Menüpontok

2012. augusztus 2., csütörtök

Régi idők vendéglői I. – Az „Alm”

Bizonytalan kísérlet ez a cikksorozat! Mármint abban az értelemben, hogy nem tudom, hányan fogják olvasni. Bízom benne, hogy akik kötődnek Sopronhoz, azoknak igen. Valahol úgy érzem, össze kell gyűjteni a régmúlt vendéglőit-éttermeit, a fotókat, az anekdotákat, különösképpen azokat és azokról, melyek ma már nem működnek. Talán lesznek, akiknek jelent majd valamit…

Legendás helyre szeretném elkalauzolni az olvasókat. Az Almra… A három betű egy vendéglőt jelzett, sőt egyesek számára „A” vendéglőt testesítette meg. A név jelentéséért – ez egyáltalán nem meglepő a városban és környékén – a német nyelvi gyökerekhez kell visszatérni. A szó többértelmű: jelentése havasi, alpesi, legelő, tanya. Hogy jobban megérthessük létrejöttét, viszont egy kicsit messzebbre kell menni az időben.
A soproni Lővérek az 1880-as években kezdett kialakulni, mikor a város úgy döntött, hogy a mai Deák tér alatt futó Rák-patak egy részét beboltoztatja. A kialakult sétatér irányából kezdtek utakat, utcákat építeni, azelőtt mindössze két keskeny út vezetett csak a mai Lővérek irányába. Ennek hatására divatos üdülő-nyaralóhely kezdett kibontakozni, a tehetős polgárok villákat, hétvégi házakat építtettek, viszont a szerényebb lehetőségűeknek sem kellett lemondani egy jó hétvégi kirándulásról.
A Lővérek kialakulásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Muck Endre városi főerdész, aki a Városszépítő Egyesülettel karöltve a soproni erdıkben valóságos úthálózatot hozott létre. 1898-ban parkosították a Szálaserdőt, majd még ugyanebben az évben szélesítették az Alsólövéri Rózsa úttól a Felsőlövérek felé vezető, valamint az Alm vendéglőtől a Schaffer lövérig (ma: Ibolya útig) vivő utat. A Soproni Hírlap 1896. április 8-i száma arról számol be, hogy a „Lővérbizottság” száz forintot, a tagok pedig háromszáz forintot győjtöttek össze az egyik út rendbehozatalára. A „Sopron” 1898. május 17-én jelenti, hogy a lövértulajdonosok négyszáz forintot gyűjtöttek össze a Zettl-lövér melletti mély út (ma: Hársfasor) feltöltésére.
A vendéglő létesítése is erre az időre tehető. 1890-ben, az egykori pálos kolostor melletti vendéglő megszűnt, az új létesítése viszont parázs vitákat váltott ki. A lövértulajdonosok egyik része az új vendéglőt a régi helyén szeretné látni, a másik rész viszont közelebb a városhoz, a Hársfa sor végében, dr. Szilvásy Márton villájával szemben, „mert ott gyönyörű a kilátás”. Ez utóbbi ellen természetesen a leghangosabban dr. Szilvásy Márton és szomszédjai tiltakoznak. A vita kiszélesedik, már nem csupán a bizottságban, hanem a sajtóban is folyik, míg csak a város meg nem unja a huzavonát és határoz: engedélyt ad a vendéglő megnyitására a Hársfa sor végében, a mai helyén. „A vendéglő – mondja a városi határozat – a városból kijövő lakosság pihenését szolgálja, és a lőver nem lezárt, s azok részére, akik nem lövertulajdonosok, nem elérhetetlen terület” és a „lővertulajdonos a sövényén túl nem rendelkezik korlátlanul”.

A kezdeti időszakról nincsenek további adataim, azt viszont tudjuk, hogy az Alm már 1904-ben, mint Kalbantner Károly vendéglője működött, a Hársfa sor 34. szám alatt. A kirándulások, túrázások, a Lővérek turizmus, idegenforgalom fellendülésének köszönhetően legendás hellyé lépett elő. 1912-ben Horváth Károly, majd annak halála után 1921-1945-ig özvegye vezette sikerrel. Az Alm klasszikus polgári vendéglő volt, jófajta házias koszttal, frissen csapolt sörökkel, finom borokkal. Az egész évben működő hely persze tavasztól őszig volt az igazi, mikor hatalmas, gesztenyefákkal határolt kerthelységében valóságos vendég-áradat volt. Kiemelkedő nap volt a vasárnap, mikor rendszeresen sramli zene, táncoló emberek jellemezték.
Az étterem sajnos az államosítást nem kerülhette el, így az Áfész égisze alá került, ahol aztán újra sikeresen működtették. Az időközben meglehetősen leromlott hely a hetvenes években újra hullámvölgybe került, egészen addig, míg fel nem újították, s a 80-as évek elején újra talpra tudott állni. Utolsó nevesebb vezetője Szakács József volt. A rendszerváltás után privatizálták, újra megnyitották, azonban már nem tudott hosszabb távon sikeresen működni. Jelenleg átépítették és sajnos lakóházként funkcionál.

Maradnak hát az emlékek, a kezdeti fa kecskelábú asztalokról, székekről, melyeket később zöld színű fémvázasra cseréltek, ám a piros kockás terítő szerencsére megmaradt. Mi, akik még gyerekfejjel járhattunk ide, ehettünk kispörköltet, rántott húst, vagy nyáron csak tojásos nokedlit fejes salátával és ihattunk „jaffát” – utólag nagyon szerencsésnek érezhetjük magunkat. Az Alm mindörökké kedves emlék marad!


Források: Soproni Szemle, Göncz József-Bognár Béla: Vendéglátás és szórakozás Sopron vármegyében.