2014. április 13., vasárnap

Sült ököruszály és marhanyak

A mai bejegyzés arra jó példa, ha jóízű marhahúslevest főztök, és a hússal további szándékaitok vannak. Ebben az esetben érdemes azt egy kicsit másképp, főételnek is elkészíteni. Párolt káposztával, kelbimbóval, és, mivel még szezonja van, medvehagymás zsemlyegombóccal együtt isteni! 

Hozzávalók:
1,30 dkg marhafarok,
60 dkg marhanyak,
só, frissen reszelt szerecsendió,
majoránna,
kevés zsiradék.


A káposztához:
1 kisebb fej vöröskáposzta,
só, őrölt bors,
köménymag,
babérlevél,
kevés balzsamecet,
cukor, zsiradék.


A zsemlyegombóchoz:
8-10 db zsemlye,
1 nagy fej vöröshagyma,
kevés medvehagyma,
só, liszt, tojás,
őrölt bors.

Szokásos módon húslevest főzünk. Az alapanyagokat együtt érdemes feltenni, de a marhanyak mehet bele később, hiszen jóval kevesebb főzési idővel is megelégszik.
Amíg a húsleves főtt, elkezdtük készíteni a köretet. A vöröskáposztát legyalultuk, kevés vajon barnacukrot karamellizáltunk, majd ehhez tettük a káposztát. Ízesítettük sóval, borssal, köménymaggal, babérlevéllel, s gyakori kevergetés mellett együtt készre pároltuk. A vége felé egy kis balzsamecettel tettük pikánsabbá.
A zsemlyéket felkockáztuk, a medvehagymát és vöröshagymát felaprítottuk, utóbbit serpenyőben megpirítottuk, hűlni hagytuk. A megpirított zsemlyekockákhoz lisztet és tojást adtunk, hozzákevertük a megpirított hagymát és a medvehagymát, ízesítettük még, majd összedolgoztuk. Kézzel kisebb (kb.5 cm átmérőjű)gombócokat formázunk, és sós, lobogó vízben kifőzzük.
Mikor a húsok megfőttek, a nyakat felszeltük, a farok darabokkal vegyesen elosztva egy kisebb méretű tepsibe tettük, és kevés zsiradékon úgy 20-30 perc alatt tovább sütöttük. Lefedni nem kell, hiszen ilyenkor a cél már elsősorban a sülés, a pirulás. Egy kevés, épp csak blansírozott kelbimbóval, a párolt káposztával és medvehagymás zsemlyegombóccal együtt tálaltuk.


Tipp:
A fotó szaft nélküli tálalást mutat, de a húst vagy a káposztát célszerű a tepsiben maradt kis zsiradékkal  együtt feladni.

2012: Medvehagymás-túrós muffin
2011: Móri kiruccanás