Menüpontok

2011. január 31., hétfő

Tüzes fehérek I.

Képzeletbeli utazásra hívlak Titeket, mégpedig a legjobb hazai- és nemzetközi fehérboros vidékekre. Kis összefoglalásom nem titkolt célja, hogy jobban ráirányítsam a figyelmet a fehérborok fogyasztására. Ennek több oka is van. A világban megfordulni látszik a döntően vörösboros orientáltság, ráadásul hazánk igazán jól áll a legkülönfélébb, tényleg szó szerint tüzes fehérborok kínálatát illetően. Úgy látom, korábban méltatlanul feledésbe merült fehérboros vidékek, fehészőlő-fajták kerülhetnek előtérbe itthon és a világban. Az első részben Magyarország fehérboros régióit szeretném bemutatni.

Hazánkban a fehérborok palettája kimondottan színes. Bár ezt világkereskedelmi szempontokból eredendően hátrányosnak ítéli a szakma, de a magyar borvidéki rendszer a maga elaprózottságával hűen tükrözi a termőterületek és ebből adódóan a borok változatosságát. Tény: földrajzi elhelyezkedésünkből adódóan Magyarországon sokkal több fehérboros, mint vörösboros terület létezik, ez persze nem csökkenti Szekszárd, Villány vagy mondjuk Eger értékét, csupán némi iránymutatással szolgálhat az egyéb, szintén elsőrendű borvidéken gazdálkodók számára. Adódik a kérdés, mi volna helyesebb: kihasználni változatos területeink nyújtotta előnyeinket és máshol nem kapható ritkaságokat készíteni, vagy versenyre kelni a középáras, állandó minőségű borok piacán, mondjuk Új-Zélanddal?

Etyek-Buda
A fővárostól szinte csak kőhajításra fekvő borvidéken, 1772 hektáron főként fehérszőlők termnek. A meszes, mészbemosódásos talajnak, az átlagnál kissé hidegebb klímának és a szőlősorok között szinte állandóan járó szellőknek köszönhetően az itteni szőlők lendületesebb, erőteljes savakkal rendelkező, gyakran a talajra jellemző, „meszes” illatokat is felmutató, karakteres fehérborokat adnak. Mindez kiváló alapot nyújt reduktív borok és pezsgőalapborok készítésére, amit az itt korábban megtelepedett pezsgőházak (Törley, François) is mutatnak. A vidék fő fatája a chardonnay, mely itt a korábban említett tényezőknek köszönhetően, szinte mindig karcsú és kissé acélos. Több alkalommal történtek már kísérletek, hogy a burgundi fajtából némileg testesebb bor is készüljön, ámde egyelőre az útkeresés időszakáról lehet beszámolni. Hasonlóan gyakran, általában reduktív iskolázásban kerül forgalomba a vidékről származó sauvignon blanc. Ez a két szőlő jellemzi leginkább ezt a bájos területet. Érdekességek és a jövő nagy ígéretei lehetnek még a pinot noir, a szürkebarát, vagy a mindig kedves királyleányka.

Ászár-Neszmély
A Bakony-, a Vértes-, a Gerecse-, a Pilis- és a Visegrádi-hegységeket kísérő domboldalakon, lankákon, platószerű területeken, mintegy 150-300 m-es tengerszint feletti magasságban fekvő szőlőterületek már a középkorban is kellemes, jó savú fehérborokat adtak. A XIX. század második felében az Eszterházy-Csákvári Uradalom ászári mintaszőlészete messzeföldön is hírnevet szerzett a vidéknek. A szőlőterületek nagy része a II. világháborút követően tönkrement, így elvesztette borvidéki rangját, majd a szőlőrekonstrukciót követően 1997-ben kapta vissza azt. A védett elhelyezkedésnek, illetve több helyen a Duna kiegyenlítő hatásának köszönhetően a szélsőségek, tehát a durva fagyok és a perzselő forróság elkerüli a vidéket, viszont a páratartalom gyakran az átlagnál magasabb. Talaja változatos, lösz, márga, mészkő és dolomit, illetve az ezeken kialakult barna erdőtalaj, melynek köszönhetően a szőlők finom savakkal, gazdag aromavilággal érnek be, tökéletes alapanyagot adva a reduktív, karcsú, illatos fehérboroknak. A nemzetközi szőlőfajták – chardonnay, sauvignon blanc, rizlingszilváni mellett az illatosabb, hazai – leányka, királyleányka – szőlőfajták is remek borokat adnak.

Mór
A hetvenes-nyolcvanas évek kedvelt fehérboros vidéke ma még sajnos csipkerózsika álmát alussza, pedig a szőlőkultúra igen gazdag hagyományokra tekint vissza a vidéken. A dunántúli borvidékek többségének, így a mórinak is az alapját a rómaiak alakították ki, amit aztán az avarok folytattak. A török időkben a területeket feldúlták, a falvak lakosságát elkergették. A 18. században aztán a Kapucinusok letelepedésével indul újra a szőlőtermesztés, ekkortól jelenik meg az ezerjó, mely később összeforrt Mór nevével. A fajta, mindamellett, hogy karakteres, férfias bort ad, kiválóan aszúsodik, így Tokaj mellett a második olyan vidékünk, ahol a múlt században botritiszes édesborokat találtunk kereskedelmi forgalomban. A mai értelemben 1901-től önálló borvidék - korábban Ászár-Neszmélyhez tartozott. A mészkőtörmelékkel kevert löszös és a dolomitos talajokon markáns savú, szépen érő, erőteljes fehérborok készülnek, általában ezerjó, rajnai rizling, chardonnay, leányka és királyleányka fajtákból.

Pannonhalma-Sokoróalja
Az egyik legrégebbi magyar borvidék, errefelé a Bencés Főapátság uradalmaiban, a Szent Márton Hegyen már az államalapítás előtt is szőlőt termeltek és bort szűrtek. A Bakony-vidék északi szeglete kiegyenlített klímájával, kis részben homok, nagyobbrészt barna erdőtalajával kiváló lehetőséget nyújt chardonnay, királyleányka, olaszrizling, rajnai rizling, rizlingszilváni, szürkebarát és tramini fajták termesztésére. A borvidék legjelentősebb pincészete mai napig részben egyházi kézben van. A korabeli hagyományok ápolásával, a borvidék fajtaszerkezetét tiszteletben tartva, de a legmodernebb technológiákat meghonosítva készülnek a friss, üde, markáns savú fehér-és vörösborok.
  
Balatonfüred-Csopak
A római kezdet után a Veszprémi Püspökség és később a Tihanyi Apátság kezébe került a szőlő- és borkultúra. A 19. században, a polgárosodás kialakulásával lendült fel újra a boros élet a vidéken, akkoriban a Balaton fővárosának tartott Füreden, az úri mulatozások elmaradhatatlan kelléke volt a tüzes füredi, csopaki bor. A Füred és Csopak környékén, a palás altalajra permi vörös homokkő terült, így a vasoxidokban gazdag talaj mind színében, mind ásványi összetételét tekintve különbözik a többi vulkáni eredetű talajtól.
Márai óta tudjuk: a legmagyarabb rizling a csopaki olasz, és valóban, a fajta kimondottan egyéni ízvilággal jelenik meg errefelé. A vibráló savak mellett a finom, csak erre a vidékre jellemző mineralitás erőteljesebbé teszi a fajtára oly jellemző keserűmandula zamatokat.
Az olaszrizlingen kívül remek chardonnay, szürkebarát, rajnai rizling és muscat ottonel szőlőfajtából készült borokat is találunk errefelé.

Badacsony
A vulkáni tanúhegyek, a lebilincselő Balaton-felvidéki táj sok embert ejt rabul már első látásra is. S ha hozzáteszem, hogy ez a vidék Magyarország egyik elsőrendű fehérbort adó területe, feltehetőleg a kiváncsiság csak fokozódik. A Balaton közelsége kimondottan előnyös, mivel a nagy víztömeg meggátolja a hőmérsékleti szélsőségek kialakulását, biztosítja a levegő magasabb páratartalmát. A talaj felső rétegét adó lösz illetve pannon agyag felfelé haladva egyre jobban keveredik az altalajból származó bazalt, bazalttufa törmelékkel, ennek köszönhető az itteni borokra jellemző „meleg bazalt” illat.
Két szőlőfajta története is kapcsolódik a borvidékhez. A szürke csuhás szerzetesek, a pinot fajtakörből származó, fehérbort adó szőlőt (pinot gris) kezdtek telepíteni a vidéken, állítólag innen eredeztethető a magyar szürkebarát elnevezés. Másik, kimondottan helyi jellegzetesség a kéknyelű. Nagyon kis területen termesztik, sokáig nem is foglalkoztak szívesen a fajtával, mivel kizárólag nőivarú virágokat hoz, így amennyiben nem találnak megfelelő porzópárt mellé, előfordulhat, hogy nem terem. A megoldást a budai zöld szőlőfajta jelentette, vegyesen, illetve egymás melletti sorokba ültetve a beporzás jó eséllyel megtörténik, ezután a termést általában együtt dolgozzák fel. Érdemes megkóstolni, vele az egyik legremekebb halbor kerülhet az asztalunkra. Az olaszrizlingen, rajnai rizlingen kívül egyre több helyen találkozhatunk nagyon szép (száraz)muskotállyal, s aki még nem ízlelte, annak feltétlen nagy élményt tartogathatnak a késői szüretelésű, természetes édesborok.

Balaton-felvidék
A honfoglaló magyarok vérbírájának Kál Harkának szállásterületén, a kelták és a rómaiak után a szlávok és magyarok folytatták a szőlőművelést. Talaja rendkívül változatos: pannonagyag, lösz, márga, mészkő, dolomit mellett zöldesfehér bazalttufa is megtalálható. Klímája szélsőségesebb, a „katlanban” ahogy többen hívják, gyakran alakul ki forróság, télen pedig keményebb fagyok is előfordulhatnak. A területben óriási lehetőség rejlik. Bár legtöbben, mint jó rizlinges területet ismerik, emellett a szürkebarát és a chardonnay is kellemes, élénk savú, ásványos, mégis elegáns borokat ad.

Balatonboglár
A tó déli oldalán is maradtak római nyomok, mégis csak a 11. századtól kezdve foglalkoznak komolyabban szőlővel, mindez a Tihanyi Apátság alapító levelében is szerepel. A filoxéravész után Balatonkeresztúr környékén kezdték el a homoki szőlők telepítését, az ezután létrejött kiváló bortermő helyek egyesítéséből 1982-ben hozták létre a mai borvidéket.
A löszös altalajon elterülő pannonhomokon és barna erdőtalajon kimondottan jó napfényellátottság mellett elsősorban lágyabb, de aromagazdag szőlők teremnek. Ezek a sajátosságok a chardonnay, királyleányka, olasz- és rajnai rizling mellett kedveznek az illatos szőlőfajták – muskotály, irsai olivér, tramini – termesztésének is. Jelentős mennyiségben termelnek csemegeszőlőt, (a teljes balatoni üdülőkörzetet innen látják el), de mindemellett vörösbor, pezsgő (jelenleg kizárólag pezsgőalapbor) és szőlőlé-készítéssel is foglalkoznak.

Somló
A Balatontól 60 km-re északra a Somló és a Ság-hegy legalább olyan régen kapcsoloódik a szőlőhöz, mint a balatoni vidékek. A somlói vár és az ahhoz kapcsolódó szőlőskertek egy 1093-as okiratban szerepelnek, később, a tatárdúlás után olasz telepesekről tesznek említést, valószínűleg ők hozták magukkal egyik legfontosabb, magas minőséget nyújtani képes szőlőfajtánkat, a furmintot. A somlói legenda, miszerint az itteni bor segedelmet nyújt a fiú örökös nemzésében, a Habsburg időkig nyúlik vissza.
A bazalttörmelékes lösz, feljebb nyiroktalajokon termett szőlőből sajátos karakterű furmint, juhfark, hárslevelű és olaszrizling készül. Az itteni erőteljes, mégis elegáns, szépen integrálódó minerális jegyek minden mástól határozottan megkülönböztetik az itteni borokat.
Külön érdekesség, hogy a jó kitettségnek köszönhetően az egyetlen olyan borvidékünk, ahol a hegy északi oldalán is eredményesen termelnek szőlőt.

Pécs (korábban Mecsekalja)
A római kortól (szintén Probus) számitják az itteni szőlőkultúrát, később itt is az egyház, konkrétan a Pécsi Püspökség kezében volt a szőlőterületek nagy része. A Mecsek lejtői, illetve a Mecsek és a Villányi hegység közötti dombvidék ültetvényei tartoznak ehhez a szubmediterrán éghajlatú, pannon üledékes és löszös talajjal rendelkező borvidékhez.
A korai tavasz és a hosszú napfényes ősz miatt a leghosszabb tenyészidejű borvidékünk, ebből adódóan az itteni borok lágyabbak, testesek, gyakori a magas alkohol.
A pécsi körzet különleges fajtája a cirfandli. Sajátos, tavaszi virágokat idéző aromái miatt mindenkinek javaslom, hogy legalább egyszer kóstolja meg, bár azt nem állítom, hogy rengeteget fogtok találni a piacon, de a kitartás előbb-utóbb meghozza a gyümölcsét.

Mátraalja
A borvidék területén már a honfoglalás előtt is nagy volt a járkálás (trákok, kelták, roxolánok, szkíták, jazigok), de szinte minden nép foglalkozott a szőlővel. Az Árpád házi királyok korából származó oklevelek nagy jelentőséget tulajdonítottak a térség szőlőtermesztésének.
A filoxéravész után, felismerve a helyi sajátosságok adta lehetőségeket, zömében fehérbort adó szőlőket, illetve csemegeszőlőt telepítettek.
Az 1980-as években szélessorú, nagyüzemi ültetvényszerkezetet alakítanak ki, sokan még a mai napi ezekkel dolgoznak, a minőség iránt elkötelezett pincészetek viszont igyekeznek átalakítani az ültetvényszerkezetet. Mátraalja adja hazánk legszebb muskotályait, de igen kiemelkedőek a szürkebarát, tramini, chardonnay és olaszrizling borok is. Jellemzően nagyüzemek működnek a környéken, ezek javarészt exportra termelnek, az igazán nagy minőséget a kisebb családi pincészetek, vagy a fent említett minőségorientált vállalkozások teszik le az asztalra.


Tokaj-Hegyalja
Hiszem, hogy ez az a borvidék, melyet legalább ilyen részletességgel minden olvasóm ismer, de azért összefoglalnám lényeget! A Tisza és a Bodrog összefolyásánál létesült város körül kialakult borvidékünk méltán a leghíresebb a fehérboros mezőnyben. A honfoglalás előtt szláv telepesek lakták a vidéket, a nevet is nekik köszönhetjük: sztokaj ugyanis a fent említett két folyó találkozását jelenti. A borvidék sokszor elnéptelenedett, sajátos módon minden háborúzó nemzet feldúlta, a későbbi betelepítéseknek köszönhetően kerültek vallon telepesek a településekre, a borkultúra felvirágzása minden bizonnyal az ő érdemük.
Mára a furmint a hárslevelű valamint a sárgamuskotály lettek az uralkodó fajták, mellettük kisebb részben kövérszőlő és zéta található, a filoxéravész előtt azonban legalább tucatnyi fajtát tartottak nyilván. A borvidék világhírét nagyrészt az aszúsodás folyamatának, illetve az aszúsodott szemekben rejlő lehetőségek felismerésének és kihasználásának köszönheti. Ezt támasztja alá, hogy 1655-ben az Országgyűlés 79. cikkelye kötelezően elrendeli az aszús bogyók külön szedését.
Az 1737. évi királyi leirat Hegyalját zárt borvidékké minősíti, ez a rendelkezés adta az alapot a mai zárt borvidéki besoroláshoz, ami az első (de nem az utolsó) lépés az eredetvédelem felé.
1918 után Kistoronya és Szőlőske településeket Szlovákiához csatolták, innentől datálódik az a monstre adok-kapok, melyek témája a települések körüli szőlőterületek nagysága, ebből adódóan az innen készíthető Tokaji néven forgalomba kerülő borok mennyisége volt.
Néhány éve – nagyon helyesen – maroknyi termelő és pincészet kezdte zászlajára tűzni a tokaji (nagy)száraz borok készítését. Ennek is köszönhetően a borvidék újra pezseg, számos termelő új, mondhatni forradalmi szemlélettel, a terület és a természet iránti alázattal készíti azokat a borokat, melyekre bármely borértő a világból rávágja: ez Magyarország, ez Tokaj…