Menüpontok

2014. március 13., csütörtök

Medvehagymás lepény

Idestova két éve készítettük ezt a finom lepényt. Az akkor üde, friss, intenzív medvehagymát sajttal és gombával egészítettük ki. Kis salátát is készítettünk hozzá, amiben szintén jókora adag medvehagyma lapult egy kis paradicsom és tejföl kíséretében. Mit is mondott Kabos Gyula? A hagymát is hagymával eszem!!!


A tésztához:
20 dkg liszt, 2 ek. kukoricaliszt, 1 db tojás, 
15 dkg vaj, csipet só, 2 ek. hideg tej.

A töltelékhez:
2 közepes fej vöröshagyma, 3 közepes fej lilahagyma,
fél kaliforniai paprika, 5 db csiperkegomba, 1 kis csokor medvehagyma, 
vaj, olívaolaj, 4 tojás, só, bors, 2 dl tejföl, 20 dkg túró,
15 dkg reszelt füstölt sajt.


Készítés:
A vajat elmorzsoljuk, a lisztekkel és pici sóval gyúrni kezdjük. Adjuk hozzá a tejet, készre gyúrjuk, fóliába tesszük, majd a hűtőben pihentetjük. Hozzávetőleg negyed óra múltán kivesszük a frigóból, kinyújtjuk a kívánt méretre. Ha kész, sodrófa segítségével a formánkba tesszük, kicsit megnyomkodjuk, és villával megszurkáljuk. Ezután egy kis nehezéket teszünk a tésztára, majd 170 fokra előmelegített sütőben 15 percig elősütjük.
Közben elkészítjük a tölteléket: a vöröshagymát és a lilahagymát félfőre, a kaliforniai paprikát csíkokra, a medvehagymát laskára vágjuk, és vaj-olívaolajon megpirítjuk. Egy üvegtálban felverjük a tojásokat, hozzáadjuk a tejfölt, a túrót, a reszelt sajtot, jól elkeverjük, s a végén a megpirított zöldségeket is beleforgatjuk. A tölteléket az elősütött tésztába tesszük, kissé elegyengetjük, majd 200 fokos sütőben 20-25 perc alatt aranybarnára sütjük. A legvégén még egy kis reszelt sajtot szórhatunk a tetejére.


Tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése