2012. február 20., hétfő

Ede a levesben

Cserna Szabó András és Fehér Béla közös szerzeménye a tavalyi esztendőben jelent meg, a Magvető/M-érték kiadó gondozásában. Sikerét jelzi, hogy az első körben nem sikerült hozzájutnom, a változatlan utánnyomásból viszont már jutott. Szerintem az utóbbi évek egy legjobb gasztro-könyve, fogadjátok hát szeretettel.

(...)„Újházi kivirult, átszellemült, kiteljesedett. Nem sajnálta a fáradtságot, költséget, elutazott Debrecenbe, hogy a saját találmányú levesének anyagát beszerezze. Vén kakasok kellettek ehhez a leveshez, amelyeknek megkeményedett izmaiba szerelmi viharok íze-sava gyülemlett össze. Három napig egyfolytában kellett főlniök, amíg belemáltak a levesbe és eggyé főttek a zöldséggel, főként a legendás jelentőségű zellerrel. Különösen vigyázott, hogy el ne kallódjanak a kakasok taréjai, és egyéb megkülönböztető szervei, amelyeknek átazonosuló képességében babonásan hitt. Megkülönböztető figyelmének jele volt, ha valakit egy-egy ilyen részlettel megkínált.”(...)

(...)„Apropó gulyás! 1790-ben Gvadányi falusi nótáriusa még azt meséli, hogy a gulyás egy bogrács húst akasztott a szolgafára, „megborsolta, s veres hagymát metszett arra”. Szirmaynál 1804-ben a Tiszán-túl a magyar „jó paprikás húst eszik Bográcsbul”. Az 1830-as Zelena-féle szakácskönyvben a „Gulyás-hús” már paprikával készül, mint ahogy az 1834-es nyíregyházi étlapon is paprikás húsként szerepel. A paprika jött, látott és győzött. A magyar konyha pár évtized alatt vörösbe borult. Piros lett a hús, a krumpli, a hal – s mindenek”.(...)



(...)„Az ezerkilencszázhatvanas évek végén a balatonföldvári kemping önkiszolgáló étkezdéjében fillérekért lehetett kapni egy púpozott tányér milánói makarónit. A fél nyarat a tónál töltöttük, pénzünk alig cincogott még jó, hogy naponta elbicikliztünk a kempingbe jóllakni. Egy pohár sörrel küldtük le a milánóit, a vacsora lángosáig ez így megbízhatóan kitartott. Na, de mi volt ama milánói lényege? A makarónit leöntötték sűrített paradicsommal, sült hagymát, virslit, és reszelt sajtot hintettek rá, az első napok után a törzsvendégnek kijáró nagyvonalúsággal. Visszagondolva, már az is nemes gesztusnak tűnik, hogy az étket olasz városról nevezték el, hiszen a pártállami etikettnek megfelelően lehetetett volna kijevi vagy vlagyivosztoki is, de nem, megengedték, hogy asztalunkon kis nyugati fény derengjen. Naiv középiskolásként honnan a bánatból gondolhattuk volna, hogy milánói nincsen!”(...)


Remélem, ezekkel a kis kiragadott részletekkel kellőképpen meghoztam kedveteket a könyvhöz. „Egy biztos, olvasás közben többször is kirámolod majd a hűtőt, a kamrát, kifosztod a sarki közértet, a piaci kofát, az éjjel-nappalit, mert a recepteket garantáltan ki fogod próbálni. 
Fogyókúrázóknak ellenjavallt!” 


A könyvért köszönet a kiadónak! www.magveto.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése