2015. szeptember 28., hétfő

Kolbászos-zöldséges egytál

Biztos voltatok már úgy, hogy megvettetek egy edényt, és azonnal készíteni szerettetek volna benne valamit. Hát mi is így jártunk a múltkor, mikor egy háztartás boltban ráakadtunk egy drótfüles serpenyőre, ráadásul pont olyan kivitelben, ahogy mindkettőnk nagyszülőjénél láttuk azt gyerekkorunkban. 

Fogtam hát magam, s mivel sietős hétköznap dél volt, szokás szerint a frigót hívtam segítségül. Ketten voltunk, ezért egy kisebb fej brokkolit rózsáira szedtem, és forró vízben egész kicsit blansíroztam. Közben a serpenyőben vaj és olívaolaj keverékét hevítettem, erre dobtam rá a két fej félfőre vágott lilahagymát, a fél szál felkarikázott húsos kolbászt. Rövid ideig tartó pirulás után hozzáadtam a brokkolit, meg a fél kiló megmosott és szeletekre vágott csiperkegombát. Sóval, borssal ízesítettem, és a legvégén a két marék zöldborsót is beletettem. 
Ennyi, nem kell hozzá más csak egy kis jó minőségű kenyér, és máris lehet falatozni.

Tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

2015. szeptember 18., péntek

Sajtos-mandulás rizsgombócok vadasmártással

A közelmúltban igen kellemes meglepetésben volt részem. Az egész napi fárasztó munka után, feleségem egy egyszerű, de kreatív, rendkívül érdekes, ugyanakkor tápláló finomsággal várt odahaza. És még mondja valaki, hogy a zöldséges ételek nem eléggé izgalmasak, jóízűek.

Hozzávalók:
fél liter húsalaplé, 
2 csésze főtt rizs, 
1 negyed citrom leve, 
15 dkg reszelt füstölt sajt, 
4 közepes darab sárgarépa, 
4 gerezd fokhagyma, 
2 dl tejföl, kevés mustár, 
Kis fej brokkoli, 
1 maroknyi pirított mandula,
25 dkg gomba, 
25 dkg kelbimbó,
só, kevés cukor, egész bors.

Elkészítés:
A vadasmártással kezdünk, melyet akár előző nap is elkészíthettek. A húsalaplével együtt feltesszük a sárgarépákat, a fokhagymát, majd ha megfőtt, ízesítjük egy kevés cukorral, sóval, borssal, hozzátesszük a tejfölt, a mustárt, a citrom levét pürésítjük. A főtt rizshez adjuk a reszelt sajtot, enyhén összekeverjük, akkor jó, ha kissé ragadós lesz az állaga. Kis gombócokat formázunk belőle, félretesszük. A zöldségeket tisztítjuk, előkészítjük, s addig főzzük, míg roppanósak nem lesznek, a gombát felszeleteljük, vajon lepirítjuk. Az elkészült gombócokat, közvetlenül a tálalás előtt, belehempergetjük a pirított mandulába. Mellé kínáljuk a mártást és a zöldségeket!

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

2015. szeptember 16., szerda

Szalonnás-paradicsomos fusilli

Egyik kedvenc konyhánk az itáliai. Időről-időre megkívánjuk azokat az ételeket, melyek a "csizmaországot" idézik. Ezt erősítve megpróbáltam valami különleges, de mégis egyszerű ételt összehozni. A spájzban eltöltött rövid leltár után a fusilli mellett döntöttem, melyhez eredeti olasz hámozott-paradicsom konzervből készítettem szószt.

Hozzávalók:
fél kg Fusilli (tojás nélküli),
2dkg paradicsomszósz
(hámozott),
4 szelet bacon,
olívaolaj, só, 
őrölt bors,
őrölt bazsalikom, 
fokhagyma,
cukor, reszelt sajt.

Elkészítés:
Kevés olajon megpirítom az apróra vágott fokhagymát, majd hozzáadom a bacont, melyet kb 4x4 cm-s darabokra vágtam. Rövid ideig együtt pirítottam, ezután hozzáadtam a paradicsom konzerv tartalmát, melyet előzőleg kicsit összevágtam. Folyamatos kevergetéssel, pár percig a tűzön hagyom, ízesítem sóval, borssal, őrölt bazsalikommal, s kevés cukrot is teszek bele. Közben a tésztát kifőzöm, al dente fokozatig! Ha készen van, leszűröm, és a serpenyőbe teszem, enyhén összekeverem. Tálaláskor reszelt sajttal megszórom (Én Ementálit használtam).

Bor:
Szerintem igazán jól illik hozzá egy közepesen testes rozé, de kistestű, cserzőanyagban szegényesebb vörösbort is választhattok hozzá. Ha Olaszországban jártok, jó lehet hozzá egy Bardolino, itthon egy zweigelt, portugieser tökéletes pár lehet. 

2015. szeptember 12., szombat

Gombás-káposztás csusza

Végtelenül egyszerű, de ugyanakkor igen ízes étel következik most. Azt is elárulhatom – ettől tán csak érdekesebb az egész -, hogy igazából, mint már oly sokszor: ez is véletlen műve lett. Nagyon gyorsan elkészíthető, ha pedig ismét csak a befektetett energiát és a végeredményt nézzük, akkor igencsak jól járunk a végén.

Egyedül voltam egy pénteki délelőttön, mikor úgy 11 tájban megkordult a gyomrom. Kiballagtam a konyhába, hogy valami ebédre való után nézzek, de sem a spájz, sem pedig a hűtő nem volt telerakva jobbnál jobb alapanyagokkal…

…volt viszont:
egy csomag csuszatészta (200 g), egy doboz csiperkegomba (300 g), egy jó marék savanyú káposzta, három szál újhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 csipet tárkony, 3 csipet só, frissen őrölt bors, kevés cukor, 2 csipet szerecsendió, kevés köménymag, 2 babérlevél, meg vagy 3 evőkanál zsír.

Egy fazékba vizet tettem fel főni, közben pedig elkészítettem a mártás-ragu alapját. A zsíron jól megpirítottam az előzőleg felkarikázott újhagymát, fokhagymát, majd rádobtam a savanyú káposztát, a babérlevelet is, innentől viszont már minden párolódott. A készülő alapot ízesítettem sóval, frissen őrölt borssal, és egy egész kevés cukorral. Rövid párolás után hozzáadtam a felaprított csiperkegombát, a köményt, a tárkonyt, végül a szerecsendiót.
Az időközben felforralt vízben kifőztem a csuszatésztát, leszűrtem, a serpenyőbe tettem, és jól összeforgattam a mártásos raguval. Aki szereti, apríthat rá egy kis csípős paprikát, de lehet tejföllel is fogyasztani.
Mindössze húsz perc munka, de jóval hosszabb élvezet! :-)

2015. szeptember 5., szombat

Füge-Schwarzwälder-Feta

Láttuk, hallottuk, olvastunk már róla, hogy az érett füge, a jó minőségű sonka és a feta sajt jó hármast ad. Addig hajtott minket a kíváncsiság, míg el nem készítettük a saját variációnkat. Hideg előételnek isteni, pofonegyszerűen elkészíthető, baráti vacsorára különösen ajánlott.

Hozzávalók (4 főre):
4 db közepes, érett füge,
20 dkg jó sonka (Schwarzwälder),
20 dkg feta sajt,
kevés madársaláta,
extra szűz olívaolaj.

Tálalás:
Néhány levél madársalátával kezdünk, ha nincs, lehet rukkola, vagy bármilyen más zöldsaláta. Az érett fügét középen, kereszt irányban behasítjuk, de vigyázzunk arra, hogy alul ne vágjuk át teljesen, ezután finoman ki tudjuk nyitni. A salátalevelekre helyezzük, s a bevágások közé először feta sajtot morzsolunk, majd a sonkát kisebb „szálakra” szedjük, és ugyancsak ráhelyezzük. Néhány csepp extra szűz olívaolajjal fejezzük be a tálalást.

További tipp:
Szerintem még egy kevés balzsamecet is jól illik hozzá, ha pedig feltétlenül választanom kellene hozzá bort, én próbát tennék egy késői szüretelésű (nem aszú jellegű) borral. A sós és az édes – mint az ételben – remek párosítás lesz.

2015. szeptember 2., szerda

Cserpedényben sült savanyú káposztás paprikás krumpli

Becsületes, egyszerű, jó magyar étel a paprikás krumpli. Szeretjük! Ezúttal arra gondoltam, elkészítem cserépedényben sütve, és teszek hozzá egy kis káposztát is. Először tettem így, de biztos, hogy nem utoljára.

Hozzávalók 4 főre:
1 kg burgonya, 40 dkg savanyú káposzta,
2 nagy fej vöröshagyma, 1 szál füstölt húsoskolbász,
2 púpozott ek. fűszerpaprika, 1 közepes csípős 
zöldpaprika, 2 ek. kacsazsír, zöldség alaplé, 
kevés só, fehérbors, borsikafű.


Elkészítés:
A cserépedényt beáztatjuk, a krumplikat meghámozzuk, karikára vágjuk, és a vöröshagymát, valamint a kolbászt is felszeljük. A savanyú káposztát megkóstoljuk, ha túl savanyú, kicsit átmossuk. A cserépedényt kikenjük kacsazsírral, majd egy sor hagyma, fűszerpaprika, krumpli, kolbász és káposzta sorral borítjuk. Ezt a sorrendet folytatva rétegezzük, amíg az alapanyagok tartanak, minden befejezett sort enyhén sózunk, meghintjük fehérborssal és borsikafűvel. Időközben a csípős zöldpaprikát egészben az edénybe tesszük, arra pedig ügyeljünk, hogy legfelülre egy réteg burgonya kerüljön. Az előmelegített sütőbe tesszük a lefedett tálat, a hőmérsékletet közepesre visszavesszük, és kb. másfél óra alatt készre sütjük. Ha szükséges, a folyadékot, időnként zöldség alaplével pótoljuk. A tál fedelét az utolsó húsz percben vegyük le. Jófajta házikenyérrel, tejföllel fogyasszuk!