Görögország ételei - a szigetek

A görög szárazföld után, most a szigetek felé vesszük az irányt. Jó is néha eltávolodni a parttól, s ez a helyi gasztronómiára nézve különösen igaz! Persze az óvatos, kissé talán szkeptikus gasztro-kalandornak érdemes kellő óvatosságot tartania akkor is, ha már a hajó kikötött. 

S hogy miért? …

…egyszerűen azért, mert a turistabuktatók finoman szólva itt sem értek véget. Pedig egyáltalán nem szeretnék negatív képet rajzolni Görögországról, a görög szigetekről, de mit tegyek, ha az igénytelenség, a modern világ csupa nemkívánatos étele, a fast food nem csak befurakodott, de egyre inkább teret nyer Hellász földjén is.

A görög szigetvilág konyhája még ma is kissé kétarcú, hiszen ezek a területek, mint a tengeri kereskedelem fontos állomásaiként jócskán részesültek a legkülönfélébb kultúrákból, alapanyagokból. A Jón-tenger szigetei (Korfu, Zakinthos, Lefkada) az olasz és kontinentális Európa hatásait ötvözték a saját és a szárazföldi görög konyhával, errefelé például máig meghatározó a számos tésztaétel. Az ország középső és keleti részén fekvő szigeteket egyaránt érték arab és török hatások. A krétai és ciprusi konyha az arab és észak-afrikai konyha alapanyagait, ízeit ötvözte a sajátjaival, míg a kisázsiai partvidékhez közeli szigetek konyhája (Lesvos, Rodos, Kos, Samos) – a török partok közelségének köszönhetően – jellegzetes ötvözetet kínál a görögös-törökös ételekből. Így tehát gasztronómiailag a görög szigetvilág sem egységes, s ez fűszerezésében, sütési és főzési szokásaiban óriási lehetőséget ad a mai, modern konyhának a választék növelésére úgy, hogy közben nem válik uniformizált európai ízműhellyé. Reméljük, hogy egyre több helyen ki is használják ezt az áldást.

A szigeteken és a tengerpart közelében a halak és a tenger gyümölcsei természetesen nagy szerepet kapnak, de ez nem jelenti azt, hogy a szárazföldi részen nem kedvelnék ezeket a hozzávalókat. Kivétel nélkül mindenki szereti a tintahalat, a garnélarákot és a polipot. Elkészítési módként első helyen dívik a grillezés, ez igaz a húsokra, a halakra és a tenger gyümölcseire, sőt a zöldségekre is. A grillezett ételekhez automatikusan jár a friss citrom, melynek levével meglocsolják az összes grillezett ételt. Talán nem is gondolnátok, de az egészséges étkezés hívei között ma roppant nagy népszerűségnek örvendő roston sült vagy párolt hal, sült zöldségekkel (cukkini, padlizsán, paprika, paradicsom) valójában szintén Herkules földjéről származik, ahol sok száz éve kedvelik, s ma is megtalálható. Ha arrafelé jártok, próbáljátok ki, lehetőleg egy kis halászfaluban, vagy a kikötő mellett, ahol egyrészt autentikus, másrészt meg is bizonyosodhattok róla, hogy friss uszonyost és társait tálalnak fel.

Vörösboros polip

1 közepes méretű egész polip lábai

olívaolaj

20 dkg gyöngyhagyma

3 gerezd aprított fokhagyma

fél deci vörösborecet

3 dl paradicsomlé

0,5 l közepesen testes vörösbor

3-4 babérlevél

apróra vágott friss petrezselyem

só, bors, ízlés szerint

A polipot megtisztítjuk, lábait levágjuk, felszeleteljük, majd tepsibe tesszük, és alacsony hőmérsékleten elősütjük. Ennek az a célja, hogy a polip elveszítse nedvességtartalmának nagy részét. Serpenyőben olívaolajat hevítünk, jöhet hozzá a fokhagyma, beleöntjük a poliplábakat, pár percig pirítjuk, hozzátesszük a gyöngyhagymát, a vörösbort, a paradicsomlevet, babérlevelet, majd elkeverjük, s mintegy 40 perc alatt készre főzzük. Csak semmi flanc, hiszen rusztikus ételről van szó, ezért egyszerű házi sütésű kenyeret törjetek mellé. Ha igazán eredetiek akartok lenni, akkor tunkoljátok pitával. Ám akár így, akár úgy tesztek, egy valami ne maradjon el az étel mellől: egy nagy pohár (lehetőleg görög) vörösbor.

Roston sült hal citrommártással

2 kg tengeri keszeg,

olívaolaj, citromkarikák,

petrezselyem, friss mentalevél,

só, bors

A megtisztított halak hasüregébe tesszük az apróra vágott petrezselymet, a citromkarikákat, a menta-
leveleket, a sót és a borsot. A külsejét jó alaposan dörzsöljük be sóval és olívaolajjal, majd lehet kezdeni a sütést. A legjobb platnin vagy igazi faszénparázson elkészíteni. Amíg a halak sülnek, könnyedén összehozhatjuk a mártást is. Ehhez 2,5 kg vaj, 2 evőkanál liszt, kb. 3 deci citromlé (lehetőleg friss), 2 egész tojással felvert 4 tojássárgája szükséges.

A vajat felolvasztjuk, majd hozzátesszük a lisztet és habverővel simára keverjük. Közben apránként hozzáadjuk a citromlevet, és állandó kevergetés mellett addig főzzük, amíg sima mártás nem kapunk. A lángról levéve folytonos kevergetés mellett lassan adjuk hozzá a felvert tojást, és addig keverjük, amíg majonézes állagú nem lesz. Az elkészült halra egyszerűen öntsük rá a mártást. A citrusos ízeket csak fokozza a petrezselyem és a menta, de akinek ez nem elegendő, az természetesen tehet a mártásba is kevés mentalevelet.

Spenótos rétes
(Az alábbi rétes ugyancsak fellelhető a szárazföldi részen és a szigeteken is, én mégis azért tettem ide, mert szerintem a halakhoz ideális társ, köret.)

1 kg friss spenót,
olívaolaj,
1 csokor finomra vágott újhagyma,
12 dkg zsírosabb sajt,
10 dkg gomolyatúró,

3 evőkanál reszelt kefalograviera vagy parmezán sajt,
1 kisebb csokor vágott petrezselyem,
4 tojás,
25 dkg rétestészta,
olívaolaj, só, bors,
szerecsendió

A megmosott, megszárított spenótot apróra tépkedjük és gőz fölött, lefedve rövid ideig pároljuk. Az olívaolajban megpirítjuk az apróra vágott újhagymát, hozzáadjuk a spenótot a sajtokkal, zöldfűszerekkel és felvert tojásokkal együtt, majd ízlés szerint fűszerezzük sóval, borssal, szerecsendióval. Egy tepsit kenjünk ki olívaolajjal, kenjük meg a réteslapokat is, és úgy tegyük a tepsibe, hogy az oldalakat is körbevegye. Erre jöhet rá a töltelék, majd fedjük be a maradék, szintén megolajozott tésztalapokkal, és az alsó lapok szélét bevizezve hajtsuk rá a tetejére. A végén kenjük meg a rétes tetejét olívaolajjal, és süssük egy órán keresztül.

Görög fánk
(Van, aki élesztőt is tesz a tésztába, míg mások ezt egyfajta szentségtörésnek tekintik, így mindenki döntsön maga, hogy melyik változatot készíti. Nekem a fánk valahogy egyet jelent a kelt tésztával, tehát az élesztős változatot közlöm.)

(Kb. 50 kis fánkgombóchoz)

25-30 dkg liszt

2 evőkanál cukor

1 csomag szárított élesztő

2 csésze langyos víz, 3 tojás

Az öntethez:
3-4 evőkanál cukor,
3 dl víz, szezámmag,

1 evőkanál citromlé,
reszelt narancshéj, fahéj

Hagyományos módon fánktésztát készítünk, keverjük össze a vajat, a vizet, sót, cukrot és az élesztőt, majd tegyük félre kelni. Akkor jó, ha a tészta a duplájára nőtt, és sok levegő van benne. Kicsit dolgozzuk tovább a tésztát, adjuk hozzá a tojásokat és keverjük simára. A kidolgozott, megkelt tésztából próbáljunk meg gombócokat formázni, és bő olajban, gyakran forgatva süssük meg. A megsült fánkokat szedjük ki papírra, majd készítsük el az öntetet. Ehhez forraljuk össze tíz percig a cukrot a vízzel, a reszelt narancs héjával és a citromlével. Az elkészült öntettel locsoljuk meg jól a fánkokat, de aki türelmesebb, az egyenként is megforgathatja benne. Közvetlenül a fogyasztás előtt rakjuk tálra, majd hintsük meg fahéjjal. Aki szereti, "turbózhatja" egy kis szezámmaggal is...

Valahogy így...

Töltött szőlőlevél Maridákival

20-30 db szőlőlevél,

10-20 db Maridáki (apróhal),

2 fej vöröshagyma,

1 nagy csokor apróra vágott újhagyma,

1 csokor finomra vágott menta,

1,5 csésze rízs,

olívaolaj,

4 közepes citrom leve,

fél liter jó minőségű paradicsompüré,

tengeri só, bors

2-3 darabonként enyhén sós vízbe mártsuk rövid ideig a szőlőlevelet, majd hűtsük le és simítsuk ki. A citromlé és a paradicsompüré kivételével minden alapanyagot keverjünk össze, és képezzünk belőle kis halmokat a szőlőlevélre, helyezzünk rá egy darab apróhalat, hajtsuk be a levelek végét, majd sodorjuk apró kolbászforma rudakra. Egy nagyobb lábost kenjünk ki olívaolajjal, majd béleljük ki szőlőlevelekkel. Erre helyezzük szorosan, körben a megtöltött kis rudakat, rétegezve az összeset. Öntsük rá a citromlevet és annyi vizet, hogy ellepje. Forraljuk föl, majd addig gyöngyöztessük, amíg a lé el nem párolog és a rizs félig meg nem puhul. Ezután adhatjuk hozzá a paradicsompürét, és rotyogtassuk, amíg a rizs teljesen meg nem puhul. Tegyük egy éjszakára hűtőszekrénybe, és másnap a mártással, a citromszeletekkel mártással, sóval és frissen őrölt borssal együtt kínáljuk.

Tipp: Nyugodtan használhattok hozzá friss szőlőleveleket (borvidék, vagy szőlőültetvény mellett élők előnyben), de Görögországban létezik vákuumfóliás, illetve természetes sóoldatban tartósított formája is. Viszonylag hosszú idő elkészíteni, és hidegen jobb, mint melegen, ezért érdemes előző nap hozzálátni, így az ízek is jobban összeérnek. Ideális mezze, de jó étel borozgatáshoz, sörözgetéshez, meccsnézéshez. (Inkább ez, mint a chips…)

Görögország ételei - szárazföld

A görög gasztronómia sokszínű, izgalmas, ráadásul ma már idehaza is könnyen elérhető, ideje volt hát, hogy kicsit bővebben is foglalkozzam vele. Így, ha úgy tetszik a most következő két részes cikket megelőző másik Görögországot is érintő írás, a „Rapsani – egy feltörekvő görög borvidék”, egyfajta beharangozó is volt.

A Földközi-tenger vidékén, vagy más néven a Mediterráneumban élő népek ételei többnyire megegyeznek abban, hogy alapjukat a rozmaring, a kakukkfű, a paradicsom, a padlizsán, a fokhagyma, az olívaolaj, a hal, a gyümölcsök és többek között a csonthéjasok adják. Ez igaz a görög konyhára is, s bár a szigetek és a szárazföld konyhája elkülönül, természetesen az alapok ugyanazok, de a vonal nem túl éles, tehát sok olyan étel van, amely mindkét területen megtalálható.  

A görögök óriási hatással voltak a térség gasztronómiájára, s már 2600 évvel ezelőtt is pompás ételeket ettek és remek borokat ittak. A rómaiak tőlük tanulták meg sok alapanyag termesztését, a szőlészetet, a borászatot, és az ételek készítésének fortélyait is. Nem teljesen tisztázott, de valószínű, hogy az első szakácskönyvet is a görög Hesiodos írta.

Ahogy a bevezetőben is írtam, a görög konyha roppant változatos, ez pedig annak eredménye, hogy az ország, hol a Római, hol a Bizánci, hol az Oszmán Birodalom igáját nyögte. Így vették át a tésztát az olaszoktól, a kebabot és a joghurtot a törököktől, a sok egzotikus fűszert és gyümölcsöt az araboktól, és ezeket kezdték aztán kombinálni a hagyományos görög alapanyagokkal, a báránnyal, a kecskével, a változatos halakkal és a tenger gyümölcseivel.

A cikk első felében azokról az ételekről és alapanyagokról szeretnék írni, melyek a szárazföldre jellemzők. Szükségtelennek tatom ugyanakkor, hogy a muszakáról, a gyros-ról és egyéb nemzeti klasszikusokról is szóljak, hisz egyrészt egészen biztosan mindenki találkozott már velük, másrészt pedig sajnos unalomig ismételt és közhelyes étel lett mindkettőből. Nem ez jellemzi (még)az ugyancsak görög klasszikusnak számító mezze és tzatziki ételeket. Tapasztalatom szerint mindkettővel könnyedén le lehet mérni, akár idehaza, akár Görögországban, hogy autentikus, a részletekre valóban kényesen ügyelő, szakmailag megalapozott Tavernába tértünk, vagy csak „turistadömpingre”, igénytelenségre utazó étkezdébe. Mindkét ételre később visszatérek.

Mint mindenhol, természetesen a szárazföld konyháját itt is a földrajzi viszonyok határozzák meg. Az ország belseje számos húsféleség, rengeteg zöldség, gyümölcs és egyéb növény termesztésének lehetőségét kihasználva, alkotta meg sajátos ételeit. Igen gyakori a hüvelyesek felhasználása, a babfélék (fehérbab, fekete szemű bab, óriás lóbab, disznóbab), a csicseriborsó, a lencsefélék, melyek változatossá és igen táplálóvá teszik a legegyszerűbb ételeket is. A tökfélék (cukkinik, padlizsán- és uborkafélék), a gabona- és káposztafélék, a paradicsom, a paprika és természetesen a legfontosabb növény az olívabogyó és -olaj termesztése olyan hatalmas választékot jelent, hogy az ezekből összeállított ételek leírása önmagában is több kötetre való receptgyűjteményt eredményezne. Természetes és örök érvényű szabály, hogy hús- és halételeket egyformán nagy választékban ehetünk egész Görögországban, de míg a szárazföldi részt jobban a húsok, addig a parti részeket és a szigeteket inkább a halak és a tenger gyümölcsei határozzák meg.

Igazán eredeti étel a sok helyen fellelhető tejszínes, spenótos bárányragu, melyet csicseriborsóval tesznek dúsabbá, vagy a chilis, paradicsomos marharagu, ehhez pedig a helyi parasztkenyér a legjobb társ. A kakast és egyéb szárnyasokat szívesen teszik fel főni egy kis citromlével, hagymával, babérlevéllel, majd ha megfőtt paprikás, pikáns, néha kicsit keleties ízesítésű, esetleg pirított, darált diós vagy mandulás, tejszínnel dúsított mártásokkal tálalják. Görögországban igen fontos ünnep a húsvét, de itt az ünnepek ünnepének számít, s bizony még a karácsonynál is komolyabban veszik, amelyet nagy evés-ivással ünnepelnek meg. Ekkor pedig szinte minden háznál előkerül a bárány. Sokan vallják, hogy a görög báránynak össze nem téveszthető íze van, ez pedig azért van, mert a jószág ideális esetben a vadon termő kakukkfű, rozmaring, majoránna hármasát fogyasztja nap, mint nap, s ennek köszönhetően húsa egyedülállóan ízletes lesz. Az alábbi recept alapján elkészült ételt mi 2003-ban tapasztaltuk meg, s a többit is utazásunk alatt gyűjtöttük össze.

  

Az alábbi video ugyan nem a most következő étel 

elkészítését mutatja be, de azt hiszem, így is hűen érzékelteti a görög 

bárány kultuszát és elkészítési módját

Pikáns görög báránycomb

80 dkg csont nélküli báránycomb (nagyobb kockákra vágva),

1 nagyobb fej félfőre vágott vöröshagyma,

5 közepes gerezd apróra vágott fokhagyma,

fél kiló kockára vágott paradicsom,

2 evőkanál majoránna,

15 dkg aszalt sárgabarack,

2 evőkanál szárított menta,

0,5 l könnyű fehérbor,

1 dl citromlé,

olívaolaj,

1 evőkanál paradicsompüré,

1 teáskanál őrölt koriandermag,

2 evőkanál natúr joghurt

Az olívaolajon először a húst kezdjük pirítani, majd a vöröshagyma és a fokhagyma következik. Ezután jöhet hozzá a paradicsom, a sárgabarack, a citromlé és a bor. Kicsit hagyjuk párolódni, majd hozzáadjuk a paradicsompürét, a fűszereket, és fedő alatt 30-40 perc alatt készre pároljuk. Ha elég puha a hús, a legvégén joghurttal sűrűsítjük. Padlizsánpürével célszerű tálalni, s szerintem akkor a legjobb, ha egy közepesen testes rozét választotok mellé.

Csirke souvlaki
1,5 kg csirkemell filé,
fél liter citromlé,
3 dl olívaolaj,
2 evőkanál oregano,
8-10 darab hurkapálcika,
só

Vágjátok fel a csirkemellet kb. 3 cm széles csíkokra és szúrjátok fel a pálcikákra. Egy lapos serpenyőben, keverjétek össze az olívaolajat, a citromlevet és az apróra vágott friss oreganot, majd helyezzétek bele a nyársakat. Só, bor mehet bele ízlés szerint, és legalább két órára (legjobb egy teljes éjszaka)tegyétek hűtőbe, időnként forgassátok meg, hogy a fűszerek aromája átjárja a húst. Forró grillen vagy sütőlapon süssétek, folyamatosan forgatva és a páclével locsolgatva. Körülbelül tíz perc alatt elkészül, és a nagy melegben egy pohár jól lehűtött száraz fehérborral együtt igazi frissítő ebédet vagy vacsorát tehettek az asztalra.

Tipp: Tetszés szerint készíthető, variálható az étel. Ha éppen nincs otthon csirke, készíthetitek marha- vagy sertéshúsból, egyéb szárnyasokból is. Ha például bárány souvlakit készítetek, akkor a páclébe kerüljön rozmaring is, máskor próbálkozhattok egy kis paradicsompürével is. Kísérletezők kedvenc étele lehet. 

Hagymás-paradicsomos stifado
1 kg borjúlapocka,
1 közepes fej vöröshagyma,

1 kg gyöngyhagyma,
1,5 dl száraz vörösbor,
1,5 dl olívaolaj,
4 érett paradicsom,
1 evőkanál paradicsompüré,
1 babérlevél,
só, bors

Pirítsuk meg a borjúlapockát az olívaolajban, majd ha a kéreg kialakult, kerüljön hozzá a vöröshagyma, és mikor üvegesre pirult, öntsük fel a vörösborral. Adjuk hozzá a hámozott, apróra vágott paradicsomot, egy kevés vízben feloldott paradicsompürét és a fűszereket. Ha túl sűrű lenne később adható hozzá egy kevés víz, a lényeg, hogy egy közepes sűrűségű szaftot kapjunk. Lassú tűzön nagyjából másfél órát kell párolni. Ha a hús majdnem kész, hozzá lehet adni a gyöngyhagymát is, és még egy fél órát lehet főzni.

Sajtos rétes

fél kg feta sajt,
egy csomag rétestészta,
10 dkg kemény sajt (legjobb a kefalograviera vagy a parmezán),
1,5 dl tej,
4 tojás,
friss menta,
só, bors

A fetát nyomkodjuk szét villával, majd adjuk hozzá a reszelt parmezánt vagy a kefalograviérát, a tejet, az apróra vágott mentát, a felvert tojásokat és a borsot, majd dolgozzuk össze a tölteléket. Egy tepsit kenjünk ki olívaolajjal, kenjük meg a réteslapokat is, és úgy tegyük a tepsibe, hogy az oldalakat is körbevegye. Erre jöhet rá a töltelék, végül fedjük be a maradék, szintén megolajozott tésztalapokkal, és az alsó lapok szélét bevizezve hajtsuk rá a tetejére. Utolsó mozzanatként kenjük meg a rétes tetejét olívaolajjal, és süssük egy órán keresztül.

Befejezésül jöjjön az a két étel, ételcsoport, amiről már szóltam. A mezze (vagy mezzeh) perzsa eredetű szó egyszerre jelent előételt, főfogást bevezető falatokat, de használják a mártogatni való szószokra is. A mezze fellelhető a libanoni, marokkói, örmény, perzsa, török vagy számos arab konyhában is. A falafeltől a sült zöldségeken át a különféle hüvelyesekből készült mártogatósokon keresztül a lepényekig szinte végtelen hosszan sorolhatók. Kissé ismertebb testvérei az olasz antipasti, vagy a spanyol tapas, egyszóval a jobbára kézzel csipegethető, beszélgetéshez, borozgatáshoz passzoló fantáziadús ételek. A mezze igazából bármi lehet. Klasszikusnak számít a halikrapüré (taramosalata), olívaolajban eltett padlizsándarabok, egy kis tál feta, juhsajttal töltött paprika, labna (friss juhsajt), padlizsánkrém, hirtelen sült mariáki, stifado felszeletelve, bármilyen halas, húsos souvlaki, és még bőven sorolhatnám.

Joghurtos, fokhagymás uborka - tzatziki
1 kg kígyóuborka,
4-5 gerezd fokhagyma,
friss bazsalikom,

fél deci extra szűz olívaolaj
4 dl görög joghurt,
só, fehérbors
kevés borecet vagy citromlé

Az uborkát hámozás nélkül lereszeljük, sózzuk és állni hagyjuk egy órát, hogy a levét kiengedje. Finomra vágjuk a zöldfűszereket, belekeverjük a joghurtba, és ha nem elég savanykás, borecettel vagy citromlével ízesítjük. Hozzáadjuk a lecsepegtetett uborkát, és lehűtve tálaljuk.

Fontos! A magyar és a görög joghurt között sűrűségben nagy különbség található. Ha az itthon elkészített tzatzikit túl hígnak találjátok, keverjetek hozzá egy natúr, ízesítés nélküli krémsajtot.

Zöldséges rakott rizs

Évek óta készítjük, különösen akkor, ha friss sárgarépához és brokkolihoz jutunk. Persze ez manapság már nem probléma, hiszen mindkét zöldség könnyedén beszerezhető, akár egész évben.

Szerintünk tavasztól őszig a legfinomabb, talán azért, mert ez az étel is a tavaszt, az eljövendő nyarat idézi. Sokszor fogyasztjuk csak szólóban, máskor esetleg tarját, sült pulykamellet teszünk mellé, de ha tobzódni szeretnénk a friss zöldségekben, még az is előfordul, hogy salátával esszük.

Ez a rakottas is nagyon egyszerű étel, fűszerezni sem kell nagyon, mert a lényeg pont azon van, hogy a zöldség eredeti ízei domináljanak. Egy dologra kell nagyon figyelni, és ezt az utóbbi két-három évben tapasztaltuk meg. A hozzávaló sajtot és tejfölt (unalomig ismételt már) mindenképpen termelőtől vásároljátok meg. Illata és íze, krémes jellege olyan plusszal ruházza fel az ételt, amit ma képtelenség boltban megvásárolni.

Elkészítés:

Egy közepes fej brokkolit nem túl kicsi darabokra (rózsáira) szedünk, majd lobogó, sós vízben, nagyjából fél percig enyhén főzzük. A sárgarépát megtisztítjuk, majd lereszeljük, és egy serpenyőben olívaolajon megpirítjuk, egészen addig, míg enyhén barnás nem lesz.

A megfőtt rizst kevés vajjal kikent tűzálló tálba helyezzük, de csupán annyit, hogy egy réteget képezzen. Ezután az alapanyagokat váltva folytatjuk a rétegezést a brokkolival, a sárgarépával, kevés tejföllel, majd megint a rizzsel. Tetszés szerint variálható a sorrend. A legvégén ismét megkenjük a jó minőségű, krémes házi tejföllel, majd a reszelt sajttal (ez utóbbi legyen, mondjuk enyhén füstölt juhsajt). Fóliázás nélkül a sütőbe tesszük, és 160-180 fokon bő húsz perc alatt készre sütjük.

Jól behűtött száraz-félszáraz fehérborral a legjobb. Mi próbáltuk már Soavével és száraz, késői szüretelésű olaszrizlinggel is a Balaton-felvidékről. Mindkét borral együtt isteni, de nyári nagy melegben a fröccs és a sör is jó társa.

Andrássy-ízek a Gabriella-Majorban

Szimpatikus kis gazdaságot fedeztem fel a múlt hónapban. Éppen házi készítésű, jó minőségű gyümölcslekvárok után kutakodtam, mikor ráleltem a festő kis borsodi cég honlapjára. Az elhelyezkedés, a történet, végül maga a termékkör megízlelése után döntöttem, hogy ezt a példaértékű történetet közreadom. 

A mai, modern Gabriella-Major és az egykori, történelmi Andrássy család tőketerebesi uradalma között első látásra nincs összegfüggés. Pedig a 2007-ben Sajóvelezden, a szlovák határ közvetlen közelében alapított major mintáját az egykori grófi uradalom adta.

A Majorság megtervezésénél a régi uradalmi gazdaságok logisztikáját vették alapul, amelyben a feldolgozásánál a mellékterméket, valamint a megmaradt hulladékot is új termékek előállítására használják fel. A zöldmezős beruházás első üteme 2008 nyarára fejeződött be, a megye legmodernebb gyümölcsfeldolgozó üzeme azóta készíti az Andrássy-féle  étrend-kiegészítőit, gyümölcslekvárjait, -krémeit, gyümölcs- és fűszermag olajait.

Az üzem építési területének kiválasztásakor figyelembe vették a térség adottságait, a mai napig törekednek rá, hogy a kiváló minőségű áruk a lehető legrövidebb időn belül az üzem területére kerüljenek. Olyan történelmi gyümölcstermő helyekkel állnak kapcsolatban, mint Gönc, Abaújszántó, Boldogkőváralja, Borsodszirák, Tokaj, ahol a gyümölcstermesztés évszázadokra tekint vissza. A kihívás, az igazi érdem azonban egy jól működő, a mai piaci viszonyok között is helytálló gazdaság létrehozása, új és hosszú távú munkahelyek megteremtése ebben a halmozottan hátrányos kistérségben.

A Gabriella-Major termékei négy részre különülnek. Bár kétségkívül nagyon fontosak az étrend-kiegészítők is, én azonban az oldal miatt elsősorban a további három csoport gasztronómiai értékeit szeretném bemutatni. 

A vállalkozásnál természetesen az alap, a legfontosabb kritérium, hogy a térség termelőitől származó, csakis válogatott, legjobb minőségű, egészséges gyümölcsöket használják fel. A válogatás és mosás után az alapanyagok felhasználásakor a cél a legteljesebb gyümölcstartalom kinyerése. Alapvető, hogy a készülő termékek mesterséges színező és aroma anyagokat nem tartalmaznak, azokban csak a természetes cukortartalom, esetenként más-más mértékben gyümölcscukor, valamint C-vitamint található, ami a jobb ízhatás és a gyümölcs színének megőrzése érdekében kerül az üvegekbe.

Amiről még nem nagyon esett szó – lévén még nem kerültek forgalomba –, a major pálinkakészítéssel is foglalkozik, hiszen a gyümölcsöket, illetve melléktermékeit kiválóan tudják használni a készülő nemes italok cefréinél. A Széchenyi pálinkák remélhetőleg hamarosan kóstolhatók-vásárolhatók lesznek.

Lekvárok esetében a szőlő, a fahéjas szilva, a málna, a fahéjas kajszi- és a szeder adja a kínálatot, ez utóbbit személyesen is sikerült megkóstolnom. A lehengerlő gyümölcstartalom már akkor érezhető, ha lecsavarjuk az üveg fedelét. Mély, nagyon koncentrált színanyag, a gyümölcsre jellemző illatok és ízek dominálnak mindvégig. A természetes édességet jól ellensúlyozza egy kis keserédes, már-már pikáns utóíz.

A gyümölcskrémek esetében sárga muskotály, kékszőlő, rumos meggy, piros ribizli, meggy fahéjjal, fekete ribizli, fekete bodza zöldborssal jelenti a sort, melyből a fekete ribizlihez, a meggyhez és a fekete bodzához volt szerencsém. A meggyet ugyancsak a kirobbanó koncentráltság jellemzi. Itt is érezhető egy kis kesernye, ehhez a jegyhez, valamint a gyümölcs természetes ízéhez jól illik a kevés rum és fahéj. A fekete ribizli átható, illata után kevés citrusos pikánsság és enyhe kesernyés, csokoládés ízjegy volt érezhető. A sorban talán a legegyedibb, legkoncentráltabb a fekete bodza, melyet zöld borssal tettek még egyedibbé. Ez is alapvetően kesernyés és gyümölcsös, az édesség csak harmadlagos szerepet játszik.

A szederlekvárt és a meggy gyümölcskrémet alapvetően reggelikhez, uzsonnákhoz tudnám elképzelni, de szólóban is igen érdekes a fogyasztásuk. Más a helyzet a fekete ribizli és a fekete bodzakrém esetében. Én ezekkel nagyon szívesen főznék, az első jól illene libához, kacsához, míg a másodikat őz, szarvas vagy vaddisznó húshoz használnám fel. Némi kis keleti fűszerrel nagyon jó chutney-alapot szolgáltatnak, de a sütés végső stádiumában bekenhetjük vele a húsok külső felületét is.

A cég másik fontos profilja a gyümölcs- és fűszermag olajok készítése. A gépek által különválogatott magokból hidegen préselt nemes olajok készülnek, amelyek ugyancsak gazdagítják az étrend-kiegészítők piaci választékát, egyben tökéletes alapanyagul szolgálnak különböző kozmetikai szerek készítéséhez. A préselés után megmaradt olajpogácsák versenylovak takarmány-kiegészítőjeként is felhasználhatók. Az így készülő bodza-, szeder-, málna magolaj mellett aranylen-, kapormag- és sáfrányos szeklice olaj készül.

Utóbbi kettő megkóstolása megint nagy élményt jelentett. A kapormag olaj mélyzöld színe nekem első látásra a tökmagolajat idézte. Koncentrált illat és íz, benne a kapor minden jellegzetessége. Kifejezetten kesernyés utóíz jellemzi. A szeklice színe valahol az olívaolaj és a lenolaj között található. Ugyancsak karakteres, de nem annyira erőteljes, mint a kapormag.

Ezek az olajok hihetetlen minőséget biztosítanak a felhasznált alapanyagoknak, húsoknak, salátáknak, leveseknek. A sütés-főzés esetén az olajok nem veszítik el rugalmasságukat és nem termelnek káros anyagokat. 

A Gabriella-Major filozófiáját, termékeit megismerve mi mást ajánlhatnék, mint persze azt, hogy Ti is kóstoljátok meg ezeket az eredeti ízeket, melyeket persze megrendelhettek, beszerezhettek a cégtől is, aztán ha Sajóvelezden jártok, tán még a majorba is beleshettek. De addig is álljon itt egy kedvcsináló videó.

Parmigiano Reggiano

A Parmigiano Reggiano, más néven a parmezán Olaszország középső részéből, Emilia Romagna tartományból származó, szigorúan ellenőrzött tehéntejből készülő eredetvédett sajtspecialitás. Az egyik legrégebbi európai sajt, mely mára az olasz gasztronómiában egyedülálló helyet tölt be. Beszerzése, szervírozása, fogyasztása egyfajta életérzéssé vált.

Helyi történészek szerint már az etruszkok is készítették, de hitelt érdemlő dokumentumok bizonyítják, hogy a 13-14. században már a maihoz hasonló formában létezett, és Boccaccio is megemlíti a Decameronban. Szinte korlátlan ideig eltartható, és érése során egyre keményebbé válik. A parmezán eredetvédett élelmiszer egész Olaszországban, 1955 óta a sajtkészítés minden lépését, kezdve a tehenek tartásától, legelésétől egészen a forgalmazásig, szigorúan ellenőrzik. A sajt legfontosabb ismertetőjegyei: kerek, kb. 50 cm átmérőjű, enyhén domború gerincű, magassága 18-20cm, minimális súlya 24 kilogramm, zsírtartalma 32 %. A kérge természetes aranysárga színű, hozzávetőleg fél cm vastagságú. A sajttészta színe szalmasárga, szerkezete finoman szemcsés, kristályos, szeleteléskor morzsolódik.

A Parmigiano Reggiano készítéséhez a teheneket meghatározott takarmányozási terv szerint táplálják. Az állatok részére kizárólag a legelőkről származó zöldtakarmányt és az eredetvédett régió határán belül termett lucernákat használhatják fel. Siló- vagy egyéb más takarmány alkalmazása tiltott, azonban kukoricát és árpát gyakran adnak hozzá. A készítéshez a félig lefölözött és esti fejésből származó tejet összekeverik egy korai fejésből származóval. Ezután egy tejsavbaktériumban gazdag, természetes tejsavóval beoltják, s adnak hozzá természetes enzimes oltót is. A tejalvadékot egészen apró darabokra vágják, majd melegíteni kezdik. A készülő sajtot körülbelül egy hónapig folyamatosan vizes-sós oldatban fürdetik, ez az eljárás tisztít és nagyban segíti a kéreg kialakulását. A befejező érlelés minimum 12 hónap alatt megy végbe, de az igazi és optimális parmezán hozzávetőleg két év alatt nyeri el végső, jellegzetes színét, illatát, zamatát.

A sajt érési fokozatai

A parmezán lassan érő sajtkülönlegesség, 14 hónap után még friss, ezért giovane-ként vagy fresco -ként illetik,s a következő fokozatot a vecchio-t csak 18-24 hónap érés után viselheti. A stravecchio az érett Parmigiano Regiano, amivel a fogyasztók többsége is találkozhat, ez a jelző minimum két év után kerülhet fel a sajtra. A kategória csúcsa egyértelműen a stravecchione, vagyis extra öreg fokozat. Ezzel az átlag kereskedelemben viszonylag ritkán lehet találkozni, akkor is meglehetősen borsos áron, hiszen a minimum három-négy esztendeig tartó érlelést igencsak megfizettetik a fogyasztókkal.

A parmezán kérgén az érlelés legvégső stádiumában egy szép fényes, olajos réteg alakul ki. Ez annak köszönhető, hogy a sajt belseje a szilárd szerkezet töménysége miatt már nem tud több zsiradékot magába szívni, ezért kiadja azt. Ahogy arrafelé a sajtmesterek mondják: lélegzik a sajt. Az érlelést szinte állandó, 14 fokos hőmérsékletű helységben végzik, ahol a páratartalom 85 százalékos. Az érlelés megkezdésekor a sajtok folyamatos törődést igényelnek, többször is megforgatják, dörzsölik, felületét lekefélik, mely a forma megőrzése és a kéreg minősége miatt fontos. Ezt a folyamatot régebben kézzel végezték, azonban mára ebben a folyamatban sem nélkülözhetők a gépek.

Sajt a gasztronómiában

A parmezán legtöbbször szalmasárga, néha halvány aranysárga színnel rendelkezik. Illata nemes, érett, időnként egy kis füstölt jelleget is mutat. Íze fűszeres, pikáns, kimondottan sós. Mint a legtöbb érlelt sajt, így a parmezán is önállóan a legjobb, hiszen karakteres aromái, egyedülálló zamata ilyenkor érvényesül a legjobban. A szóló fogyasztás mellett tésztákhoz, salátákhoz, leves- és húsételekhez is gyakran fogyasztják, gyakran reszelve. Olaszországban a parmezán elmaradhatatlan része a mindennapoknak: klasszikus hozzávalója spagettiknek, lasagne-knek, a minestronenak és a különböző carpaccioóknak. Egyedi íze miatt bármilyen ételt új színben tüntethet fel, ráadásul azon ritka sajtfélékhez tartozik, melyek kifejezetten kívánják, hogy vörösbort fogyasszunk hozzá.

Többféle kiszerelésben köszön ránk a sajtpultból. Megvásárolhatjuk egészben és darabolt formában, de igen elterjedt a reszelt változat is. Ha sok pénzt visztek magatokkal, úgy akár egy egész korong szerencsés tulajdonosai lehettek, ez esetben azonban a külön tároló helységről mindenképpen gondoskodjatok, és ne feledkezzetek meg a megfelelő vágó, illetve hasító eszközök beszerzéséről. Az egész sajt nem vágható normál háztartási eszközökkel, kizárólag nagyteljesítményű gépek tudják az egészet feldarabolni. Léteznek azonban egyéb hasítók, melyekkel otthon is könnyűszerrel darabolhatjátok a sajtot. Azt azonban ne várjátok, hogy szép szabályos lesz, de pontosan ettől olyan izgalmas ez a sajt.

A feldarabolt változatok sokkal inkább pénztárca kímélők és könnyebben kezelhetők. Aki csak most ismerkedik a sajttal annak mindenképpen ajánlott a kisebb, darabolt változatok beszerzése. Ezt aztán könnyebb „szeletelni” egy jó éles késsel, de így reszelni is sokkal egyszerűbb.

Jelek a sajton

Több évszázados hagyomány, hogy a parmezán domború gerincét különböző számok és betűk kombinációjával látják el. A sajt gerincén keresztbe futó Parmigiano Reggiano feliratot a formázás során körbefutó kerettel alakítják ki, melyben kis tüskék találhatók, ezek szúrják bele az eredetvédett feliratot. A legnagyobb átmérőjű három szám, pl. 846 annak a cégnek az alapítási évét jelöli, ahol a sajt készült, ebben az esetben 1846-ot jelent. A legfontosabb azonban a sajt eredetét és minőségét garantáló ovális pecsét, melyet a Parmigiano Reggiano minőségét felügyelő szervezet ad ki.

A parmezán töretlenül hódít az Appenninek mentén, de főként az elmúlt ötven évben az olasz gasztronómia terjedésének köszönhetően a világ minden pontján népszerű. Az évente előállított hárommillió korong egyre növekvő számban kerül exportra, de még így is kilencven százalék odahaza fogy el, s ezen csodálkozni sem kell!

Lencseleves pirított szalonnával

A napokban volt egy kis időm, ezért visszaolvasgattam az eltelt bő három hónap írásait, és meg is lepődtem, hogy leveses cikket, receptet még nem tettem fel. Érdekes, hiszen kifejezetten leveses vagyok, a lencse meg amúgy is az egyik kedvencem, ráadásul éppen most kívántam meg egy jó forró levest, így nem kellett sokáig agyalni azon, hogy mi lesz a soron következő bejegyzés.

A lencse hagyományos évezredes kultúrnövény, nagyon régi alapanyag. Hagyományosan téli ételnek tarjuk, azt hiszem, mindenki ismeri például a szilveszteri, újévi lencsefogyasztás babona jellegét. Közép-Európában már a kőkorszak idején termesztették, jelenleg Európa déli, dél-keleti részein, főleg a Földközi-tenger mentén fekvő országokban termesztik nagy mennyiségben. Az emberiség mindennapjaihoz több mint 11000 éve hozzá tartozik, és 8000 éve termesztjük is. Erre utalnak a III. Ramszesz fáraó sírjában talált jelenetek is, amelyekről úgy vélik, a lencse termesztését és elkészítését ábrázolják. Nem véletlen az sem, hogy a Bibliában a Teremtés könyvének 25. részében is megemlítik: Ézsau egy tál lencséért adta el Jákobnak elsőszülöttségi jogát.

A Római Birodalom légiósainak a bab mellett egyik legfontosabb, legtáplálóbb, leggyakoribb étele volt. Egyes vélekedések szerint a mai Törökország, Afganisztán, Pakisztán, Irán és Kína vidékén termesztik legnagyobb mennyiségben, bár pontos adatot senki sem tud. Ázsiában ma is alapvető élelmiszernek számít, csak Indiában 50 féle lencsét ismernek. A lencse Magyarországon is megterem, s a hüvelyesek közül az egyik legértékesebb és legkeresettebb élelmiszer.

A leves hozzávalói:

fél kiló lencse,

20 dkg füstölt erdélyi szalonna,

1 közepes fej vöröshagyma,

2 gerezd fokhagyma,

1 evőkanál pirospaprika,

só, bors, babérlevél,

tejföl, liszt a habaráshoz

A lencsét jó alaposan megmosom, és legalább egy éjszakára beáztatom. A füstölt erdélyi szalonnát közepesen vékony csíkokra vágtam, majd egy lábosban addig pirítottam, amíg kiengedte zsírját. Ha úgy látjátok, hogy ez önmagában nem elegendő, tegyetek hozzá egy kevés plusz zsiradékot. Ha megpirult a szalonna, kiszedem egy kis tálba, és a visszamaradt zsiradékra ráreszelem a vöröshagymát, rövid ideig pirítom, megszórom fűszerpaprikával, majd azonnal hozzáteszem a lencsét, a vízzel együtt. Fűszerezem, hozzáadom a babérlevelet, a kiszedett szalonna háromnegyedét, és együtt készre főzöm. Ha elkészült, behabarom.

A maradék pirított szalonnával (és ha van, lucernacsírával) megdíszítve tálalom.

Tipp:

Természetesen ugyanígy jóízű főzeléket is készíthettek, nyílván akkor másképp kell sűríteni. A levesbe tehettek még sárga- és fehérrépát is, így még gazdagabb lesz.

Egy jó korsó sörrel, friss, ropogós parasztkenyérrel együtt isteni!

„Poncichter ragu” szalonnával és káposztával

Gyermekkorom óta nagy kedvelője vagyok szűkebb hazám tradicionális ételeinek. Mindkét nagyanyám konyháján rendszeresen szerepeltek az úgynevezett poncichter ételek, melyek egyszerűségükkel, leleményességükkel, és persze nem utolsó sorban házias ízükkel mindig lenyűgöztek.

Szülővárosom közvetlen környékén évszázadokig alapvető élelmiszernek számított a bab és a káposzta. Babot a háztáji kiskerteken túl a szőlőkben is gyakran, szinte kötelező jelleggel termesztettek, míg a városka nyugati részén irdatlan káposztaföldek terültek el. Ez a két alapanyag határozta meg a most készített ételt, melyet egyébként Apósomtól lestem el.

Hozzávalók:

fél kiló tarkabab,

fél kiló savanyú káposzta,

30-40 dkg házi füstölt szalonnal (húsos),

2 teáskanál egészbors,

3-4 babérlevél,

cukor,

só,

zsír

A babot előző este áztassátok be, majd egy fazékban a bors felével, a babérlevéllel együtt tegyétek fel főni. Egy másik lábosban kevés zsiradékon pirítsátok meg a szalonnát, majd ezen az alapon karamellizáljatok kevés kristálycukrot (mézet is lehet használni). A savanyú káposzta levét szűrjétek le, majd kóstolással ellenőrizzétek a savanyság mértékét. Ha túl savanyú, érdemes egy kis vízben átmosni. A káposztát adjátok hozzá a karamellizált szalonnához, jöhet hozzá a bors másik fele, és a párolt káposztához hasonló módon készítsétek el. Ha a bab megfőtt és a káposzta is elég puha, keverjétek össze, majd hagyjátok egy kicsit rottyanni.

Akár önmagában, például kenyérrel is érdemes megkóstolni, de roston sült hús mellé is feladhatjátok. Apósom egy ugyancsak helyi specialitással, a (sima)sterccel együtt szereti, éppen ezért valami hasonlóban gondolkoztam én is, de vittem bele egy kis csavart, és kuszkusszal együtt tálaltam. Ez a jellegzetesen arab, észak-afrikai tésztaköret nagyon egyszerűen elkészíthető, beszerzése sem jelent ma már problémát. A kuszkuszt kissé mossátok meg, majd adjatok hozzá sót, őrölt borsot, kevés olívaolajat, forrázzátok le vízzel, majd takarjátok le műanyag fóliával. Húsalaplével az igazi, de én ebben az esetben nem főztem levest. Nagyjából tíz perc után ellenőrizzétek egy villával, hogy elnyerte a megfelelő „pergős” jellegét.

Közepesen testes vörösborral együtt a legjobb. Én személy szerint egy soproni pinot noir-t kortyolnék mellé. Szerintem a pinot nem túl harsogó ízjegyei, fűszerei, selymes, mély gyümölcsössége és nem utolsó sorban közepes tannintartalma valóban megkoronázzák ezt az ételt.

Dobos C. József emlékére

Tavaly volt 125 éve, hogy a magyar szakács- és cukrászművészet hallhatatlan alakja, Dobos C. József megalkotta híres, mai napig létező tortáját. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum a jeles évfordulóra jelentette meg a „Dobos és a 19. század cukrászata Magyarországon” című kiadványt.

„Egy új étel felfedezése többel

járul hozzá az emberi nem 

sorsának javulásához, mint 

ha a tudomány egy új 

csillagot fedezne fel…”

(Anthelme Brillat-Savarin)

A Csapó Katalin – Éliás Tibor szerzőpáros magyar-angol nyelvű könyvének első része a magyar cukrászat 18-19. századi izgalmas történetén vezet keresztül. A kezdeti alapanyagok, a cukrászműhelyek világa, híres budapesti és vidéki cukrászdák, a cukrásztársadalom jeles képviselői, valamint az édességszerető korabeli közönség által kedvelt termékek elevenednek meg a gazdagon illusztrált kötet lapjain.

A könyv második része egyfajta életmű, hiszen részletesen taglalja Dobos C. József életútját, a családi gyökerektől, a döcögős üzletnyitáson át a Dobos-torta születéséig és fogadtatásáig, és nem utolsó sorban ismerteti az eredeti receptet. A tévhittel ellentétben a Mester elsősorban szakács volt, hiszen a szakmabelieknek legalább annyira ismert főműve a Magyar-Franczia Szakácskönyv, mint a nevét viselő torta, emellett pedig hallatlanul pedáns, de ugyanakkor egy különc ember képe elevenedik meg a lapokon, aki csak a szakmájának élt. Ilyen és ehhez hasonló történeteket ad közre Éliás Tibor, aki sok éve gyűjti és ápolja állhatatosan a Dobos-örökséget, így nála hitelesebb szakértővel, aligha találkozhatunk a témával kapcsolatban.

Édességkedvelőknek, cukrászda és kávéház látogatóknak, ínyenceknek, a gasztronómia és vendéglátás története, valamint a 19. századi Magyarország társadalom- és kultúrtörténete iránt érdeklődők számára egyaránt izgalmas olvasmány lehet a szerzőpáros munkája. 

Még egy tipp a csírához

Alig keltek ki a csíráink, azonnal kísérletezni kezdtem velük. Jó dolog ez, hiszen így lehet megismerni korábban nem ismert ízkombinációkat, fejleszteni kreativitásunkat.

Sokféle módon szeretem a csírákat, azonban írtam már, hogy mindig frissen jó. A természetes illat és íz így érvényesül a legjobban, ráadásul a csírákban található anyagok is ekkor a legértékesebbek. Amellett, hogy tényleg finomak nem szabad elmenni amellett sem, hogy vizuálisan is élményt jelentenek. A különböző méretű, nagyságú és színű csírák nagyon jól feldobják egy étel megjelenését. Szerintem erre jó példa a lencseleveses recept, de nekem nemes egyszerűségében az alábbi fotón is jól mutat ez a klassz kis növény.

Amiért tollat ragadtam, hogy egy nagyon egyszerű reggeli vagy vacsora lehetőségét ismertessem Veletek. Most először próbáltam ki, hogy az extra szűz olívaolajba szórtam néhány szál lucernacsírát. Persze önmagában is nagyon finom, de a lucerna enyhe kesernyéje szerintem éppen kellő módon találkozott az olaj jellegzetes ízjegyével. Mellé jó minőségű rozskenyér, kifli vagy buci illik, amit mártogassatok bele az olajba. És szerintem nem mellékes az sem, hogy így van valami roppanós élmény is az amúgy kifejezetten ízes és egészséges ételben. 


Az alábbi videót elsősorban kedvcsinálóként tettem fel, hiszen amellett, hogy több információt is megtudhattok a csírákról, egy új termesztési módszerről is láthattok-hallhattok.

Spenótos- magos burgonya

Ezúttal egy igen egyszerű, mégis nagyon finom vacsoraételt szeretnék a figyelmetekbe ajánlani. Az alábbi étel egy fárasztó nap után, egy jó pohár borral valóban elfeledteti a napi gondokat. (Már, ha voltak...)

A spenót (ha jobban tetszik, paraj) és a burgonya házassága nem most köttetett. Biztosan nektek is élénk emlékeitek vannak (kinek jobb, kinek rosszabb) eme menzai klasszikusról. Emlékszem nálunk eléggé mellékes ízzel, enyhén világosan, kis csomódarabokkal adták fel az ételt, szinte már csontszárazra főtt tojással és igen kemény főtt burgonyával. Hála az égnek, szerintem ma már mindenki tudja, hogy a spenótfőzelék nem erről szól.

Érdemes ezt az ételt is tavasszal készíteni, vagy leginkább nyár elején, mert természetesen a friss parajlevelek az újkrumplival együtt a legfinomabbak. Persze, aki nem bírja ki, nyugodtan eheti egész évben, mert a hagyományos burgonyával együtt is isteni finom.

Nagyon egyszerű, finom kis ebéd vagy vacsora készülhet így, akár szűk félóra alatt.

A burgonyát héjában tegyétek fel főni, majd ha elkészült, hámozzátok meg, és vágjátok nagyobb kockákra. Én szeretem héjával együtt is, hiszen a burgonya „ruhájában” rengeteg ásványi anyag található. A spenótleveleket mossátok meg jó alaposan, majd egy szűrőn csepegtessétek le a vizet róla. Eközben egy serpenyőben hevítsetek fel egy kevés vajat, és tegyétek bele az előzőleg már jó apróra vágott fokhagymát. Kicsit pirítsátok meg, ezután jöhet hozzá egy kis mag. Én napraforgó magot használtam, de ez lehet persze szezámmag, mandula vagy akár dió is. Ezután jöhet hozzá először a burgonya, majd kevéssel utána a megmosott parajlevelek. Az egészet együtt pirítjuk néhány percig, majd tálaljuk, és egy jó pohár fehérborral (szerintem sauvignon blanc) együtt fogyasztjuk.

Rob Alcraft- Kávé

A barista cikkből nyilván érthető már, hogy nagy kedvelője vagyok a kávénak. Egy-egy jobb fajtáért képes vagyok akár mélyre nyúlni a pénztárcámban is, nem is beszélve a jó kávéfőzéshez nélkülözhetetlen eszközökről.

Az Illia & Co kiadó jóvoltából nemrég jelent meg ez a remek kis kézikönyv. A 128 oldalas könyv a kávék iránt érdeklődőket elkalauzolja a világ nagy kávétermelő országaiba, bemutatja a növény eredetét, termesztését, kultúráját.

Segítségével megtudhatjátok, hogy mi a különbség a robusta és az arabica között, ismerteti a szüretelés, a pörkölés, a keverés lényegét, bővebben is beavatja a kezdőket például a Guatemalai Cobán, a Mexikói Altura, az El Salvador, a La Minita, a Brazíliai Santos, a Tanzániai Peaberry világába, tippeket ad a kávé vásárlásához, kóstolásához, tárolásához és a sornak még nincs vége.

Kávéreceptek, kávéfőzők, eszközök, kávékészítési módok, miért kezdték el ízesíteni a kávékat, milyen kávézási szokások vannak, mi a különbség a francia az olasz vagy éppen a török kávéfőzési eljárásokban, tehát ezer és ezer kérdésre ad választ, talán még azokra is, melyek még fel sem merültek bennünk, kávéfogyasztókban.

A kiadó leleményességének hála, most a könyv egy kis csomaggal együtt kapható, melynek segítségével felfedezhetitek a kis kávészemek útját a termesztésüktől és feldolgozásuktól az otthonunkban élvezett italig.

Mérete, terjedelme akár azt is lehetővé teszi, hogy magunkkal vigyük, ha kávét szeretnénk vásárolni. A könyv tehát tökéletes útmutató a kávé szerelmeseinek bárhol a világon, a kis kiegészítő kávéskészlet pedig a kóstolás élményét gazdagítja.

Ha kedvet kaptatok hozzá itt rendelhetitek meg.