2014. április 17., csütörtök

Zöldcsütörtöki csalánkrémleves

Ma van zöldcsütörtök napja. Ezen a napon illő valamilyen zöldes színű ételt készíteni, fogyasztani. Ilyentájt már fellelhető a piacokon a friss paraj, sóska, zöldborsó, a fiatal retek. Én, majd' két évvel ezelőtt egy kis friss csalánt gyűjtöttem, s ebből főztem levest.

Kell hozzá:
Egy kisebb szatyor csalánlevél,
só, bors, szerecsendió, olívaolaj, vaj, tejföl.



A csalánt leveleire szedjük, jól megmossuk, és forrásban lévő vízben blansírozzuk. Ezután egy lábosban vajat és olívaolajat hevítünk, s erre dobjuk rá a csalánleveleket. Sózzuk, és egész enyhén megpirítjuk. Kis idő múlva hozzáadjuk a kikevert tejfölt, a fűszereket, és az egészet szokásos módon pürésítjük, úgy, hogy a blansírozott levelekből kicsöpögött és felfogott levet adjuk hozzá kis adagonként.  Ha a krémlevesben nem szeretnétek további apró rostokat, úgy az egészet még szűrjétek át egy sűrű szövésű szűrőn.

Levesbetétként érdemes egy jó rösztit készíteni. Nem is kell hozzá más, mint 3 kisebb burgonya, 3-4 evőkanál liszt, 1 tojás, só, szerecsendió, kevés szezámmag.

Pucoljuk meg a burgonyát, reszeljük le, ízesítsük a fűszerekkel, tegyünk hozzá lisztet, tojást, szezámmagot, és az egészet összedolgozzuk. Ha van, tetszőleges formába tesszük (nekem a párom angyalos formája jutott) a nyers alapot, és serpenyőben mindkét oldalát megsütjük. Tálaláskor a rösztit egy mélytányérba tesszük, és köré merjük a levest.