Menüpontok

2014. január 24., péntek

A fácánról…

Jó sorsunk nemrég úgy hozta, hogy kedves vadász ismerősünktől kaptunk elejtett fácánt, természetesen kellően érlelve, konyhakész állapotban. Mivel ez az első alkalom, hogy egy ilyen nemes vadszárnyas érkezett a konyhánkra, illő tisztelettel készültük.

Fotó: flickr.com/Rainer Braumandl

Rögtön eszembe jutott Dobos C. József szakácskönyve, ahol igen ízes leírást olvastam a vadról. Íme: „ A nemes hím fáczán; szép alakja, ragyogó színei miatt pompás és díszes állat, s méltóságos és büszke tartása által e természet adta előnyeit még inkább kiemeli. A nőstény azonban távolról sem dicsekedhetik ily szép külsővel, s teljesen nélkülözi a pompás színeket, melyek a hímet a madársereg és tollas világban oly magas polczra emelik. Ezen állatok Ázsiából származnak, s ahogy azt a történelem írja, Phasis vagy Tasa folyótól, honnan nevüket is vették, az Argonauták által Colhisba hozattak. 


Görögországból később mindinkább elterjedvén, Németországba s így hozzánk is eljutottak. A fáczánhúst minden szárnyas vadé között a legfinomabbnak tartják, ezt azonban szigorúan elhatározni nem lehet, az ízlés különböző volta miatt. Némelyek a császármadárnak, mások ismét a szalonkának adják az elsőséget, míg másfelől a fürj is talál méltánylókra. Annyi bizonyos, hogy az általában uralkodó ízlés többsége a fáczánnak igen magas árt szabott.”
S mit lehet ezek után hozzátenni? Egy ilyen fejedelmi vadnak jól megadtuk a módját, levest és főételeket is készítettünk belőle. Nemsokára megláthatjátok…