Menüpontok

2015. január 18., vasárnap

Tepertős gombóc (Grammelknödel)

Ez a specialitás – tudomásom szerint – elsősorban az ausztriai Burgenlandban népszerű, bár forrásokat egész Ausztria szerte találtam. Az elnevezés szó szerint tepertős gombócnak fordítható. Viszonylag egyszerűen elkészíthető finomságról van szó, mely ráadásul igen tápláló is. Sarkalatos pontjai, a jó minőségű tepertő és a megfelelő burgonya.

Fotó: oberoesterreich.at
Hozzávalók (kb. 2 főre):
25 dkg ropogós tepertő,
fél fej apróra vágott vöröshagyma, csipet apróra vágott petrezselyem,
só, bors, ízlés szerint, kevés zsiradék.

A burgonyagombóchoz:
50 dkg lisztes burgonya,
15 dkg liszt, 1 tojás, só, kevés zsír (vajjal is lehet).

Elkészítés:
A burgonyát héjában tegyétek fel főni, majd, ha készen van, törjétek össze, adjátok hozzá a lisztet, a tojást, és egy kis zsírt. Ez nem kell, hogy több legyen egy teáskanálnál, de aki gondolja, vajat is használhat. Jól dolgozzátok össze, majd hagyjátok egy kicsit pihenni.
Fél fej vöröshagymát vágjatok a lehető legapróbbra, kissé pirítsátok elő, majd adjátok hozzá a tepertőt. A pirítást elegendő néhány percig végezni, eközben tehettek hozzá ízlés szerint sót és borsot, a legvégén pedig egy csipet petrezselymet.
Ha elkészült a töltelék, máris dolgozhatjátok bele a gombóc tésztájába. Akkor lesz jó, ha max. 5cm átmérőjű kis gombócokat formáztok. Ezután bő vízben főzzétek meg, ha pedig elkészült a párolt káposztával és ha van, pörköltszafttal körítve fogyasszátok. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése