónak, szinte minden borvidéken vannak érdekeltségei. Mintegy 250 hektár saját terület mellett, még több száz hektár termését is integrálják. Számunkra a legérdekesebb – érthető módon – a Rapsani Epilegmenos Reserve bor volt, melyet a borvidéken megtalálható kékszőlőkből készítenek, de gerincét a xinomavro adja.
Evripidis Katsaros bemutatkozója (Domaine Katsaros)
Evripidis Katsaros bemutatkozója (Domaine Katsaros)
Amíg a Tsantali elsősorban a helyi fajtákra koncentrál, addig a Domaine Katsaros pincészet inkább a világfajtákkal próbálja meg bemutatni a vidék sajátosságait. Erről az eddigiekben még nem szóltunk. Nem is lett volna érdemes ezeket a fajtákat taglalni, ugyanis az ősi görög szőlőfajták gyakorisága mellett ezeknek a jelentőssége nagyon kevés. Dr. Dimitrios Katsaros azonban úgy döntött, hogy ezekkel a fajtákkal próbál meg boldogulni, és számításait csakhamar siker is koronázta. Az 1978-ban alapított pincészet az Olimposz déli részén Kraniá helység mellett található. Szőlőterületei átlagosan 600 méter felett találhatóak, de például a chardonnay-t még magasabbra, nagyjából 750 méteres magasságra telepítették.
A Katsaros hazájában a cabernet és a merlot egyik úttörőjének számít. Az első évjárat a pince életében az 1981-es volt, de akkoriban még sok nehézséggel kellett szembenézniük. Mivel indulásuk egybeesett a modern görög borászat kialakulásával, így az első időszak, a tanulóévek tanulságaival teltek el. A pincészet természetesen a legmodernebb technológiával rendelkezik, így boraikat kóracél tartályokban erjesztik és új, jellemzően francia tölgyből készült barrique hordókban érlelik. Dimitrois Katsaros szerint –ugyan borait az első időszaktól tudatosan készíti -, mégis csak 1998-ra találta meg az ideális arányokat. A cabernet és a merlot után 1995-ben újabb világfajta a chardonnay következett. Ebből 1998-ban volt az első szüret, de itt is idő kellett, míg a pincészet kitapasztalta, hogy a fajta hogyan viselkedik majd az új körülmények között. A Domaine Katsaros igazi „butik” borászat a maga kevés termőterületével és mintegy 15000 palack/év kapacitással, boraikat azonban a legnagyobbak között jegyzik.
XYNOMAVRO
Elnevezése „erős, savas, fekete” máris mutatja, tulajdonképpen mivel is van dolgunk. A fajta a borvilág mai térképén szinte egyáltalán nem ismert, pedig egy remek szőlővel van dolgunk. A xynomavro késői érésű, közepes nagyságú fürtöket nevel, bogyói viszonylag nagyok és vastag héjúak, színanyagban gazdagok. Bora kimondottan testes, savas.
A nyugati ízlés szerint mindenképpen érdemes almasavbontásnak is alávetni, de nem lennénk Görögországban, ha nem létezne egy ellenpólus, nevezetesen a xynomavro-t hagyományos, régi módszer szerinti készítése. Nos, módunk volt ebbe is belekóstolni, és bátran kijelenthetem: egészen érdekes élmény volt! Minket leginkább a jó tizenöt évvel ezelőtti hazai vörösborokra emlékeztetett egy kicsit vastagabb, testesebb, mediterránosabb kivitelben.
A szőlő
A Rapsani egyik legjobb pincészete a Tsantali ma már teljesen a nyugati közízlés elvárásai készíti a fajtát. Hosszú, majdnem egy hónapos héjon tartás után a bort kisméretű fahordókba fejtik és még legalább másfél évig ott is marad. A 2000-es évjárat minket leginkább mély színével, fűszeres, áfonyás illatával és nem utolsó sorban meleg, szederre emlékeztető ízével nyűgözött le. Íze elegáns balanszot nyújtott: hol az újfahordós érlelés, hol pedig az aszalt gyümölcsök játszották a főszerepet. A fahordós érlelés remekül illeszkedett a bor hatalmas testéhez és mi tagadás még éreztük, hogy a markáns tanninok picit szárítóak voltak. A xynomavro nyers állapotában kimondottan vad, ezért mindenképpen szelídíteni kell. Hosszú, ásványokat is felvonultató, koncentrált utóízzel rendelkező, remek kis borocska.
