Hát most aztán egy igazi nemzetközi összeállítást
sikerült létre hoznom. A hozzávalók az Egyesült Államokból, Kínából, Indiából,
Ausztriából és természetesen Magyarországról érkeztek. Előzményét egyelőre nem
találtam ennek az ételnek, az mindenesetre biztos, hogy jó kis fúziós
ropogtatni való kerekedett belőle. Ja, és ugye most nagyban tart a böjt, így ezt az ételt vígan ehetitek!Hozzávalók:
2 közepes batáta /édesburgonya/,
1 közepes cukkini, 3 tojás,
3 ek. szójaszósz, 4 kk. kapor,
20 dkg marinált heringszelet (ruszli)
4 gerezd fokhagyma, búzadara,
frissen őrölt színesbors, szerecsendió,
búzadara, liszt, kevés só.
/15-20 darab lesz belőle/
Az édesburgonyákat megtisztítjuk, apró kockákra aprítjuk,
a cukkinin hagyjátok rajta a héját, és ezt apríthatjátok kicsit nagyobb
darabokra. A ruszlit – amennyiben tekercses változat van –, bontsátok ki, a benne
lévő hagyma mehet a burgonyához és a cukkinihez, a halat pedig vágjátok nagyobb
darabokra. Ezután liszt, tojás, kevés
búzadara, szójaszósz, és lehet összedolgozni a pogácsa alapját. A legvégén,
amennyiben elérte a kívánt állagot, ízesítsétek még fokhagymával, sóval,
borssal, kaporral, szerecsendióval. Még egy kis keverés, és tegyétek néhány
órára a hűtőbe, hadd érjenek az ízek. Akkor jó az alap, ha még könnyedén formázható, de
ugyanakkor nem is esik szét a sütésnél.
Miután kicsit pihent az alap, formázzatok kisebb
tenyérnyi pogácsákat, és forró olajban süssétek minden oldalát barnára.
Bor?
Ezúttal ez most nem ajánlat, hanem kérdés. Egyelőre
annyira komplex ízvilágúra sikeredett, hogy még én is csak keresem a megfelelő
párt. Amennyiben nektek van ötletetek, tippetek, ne habozzatok megosztani.
Nagyon várjuk!!!
2012-ben írtuk: Sommelier, borpincér, pohárnok I.
2011-ben írtuk: Spenótos-krémsajtos csirke, spagettivel
