2015. március 18., szerda

Zöldséges-rákos rizstészta

Szeretjük az összes ázsiai konyhát! A színeket, a mélységeket, a fűszerek intenzitását, egyszóval mindent, mely az innen származó ételeket jellemzi. Alapvető, nagyon népszerű kínai ételt készítettünk ezúttal, mégpedig Kanton tartományból, az ország déli részéről. Bár a mi verziónk némi szecsuáni hatást is tartalmaz, de azért elsősorban inkább kantoni.

Hozzávalók:
25-30 dkg rizstészta, 
15 dkg koktélrák,
3-4 ek. szójaszósz, 
4 gerezd fokhagyma,
¾ szárított csili, 
egy kisebb friss gyömbér,
25 dkg sárgarépa, 
karalábé, trikolor paprika vékony csíkokra, jégsaláta apró kockákra vágva, 
25 dkg barna csiperke, 
kevés frissen őrölt színesbors, 
só, 3 kk. cukor.

Készítés:
Az alapanyagok összeállítása az igazán időigényes ennél az ételnél, hiszen az elkészítés mindössze tíz percet vesz igénybe. A rizstésztát forró vízzel leöblítjük, 8-10 percet állni hagyjuk. A rákot leszűrjük, a fokhagymát apróra vágjuk, a csilit félbe, majd vékony szeletekre vágjuk, de csak akkor, ha kimagoztuk, és az ereket is kiszedtük. A gyömbért meghámozzuk, apró lyukú reszelőn lereszeljük, végül a barna csiperkét megmossuk és szintén vékony szeletekre szeljük.
A wokba 3-4 evőkanál növényi zsiradékot teszünk, ha van otthon mogyoró olajotok, az a legjobb! Az edénynek tűz forrónak kell lennie, az sem baj, ha már kicsit füstöl. Beletesszük a fokhagymát, a csilit, néhány pillanatig pirítjuk, majd a cukor következik. A vastagabb zöldségféléket adjuk hozzá következő lépésben, majd a salátát és a friss gyömbért, és hozzáöntjük a szójaszószt is. Egy-két percig pirítjuk, legvégül a gomba, a rizstészta és a koktélrák, majd a friss bors következik. Az egészet jól összeforgatjuk, és rögtön tálaljuk. Természetesen, ha tudjátok, evőpálcikával együtt fogyasszátok!

Tipp:
Még jobb, autentikusabb hatást tudtok elérni, ha eredeti shiitake  gombát használtok az ételhez, nekünk ez most nem jött össze, ezért használtunk barna csiperkét. Ha turbózni szeretnétek az egészet, keverjetek hozzá jó minőségű olajos tonhalat. Jól illik hozzá!

2014: Medvehagymás bucik
2013: Hagymás-rozsos csavart kenyér
2012: Medvehagyma-kikelet
2011: Parmigiano Reggiano