Kurkumás-húsos rizses rétes

Az édes változatok évszázadokig uralták a rétesek világát. Gondolatainkban ma is, ha az ételre gondolunk előbb jut eszünkbe édességként, mint mondjuk főfogásként. A sós ízvilágúak inkább a 20. században kezdtek terjedni, ma már pedig ott tartunk, hogy töltik zöldséggel, hússal, tenger gyümölcseivel, egyszóval készítésének ma már semmi sem szab határt.

Kell hozzá:
50 dkg darált sertéshús (lapocka)
1 fej vöröshagyma,
2-3 gerezd fokhagyma,
ízlés szerint csili,
olívaolaj, só, bors,
1 ek. őrölt kurkuma,
1 kk. őrölt kömény.

A vöröshagymát apró kockára vágjuk, olívaolajon pirítani kezdjük, majd hozzátesszük a darált sertéshúst és az ugyancsak felaprított fokhagymát. Addig pirítjuk, míg egy kis levet ereszt, majd hozzátesszük a fűszereket, és rövid ideig pároljuk. Amennyiben kevés lenne a folyadék, úgy azt lehet pótolni. Egy csésze mennyiségű párolt rizzsel összeforgatjuk, és hagyjuk kihűlni.
A rétestésztát hagyományos módon elkészítjük, majd a kinyújtott tésztára elszórtan helyezzük a tölteléket (ugyanúgy, mintha édes tölteléket készítenénk), majd óvatosan feltekerjük. Tepsibe helyezzük, a tetejét olvasztott vajjal megkenjük, és alacsony hőmérsékletű sütőben készre sütjük.
A tálaláskor egy kis tejföllel meglocsoltuk.

Tipp:
Még tovább fokozható a hatás, ha fokhagymás-kapros joghurtos öntettel kínáljátok. Mindenképpen ízletes fogás, de így aztán tényleg mennyei lesz :-P

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

Tönkölybundás csirke vajas karalábéval

Párom egy vasárnapi ebéd alkalmával ismét kreativitásával lepett meg. A mostani étel igazi különlegességét a tönkölybundás csirke jelenti. Szerintem inkább tavaszias, nyárias ízvilágú fogás, ám, ha jó karalábét találtok, máskor is nyugodtan fel lehet adni az asztalra. 

Elkészítés:
A filézett csirkemelleket előkészítjük és fűszerezzük. Eközben hagyományos, sűrű palacsintatésztát keverünk, de normál liszt helyett tönkölylisztet keverünk hozzá. A csirkemelleket a palacsintatésztába mártjuk, és kisütjük. 
A körethez megtisztítjuk a karalábét, először karikára, majd hasábokra vágjuk. Sóval, fehérborssal fűszerezzük, serpenyőben vajat hevítünk, majd minden oldalát megpirítjuk. A tálaláskor meghinthetitek egy kis oregánóval is.
A csirke íze így – a tönkölyliszt miatt – kellemesen kesernyés lesz. Ezt mindenképpen szem előtt kell tartani, s bár nagyon érdekes-kellemes, mégis vannak olyanok, akik ezt nem esetleg nem kedvelik.

2013: Ghaymen a perzsa "pörkölt"
2011: Cevapi, Cevapcici

Erdélyi kis borkaland...

Erdély és Románia a következő évek nagy boros meglepetése, befutója lehet. Fehér- és vörösborban egyaránt nagy lehetőségeket vonultat fel. Elképesztő lehetőségek egész sorára derült fény, mikor szerencsém volt néhány napot ott tölteni. 

Ménes
Első úti célunk, a ménesi borvidéken működő Wine Princess cég volt, melyet Balla Géza pincészeteként is ismer a hazai borfogyasztó. Géza vállalkozása mindössze pár kilométerre fekszik Aradtól, a néhány óra alatt, amit nála töltöttünk, pedig egy szépen, ígéretesen növekvő pincészet képe rajzolódott ki. Jelenleg még vagy három különböző helyen működik, de szerencsénk volt megtekinteni legújabb beruházásukat, melynek keretében egy feldolgozót, pincét, központot és panziót egyesítő komplexumot építenek.
A pince palackos tételei és hordómintái is egyaránt figyelemre méltóak. Ha feltétlen ki kellene emelnem valamit a megkóstoltak közül, akkor a mustos fehérre, kadarkájára és pinot noir hordóira szavaznék, utóbbiból vagy négy-öt változatot is sikerült megkóstolnunk. Még egy szőlőtúra a kadarka ültetvényre, és máris indulhatunk tovább, egyenesen a Maros-völgyén át. 

Hosszú órákon át követjük a folyót, s könnyen megállapítható egy nagy igazság; egy valami mostanság igencsak kell, ha az ember autóval utazik Romániában: ez pedig a türelem. Hogy ez mennyire igaz, azt csakhamar a valóságban is megtapasztalhattuk. Amúgy sem szélvész tempónknak Déva városánál egy több, mint három és fél órás dugó vetett véget. Kénytelen-kelletlen le kellett tehát mondanunk a Vajdahunyadra tervezett kitérőnkről, és a helyi specialitásokat felvonultató ebédről is, helyette maradt az út menti amerikás zsemlye, az elmaradhatatlan húspogácsával(?). Aztán minden „jónak” vége szakad egyszer, s mi is emberi tempóra kapcsolhattunk. Néhány órán belül meg is érkeztünk Nagyszebenbe (románul Sibiu, németül Hermannstadt, latinul Cibinum), hogy egy kis villámlátogatás során ismerkedjünk a településsel.
A 2007-ben Európa Kulturális Fővárosa státuszát betöltő településen olyan élményben volt részünk, mely sokáig emlékezetes marad. Este tíz órakor, szeptember végén meglepő élettel, nyüzsgéssel teli utcák, emberekkel, fiatalokkal teli teraszok, s a csodálatosan helyreállított, kivilágított történelmi belváros, mely barokk jegyeivel hamar belopta magát a szívünkbe. Sajnos sokáig nem időzhettünk, hiszen még vagy jó száz kilométer előttünk volt célállomásunkig, ezért bizony már jócskán belementünk az éjszakába, amikor Brassót elhagyva begördültünk Azugába, ahol a Halewood pezsgőmanufaktúrájának vendégszobáiban tölthettük jól megérdemelt pihenésünket.
Constantin Nita a cég külkereskedelmi menedzsere, az éjjeli időpont ellenére szívből jövő kedvességgel és jól behűtött pezsgővel várt minket. Vajon kívánhat-e jobb fogadtatást egy megfáradt utazó?! Némi kis „gyors” vacsora (vagy korai reggeli), és hamarosan mindenki jóízű álomba merült.
Másnap reggel aztán egyik meglepetés következett a másik után. Verőfényes napsütés, csodálatos, hegyektől védett kis völgy képe bontakozott ki előttünk, amit ugye a sötétben nem tudtunk szemügyre venni. Mindennek a tetejébe fantasztikusan tiszta, harapható levegő és nyugalom. Reggelink után – amihez persze jutott pezsgő is – megszemlélhettük a pincéket is.
A Rhein & Co. cég 1892-ben alakult, 1920-tól készítenek pezsgőket eredeti, champagne-i módszer alapján. Egykoron a román király udvari szállítói is voltak, manapság is keresik a kapcsolatot az egykori uralkodóval.
Az alapanyag persze a Halewood ültetvényeiről származik, mintegy 60-70 kilométerről érkezik idei a chardonnay, a pinot gris, de kékszőlőt, pinot noir-t és merlot-t is felhasználnak. Pezsgőik igazán kellemesnek bizonyultak, különösen a Brut tétel lopta be magát sokunk szívébe.

Két nap Dealu
Néhány perc készülődés-csomagolás, és máris robogtunk dél felé: várt minket Dealu Mare. Útközben elhagytuk a 45. szélességi fokot, melyet az út mellett egy kis mértani tábla is jelez. Gyorsan megpróbálom felidézni, milyen borvidékek is fekszenek ezen a szélességen: Médoc, Crozes-Hermitage (Észak-Rhone), Asti, Emilia-Romagna, Krk sziget, Fruska Gora (Szerémség), és még sorolhatnám. Úgy tűnik, nem járhatunk rossz helyen…
Ploiesti-től egy jobbos, és máris a híres borvidéken találtuk magunkat. A Dealu Mare név, hosszú dombot takar, ez a valóságban egy 40-50km hosszan elnyúló vonulatot jelent, s csak mellesleg említem meg, hogy az ország elsőrendű vörösboros területén járunk.

A két nap során elsőként a Halewood-hoz mentünk. Jó szokás szerint először egy cabernet ültetvényre vittek minket, ahol éppen folyt a szüret. A fajta apróbb bogyójú változatát termesztik – ez nálunk nem igazán elterjedt – viszont jobb minőséget ad. Ennek ellenére kissé furcsán festett a szőlő, kérdeztük is, hogy az ilyen kis bogyók normálisak-e? A szőlész maga is kissé elégedetlen volt, hiszen ebben az esztendőben a területeknek óriási meleget és aszályt kellett leviselniük, így érthetővé vált a fenti jelenség. A szőlős séta után irány a pincészet látogató-központja, ahol, ha a teljes választékot nem is, de igen nagy keresztmetszetet sikerült megkóstolnunk.
Tucatnyi fehér- és vörösbor közül – melyek egyébként mind-mind hibátlanok, sőt kiválóak voltak – leginkább a fekete leányka (két változat is szerepel a cég kínálatában) és a Byzantium Rosso di Valachia nyerte el tetszésemet. Ez volt talán a második alkalom, hogy sikerült személy szerint is fekete leánykát kóstolnom, és minden túlzás nélkül állíthatom, lenyűgöző volt.
A második Dealu Mare-i napunkon Románia talán legismertebb és legjobb pincészetéhez a Davino-hoz látogattunk. A cég a hosszú dombon belül is Cepturában székel, mely még ezen a kiváló borvidéken belül is a legjobb rész. Itt nincs külön látogató-központ, egy helyen végez mindent a pincészet. Dan Balaban és Bogdan Costachescu fogadott minket a hipermodern épület előtt. Előbbi a tulajdonos, utóbbi pedig a főborász, aki mára tulajdonrészt is szerzett a cégben, mellesleg pedig ezer szállal kötődik a vidékhez. Az a tipusú borász, melyből idehaza is feltűnően sok van, aki a bemutatkozás után már a második mondatban azt mondja: már a nagyapám is... Saját szőlőterületük vagy hetven hektár, de ebből jelenleg csak mintegy negyven terem, így még kénytelenek felvásárolni, ahhoz a kétszázezer palack borhoz, melyet évente kibocsátanak.
Csak semmi szégyenkezés – gondoltuk a Halewood milliós palackszámához viszonyítva, hiszen itt az árak jóval magasabbak, amit a minőség is indokol. Ami a leginkább érdekes volt számomra, hogy itt a fehér-, rozé- és vörösborok árában nem nagyon tesznek különbséget: úgy uszkve 7-8 ezer ungárus pénzt kell leszurkolni egy-egy Davino-s palackért. Nagy élmény volt az egész borsor, a fekete leányka itt is kiemelkedett, de számomra a csúcs mindenképpen a Domaine Ceptura Rouge 2005 és a Flamboyant 2003 volt, utóbbi melegségével, bujaságával, fűszerességével leginkább egy jó Chateauneuf-du-Pape-ra emlékeztetett. El is kérnek érte jobb helyeken vagy száz európai csengő tallért.

Ételek
Az egyik legjellemzőbb specialitásuk a Mititei (ejtsd: mics), ami egy darált húsból (az eredeti recept három félét ír), hagymából és egyedi fűszerezésből álló roston sült húsrudacskát rejt magában. A nálunk, illetve a Balkánon is ismert a Cevapcici-t, lehet talán leginkább az ételhez hasonlítani. Igazán ízletes, mindig frissen sütik, sokszor az út mellett is megkóstolható, friss kenyérrel, mustárral és két darab fogpiszkálóval fogyasztják. Kötelező…
A másik maradandó élményt a különböző csorbák (levesek) adták. Sokat utazó honfitársainknak talán már feltűnhetett, hogy a magyar konyhához hasonló, úgymond leveses nemzetet nemigen lehet találni. Nos, a román konyhában a csorbák alapvető fontosságúak. Többféle csorba létezik, melyet tejfölösen és pikánsan készítenek. Lehet csirkés, pulykás, bárány- vagy borjúhúsos változatban, de a legkülönlegesebb a pacalos. Sok helyen kínálnak mellé erős zöldpaprikát, amelyet egyszerűen harapnak a leves mellé. 
Ami még rendkívüli volt az út alatt, az a finom, helyi, igazán karakteres juh-, kecske-, és tehéntejből készülő sajtok világa. Szinte bárhová mentünk elmaradhatatlan kelléke volt az asztalnak. Sokszor fordul elő a padlizsánkrém, melyet legtöbbször előételként kínálnak, pirítóssal együtt fogyasztanak. Ennek kissé továbbfejlesztett változata a zakuszka, melynél a padlizsánhoz paprikakrémet kevernek, s esetleg kiegészíthetik egy kis paradicsommal is. Lilahagymával a tetején koronázza meg a pirítóst. Jól csúszik egy kellemes borozgatáshoz…

Gombás lencseleves Schwarzwälderrel...

Az ősz egyik csalhatatlan jele, ha kicsit tartalmasabb ételeket kívánunk. Így volt ez velünk a minap is. Nagyon szeretjük a lencselevest, de most valami újabb változatra támadt kedvünk. Sokat variálgatni sem kellett. 

A leves hozzávalói:
80 dkg lencse,
20 dkg fekete erdei sonka,
4-5 közepes fej csiperkegomba,
1 közepes fej vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
1.tk. pirospaprika,
só, bors, babérlevél,
tejföl, liszt a habaráshoz.

Elkészítés:
A lencsét jó alaposan megmosom, és legalább egy éjszakára beáztatom. Egy kevés zsiradékon megpirítom az előzőleg lereszelt vöröshagymát, megszórom fűszerpaprikával, majd azonnal hozzáteszem a lencsét a vízzel együtt. Fűszerezem, hozzáadom a babérlevelet, és készre főzöm. A csiperke gombát csak akkor teszem hozzá, ha már majdnem kész, szeretem, ha megőrzi roppanós jellegét. Ha elkészült, behabarom.
Tálaláskor rozsos kenyeret tépkedek a leves mellé, rá pedig fekete erdei sonkát helyezek. Ezeket a "katonákat" a kanalazgatás során nyugodtan beletehetitek a levesbe. 

2013: Csípős paradicsomos babragu
2012: A rétesekről I.

Áfonyás pufi palacsinta

Idén igazán korán, túl korán jött az ősz. Ahhoz képest, hogy még csak szeptember első napjaiban vagyunk, már volt, hogy fáztunk. Az elmúlt napokban bőven kaptunk esőt, és a borongós idő valami lélekmelengetőre sarkallta páromat. 

Kell hozzá...
15 dkg liszt,
2 marék áfonya,
3 ek. kukoricadara,
2 tojás, 10 dkg cukor,
1 cs. vaníliás cukor,
1 dl tej, fél cs. sütőpor,
só, olaj (a sütéshez).

Elkészítés:
A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját a cukorral együtt habosra verjük, hozzáadjuk a tejet, és a lisztet, meg a kukoricadarát. Mehet hozzá a sütőpor is, majd sűrű masszát keverünk, és annyi tejet adunk hozzá, hogy ne híguljon fel. A legvégén hozzákeverjük a habbá vert tojásfehérjét és az áfonyát is. Forró serpenyőbe palacsintasütőbe kanalazzuk a masszát, kb. 10 cm átmérőjű palacsintákat formázunk, és mindkét oldalát aranybarnára sütjük.

Tipp: 
Finom még eperrel, almával és fahéjjal, baracklekvárral, szederrel, szinte bármi illik hozzá. Érdemes elkészíteni sós változatban is, ez esetben hagyjátok ki a cukrot és a vaníliás cukrot. Így kerülhet mellé pirított sonka, szalonna, babragu, kolbász, amit csak elbír a fantáziátok. 

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika 

2013: Sertéskaraj tepsis burgonyával és aszalt szilvás hagymalekvárral
2012: Magyar Konyha - Szeptember
2011: Gondolatok a Bikavérről II.

Cukkinis tekercsek

Vegák, most aztán figyelem! Aki szerint a vega kaja unalmas, egysíkú, azok is figyeljenek rendesen, mert bátran állíthatom: ez egy olyan fogás, ami után egy húsevő is megnyalja mind a tíz ujját!

Hozzávalók:

2 közepes cukkini,

3 gerezd fokhagyma,

1 csomag leveles-vajas tészta,

citrombors, só,

20 dkg reszelt füstölt sajt,

kevés olívaolaj.

Elkészítés:

A cukkiniket megtisztítjuk, felkockázzuk és kevés olívaolajon, nagyon forró serpenyőben megpirítjuk. A citrombors mehet rá rögtön, ahogy az aprított fokhagyma is, de a sóval érdemes várni, s a végén hozzáadni, nehogy levet eresszen.

A vajas-leveles tésztát kiterítjük a deszkára, megszórjuk a reszelt füstölt sajt felével, mehet rá a cukkini, és újra a reszelt sajt. Feltekerjük, feldaraboljuk, majd sütőpapírral bélelt hőálló tálba helyezzük és forró sütőben szép pirosra sütjük. Max. 20 perc kell nekik.

Mi pirított csiperkegombával és joghurtos kapros öntettel ettük.

Bor:

Testes, fahordóban érlelt, enyhén vajas, komoly fehérbor illik hozzá! 

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

2012: Tarhonyás hús, kicsit másképp...

Magyar Konyha 2014 szeptember

A rövid kis szusszanó után, végre itt a Magyar Konyha szeptemberi, vagy mondjuk úgy nyár végi száma. Vinkó József főszerkesztő bevezetőjénél nem is tudnánk jobban jellemezni, bemutatni a friss lapszámot...

"(...) Brigeron, a félszemű rabló, ha megdicsérték a főztjét, büszke pirulással mindig azt felelte: "Uram, Levinnél tanultam a szakácsmesterséget. A fél gyerekkorom azzal telt, hogy nem mertem megkérdezni, ki is az a Levin. Hol a vendéglője? Senki nem tudta. De senki nem merte megkérdezni, mert Brigeron nagy erejű ember volt, és felháborodása nem ismert volna határokat. Cserna-Szabó András és Bíró Lajos most lerántja a leplet a titokról: nemcsak azt tudhatjuk meg, miért akartak a kiéhezett legionáriusok csajkával fejbe verni és élve eltemetni a nagy Levint, de meg is kóstolhatjak Rejtő Jenő legendás ételeit, merthogy az író meg a séf lefőzték azokat.

Majdnem ilyen kalandos a sorsa a szegedi Tiszavirág szállodának is. Először egy aranyműves lakta, aztán vöröslámpás ház lett, majd kalapszalon. Most Regdon Zsolt séf visz itt éttermet. "Egy hely, ahol semmi sem olyan, mintha, hanem minden az, ami." Vonatkozik ez a mondás Csernus Imre (bevállalós pszichiáter), Csutorás Ferenc (a természetes borok felkent papja) és Mészáros Ferenc grafikus (néhai pincér) pár éves pincészetére, az egri Almagyar-Érseki Szőlőbirtokra is. Büszkén vallják, hogy itt a borász az egyetlen "adalékanyag", és a szőlő meditációs hely, a tőkék között - természetesen egy pohár borral a kezünkben - lehet a legjobban elmélkedni az élet értelmén. Ha ugyan van neki értelme a boron kívül.

Legújabb lapszámunkban a zöldpaprika (cecei, bogyiszlói, kaliforniai) meg a kerti izsóp nevű fűszernöveny kerül terítékre. A zöldségpaprikához (innen a zöldpaprika név, hiszen többségük nem is zöld, hanem sárga) Segal Viktor, az izsópfűhöz Gyurik Gábor készített könnyű, de remekbe szabott fogásokat.
Bemutatjuk a Schieszl vendeglőt és pincészetet Budakalászon (igazi XX. századi sváb történet ez), a felcsúti André kecskesajt-manufaktúrát, ahol anya és lánya készítik a sajtokat, valamint összeszedtünk önöknek tíz különleges gasztroszíntért, ahol az ínyencségeken kívül meglepetés is vár bennünket: virágbolt és sushibár, fűszerkereskedés és kávézó, zöldséges és galerista egy helyen."

Előfizetés, vásárlás, további információ: 
www.magyarkonyhaonline.hu

Tyúkgomba keletiesen

Idén aztán bőségesen terem a szegfű, vagy népies nevén tyúkgomba, csibegomba, csirkegomba, borsikagomba, harmatgomba. Keressétek hát a fű között, legelőkön, réteken, utak mentén, parkokban, erdei tisztásokon. Nagyobb esők után néhány nappal már gyűjthető. Tavasztól késő őszig többször teremhet. Ebből az ismert és igen kedvelt gombából azonban mi egy teljesen újszerű ételt készítettünk.

Kell hozzá:
4-6 gerezd fokhagyma,
kb. fél kiló tyúkgomba,
4-5 kisebb fej retek,
friss petrezselyem,
só, bors, 1 púpozott ek. kurkuma,
2 dl tejföl.

Elkészítés:
A tyúkgombát finoman átmossuk, lecsepegtetjük. Egy serpenyőben kevés olajon pirítani kezdjük a félbevágott fokhagymákat, majd hozzáadjuk a tyúkgombát is. Hagyjuk, hadd eresszen egy kis levet, majd sózzuk, borsozzuk, és meghintjük kurkumával. Pár perc párolódás után keverjük hozzá a tejfölt, hagyjuk pár percet rotyogni, később dobjuk bele a karikára vágott retket, majd a legvégén az aprított petrezselymet.
Szerintünk isteni hozzá a kuszkusz, ezt pedig a szokásos módon készítettük el. A kuszkuszt egy tálba tesszük, adtunk hozzá sót, őrölt borsot, kevés olívaolajat, és leforráztuk vízzel (húsalaplével az igazi), majd letakartuk műanyag fóliával, hogy a gőzben a szemek megduzzadjanak. Nagyjából tíz perc után ellenőrizzük, hogy elnyerte a megfelelő „pergős” jellegét. Ha kész, már lehet is tálalni, esetleg kis paradicsomot vágni a tetejére!


Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

Szerintünk a nyár legfinomabb sült húsa...

Megint volt otthon egy kis sült hús... Na, de milyen! Szerintünk az a valami, ha a hús olyan puha, hogy szinte villával is "vágható", ugyanakkor van tartása, és még jó rágni is. Ilyet sikerült most összehoznunk.

Hozzávalók:
1 kg sertés tarja,
só, bors, őrölt kömény,
3 nagy fej vöröshagyma,
6-8 gerezd fokhagyma,
4 evőkanál mangalicazsír,
1 db paradicsom.

Elkészítés:
A félfőre vágott vöröshagymát kb. 3 evőkanál mennyiségű zsíron megpirítjuk, ez lesz a sült hús ágya. Eközben a tarjaszeletek mindkét oldalát sóval, borssal, őrölt köménnyel jól bedörzsöljük, kicsit állni hagyjuk. A serpenyőben elkészített alapot egy tepsibe tesszük, amit előzőleg a kb. 1 evőkanál zsírral kikentünk. Ráhelyezzük a befűszerezett húsokat, és a tetejét beborítjuk a karikára vágott paradicsomokkal. A gerezdekre szedett fokhagymát hámozatlanul a szeletek közé dugdossuk (így lesz krémesen édes), és mielőtt a sütőbe helyezzük, egy kis vizet öntünk alá. Lefóliázzuk és 180 fokon, hozzávetőleg másfél óra alatt készre sütjük.  A sütési idő vége felé leszedhetjük az alufóliát, így egy kicsit megpirul a hús teteje. Szinte bármilyen köret jó hozzá, de mi most házi tarhonyát készítettünk, s mellé uborka-paradicsomsalátát ettünk!

Ötlet: 
Miután a hússzeleteket kivettétek a tepsiből, a visszamaradt hagymás-fokhagymás, fűszeres-zöldséges zsiradékot érdemes felhasználni. Hűtőbe téve néhány óra múlva, a gyermekkorunkat idéző, kivételes ízű zsíros kenyér kenhető.

2013: Bécsi zenésfilm- (és gasztro)fesztivál
2012: Régi idők vendéglői II. - Kertvendéglő az Erzsébet-kertben
2011: Gondolatok a Bikavérről I.

Dorozsmai pontyfilé

Az elmúlt hónapban egy régi klasszikusra támadt kedvem. Olyan ételt találtam, ami bő húsz-harminc esztendeje szinte minden étterem és vendéglő repertoárjában szerepelt. Aztán – én úgy érzem – kissé megfeledkeztünk róla…

Kell hozzá:
Kb. 60 dkg pontyfilé
10 dkg kolozsvári szalonna
25 dkg csiperkegomba
2 fej vöröshagyma
3 db  tv paprika
3 db paradicsom
2,5 dl tejföl
50 dkg száraztészta (lehetőleg csusza)
só, bors, fűszerpaprika, liszt.

Elkészítés:
A pontyfilét sűrűn beirdaljuk, kb. 5 cm-es szeletekre vágjuk, besózzuk és jó órát állni hagyjuk. Ezt követően a halszeleteket lisztbe forgatjuk, majd zsírban (vajban) minden oldalát ropogósra sütjük. A szalonnát kis kockákra vágjuk, zsírjára pirítjuk, hozzáadjuk az apróra vágott vöröshagymát, együtt készre pároljuk és a vége felé megszórjuk pirospaprikával. A paprikát és a paradicsomot kis kockákra vágjuk, a gombát vékonyra szeljük, és a megpárolt vöröshagymás szalonnára tesszük. A zöldségeket csak félpuhára főzzük, a fűszerezés előtt pedig feltétlen kóstoljuk meg az ételt, hiszen a szalonna sokszor már önmagában elég sós. Ízlés szerint sóval, borssal fűszerezhetjük, és hozzátesszük a kikevert tejfölt, jól kiforraljuk. A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük, ráöntjük a gombás-szalonnás-zöldséges ragut és finoman összeforgatjuk. Előmelegített sütőben néhány perc alatt megpirítjuk. Tálaláskor tehetünk még rá tejfölt és, ha van, megszórhatjuk egy kis friss, vágott kaporral.