Menüpontok

2012. december 29., szombat

Szilveszteri borsópüré, szalonnás katonákkal

Mártogatósra, egyfajta kencére vágytunk a napokban. Bármilyen napszakban lehet enni, de szerintem különösen ideális esti vendégváró kis előétel, amelyhez ráadásul nagyon jól passzolnak a fehérborok! A szilveszteri bulira kifejezetten ajánlható, elkészítésébe még akár vendégeinket is bevonhatjuk :-)

Kell hozzá:
40 dkg zöldborsó (fagyasztott),
2 ek. vaj, só, fehérbors,
3 ek. tejföl, pár evőkanál hús vagy zöldség alaplé, 6 szelet bacon, 3 szelet rozskenyér.

A zöldborsót vajon párolni kezdjük, ízesítjük sóval, fehérborssal. Néhány perc múlva levet ereszt, ha ez nem lenne elegendő, úgy hús vagy zöldség alaplevet lehet hozzá tenni. Mintegy húsz perc alatt készre pároljuk, tejfölt adunk hozzá, majd leturmixoljuk. Kóstolással ellenőrizzük az ízeket, ha szükséges utána ízesítünk.
Amikor már elkészült a mártogatós, nekiláthatunk a kenyerek elkészítésének. Érdemes jó minőségű rozskenyeret vásárolni, ráadásul nem baj, ha mondjuk egy-két napos. Három jó szeletet vágunk, a kenyerek mindkét felét megpirítjuk, majd a szeleteket felcsíkozzuk, ügyelve, hogy ne legyen túl vékony. A szeleteket betekerjük a bacon szalonnával, és a zöldborsó püré mellé adjuk.

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

Tipp:
Ha van egy kis friss mentátok, mindenképpen érdemes a borsópürébe aprítani, hisz csak emeli az élvezetet.  

Ezzel a bejegyzéssel el is búcsúzunk a 2012-es évtől. Mindenkinek boldog és sikeres új esztendőt kívánunk! Jövőre találkozunk és folytatjuk!!!




2012. december 24., hétfő

Ehető karácsonyi mézesek


Az év egyik legszebb, szeretetteljes ünnepe a karácsony! Nálunk, mint oly sok családnál, már jóval előbb megkezdődnek az előkészületek, zajlanak a várakozás napjai, a ráhangolódás. Párom és kisfiam ezúttal finom mézest sütött.

Viszont, gondolkoztatok-e azon, hogy mi is a karácsony? Egyes források szerint, maga a szó, a kara (türk, illetve egyes altáji nyelvekben hara) = fekete, sötét, és a csun, csuny = fordulás szavakból áll. Tehát a sötétség átfordulása, a világosság (növekedése) a tavasz, az újév felé. Karácsony, tehát karacsun, nem más, mint a téli napforduló ünnepe, melyet december 21-én, az év leghosszabb napján tartanak. Ekkor áll meg a fény csökkenése, s indul el a napos órák idejének növekedése. A fény, a remény, a megújuló természet és a jövőbe vetett hit szimbóluma. Őseink virrasztással, énekléssel, évbúcsúztató szertartásokkal töltötték az év leghosszabb éjszakáját. Szent madarunk, a kerecsensólyom (turul?) is erről az ünnepről kapta nevét, hiszen ekkor tartották hagyományosan a rituális sólyomröptetéseket, a legszebb vadászmadarak reptetését. Sok belső-ázsiai régióban a mai napig december végén tartanak nagy ünnepet vagy közös nagy vadászatot a solymászok, illetve a sassal vadászók.

A mézes hozzávalói:
1 kg liszt, 25 dkg porcukor,
3 dl méz, 1 tk. szódabikarbóna,
10 dkg zsír, 6 tk. fahéj,
6 tk. őrölt szegfűszeg, 4 tojás,

A lisztet megszitáljuk, hogy laza, szellős legyen a tészta, hozzáadjuk a fűszereket, az egészet összekeverjük, benne elmorzsoljuk a zsírt. Később hozzáadjuk a langyosra hevített mézet, aztán a tojást, majd óvatosan el kell kezdeni gyúrni. Ha nem állna össze a tészta, adhattok még egy tojást hozzá. A begyúrás 15-20 percig tart, ezt azonban nem érdemes siettetni. Ha elkészült a tészta, tegyétek fóliába, és minimum egy éjszakát hűtőben pihentessétek, hogy az ízek minél jobban összeérjenek.

Formázás előtt, ismét jól át kell gyúrni, hogy fényes legyen, majd kb. fél cm vastagságúra kinyújtjuk. Tetszés szerinti formákat nyomkodunk a tésztába, kiszaggatjuk, díszíthetjük mandulával, dióval, fahéjjal és egyéb magvakkal, édes fűszerekkel. A tepsibe zsírpapírt teszünk, a kiszaggatott, megdíszített formákat belehelyezzük, és tojással megkenjük. Előmelegített sütőben 5 perc alatt megsül.
Fontos, hogy a sütésnél éberek legyetek, mert egy szempillantás alatt megég. Akár azonnal lehet enni, és a tradicionális olasz desszertbort, vin santo-t kortyolgatni mellé, vagy akár bele is mártani.

Márai Sándor gondolataival kívánunk mindenkinek áldott, ünnepet! "Tudod, karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni."


2012. december 22., szombat

Gyöngyhagymás csirkeragu

Úgy jó két hónappal ezelőtt, egy Balaton melletti szállodában töltöttünk el pár napot. A gasztronómiai élmények nagyon jók voltak, minden nap olyan vacsorát kaptunk, mely tökéletesen találkozott ízlésünkkel. Egyik este – többek közt – ezt a csirkés ételt is megkóstoltuk, és hazajövet úgy gondoltam, mindenképpen elkészítem. Akár most az ünnep előtti hétvégére is jó tipp lehet.

Hozzávalók 4 főre:
50 dkg csirkemell,
4 nagyobb fej vöröshagyma,
15 dkg gyöngyhagyma,
15 dkg húsos császárszalonna,
tárkony, 3 ek. vaj, olívaolaj, só, bors,
4. ek. balzsamecet, zöldség alaplé.

Elkészítés:
A hagymákat megtisztítjuk, félfőre vágjuk. Vaj és olívaolaj keverékén pirítani kezdjük, adunk hozzá balzsamecetet, majd kevés zöldség alaplevet, de ügyeljünk arra, hogy csak éppen annyit, ami ellepi. Ha kész, áttesszük egy edénybe, és leturmixoljuk. Egy másik serpenyőben, szintén vajon megpirítjuk a felcsíkozott csirkemelleket és az ugyancsak csíkokra vágott császárszalonnát. Az egészet áthelyezzük a leturmixolt alapba, ízesítjük sóval, borssal, teszünk hozzá gyöngyhagymát, meghintjük tárkonnyal, és az egészet készre pároljuk. Akkor jó, ha a ragú íze pikáns, érintésnyit édeskés, állaga pedig nem túl híg.

Tipp:
Szerintem párolt rizzsel a legjobb, de lehet mellé tésztát is adni, sőt krumplinudlival is el tudom képzelni. A bor tekintetében szerintem rozé dukál hozzá. Ez azonban ilyenkor lehet alacsonyabb savú, gyümölcsösebb változat.

2012. december 19., szerda

Isten hozott, Gersli...

Megint egy számunkra újdonság érkezett a konyhába. Árpagyöngy, hántolt árpa, császárgersli, gersli néven ismeretes. Évszázados alapanyag, most azonban újra reneszánszát éli. Sokan a töltött káposztát vagy a sóletet el sem tudják képzelni nélküle, de felhasználása ennél sokrétűbb is lehet.

Ismert és régi alapanyag a Kárpát-medencében. Sőt, ha még előbbre megyünk az időben, akkor azt találjuk, hogy a honfoglaló magyarság, illetve már elődeik is használták, sok türk népnél pedig meghatározó volt. Állítólag maga az árpa szó is török (türk) eredetű, Dr. Detre Csaba: Hun szavak, szövegek című munkájában változatlan alakban talált rá. Rögtön tegyük hozzá, hogy ennek a szótárnak a létjogosultságát, megjelenése óta sokan vitatják. 
Európában előszeretettel adták hússal, mindenféle zöldséggel a gladiátorok asztalára, sőt a vikingeknél és a frankoknál is nagy szerephez jutott. Tehát nem volt számunkra újdonság, azonban az évszázadok alatt betelepített nagyszámú német nyelvű közösségnek köszönhetően egy új nevet is kapott. Az árpa németül Graupen, Gerste, majd ebből némi csavarással gerstl, végül egyszerűen gersli lett.
A tavaszi árpa felhasználása alapvetően kettős irányultságú. Szemtermése hasonlóan kedvező dietetikai hatású, mint az őszi árpáé, így igen előnyösen lehet az együregű gyomrú állatfajok takarmányozásában felhasználni. Igen nagy tömegű tavaszi árpát használ fel a söripar malátakészítésre. A sörárpának speciális minőségi követelményei vannak, a fejlődő országokban pedig az árpát, illetve a belőle készített termékeket a humán táplálkozásban is széleskörűen felhasználják. A fejlett országokban a pelyva nélküli, csupasz árpát hasznosítják (árpagyöngy, müzlik stb.).
Számos nemzet konyhájában előfordul. Kedvelt az oroszoknál, a lengyeleknél, ahol gombával, hússal együtt, nyákszerű, nagyon finom őszi-téli levest, krupnikot készítenek belőle. A németeknél gyakran keverik hurkák, kolbászok töltelékébe, Tibetben tsampa néven ismert egy őrölt, lisztes formája. Ez esetben a száraz árpalisztet leöntik forró vízzel, teával, jaktejjel, esetleg vajat kevernek hozzá, s nemzeti eledelüket így fogyasztják.

Mi ezúttal kétféle ételt készítettünk belőle, bár alapanyagaik, illetve maga az elkészítés módja is hasonló. Bízom benne, hogy érdekesnek találjátok majd, arra pedig mindenkit csak biztatni tudok, hogy foglalkozzon, dolgozzon ezzel az igen értékes és egészséges alapanyaggal.


2012. december 16., vasárnap

Tyúkleves az Ínyesmester nyomán

Nálunk – akárcsak más jó magyar családnál – minden hétvégén visszatérő étel a tisztességes húsleves. Legtöbbször csirkéből, ritkábban marha- vagy sertéshúsból készítjük, igen ritka esemény viszont a tyúk. Ráadásul egyedül, minden segítség nélkül most készítettem először. Segítségemre volt az „Ínyesmester” :-)

Magyar Elek így ír a levesről, az 1932-ben megjelent könyvében: „A tyúklevesről sohase mondjunk le, valahányszor alkalmunk nyílik levével, omlós fehér húsával s a sok egyéb jóval, ami benne főtt, hogy egyesítse erőit, ízeit, zamatát a nemes cél érdekében. Midőn belemerítjük csillogó kanalunkat, hogy vágyódó szájunkhoz emeljük, illatos pára száll felénk,s jelzi, mily magasrendű élvezet jut osztályrészül a következő pillanatban ízlelőérzékünknek. Mint mondottam, aranysárga színű, sűrű, szinte olajszerű legyen ez a lé, az ember – sérelem ne essék az illendőségen – akaratlanul is csámcsogjon kicsit, amikor a végén a kanalat leteszi, mert különben talán össze is ragadna a szája széle a gyors kocsonyásodásra hajló eledeltől.(…)"

Egy igen szép fél tyúkot találtam a tőlünk kőhajításnyira lévő szárnyasboltban. Volt vagy két kiló, bőre halványsárga, alatta jól látható finom hús, de lábak, máj, zúza, szív, nyak is lapult belsejében. A tyúkot közepes lángon feltettem főni. Kis idő múlva jó alaposan lehaboztam, ízesítettem sóval, egész borssal, és hozzátettem az előzőleg megtisztított, piacon vásárolt, jóízű sárga- és fehérrépát, vöröshagymát, fokhagymát, zellert és karalábét. Kifejezetten lassú tűzön – éppen elég, ha csak gyöngyözik – bő három óra alatt készre főztem. Ha kész, le kell szűrni, kicsit ülepszik, s ha úgy ítélitek meg, le lehet szedni a képződött zsírt is a tetejéről.

Tipp: 
Szerintem a leves elmaradhatatlan „kelléke” a cérnametélt, és egy jó kis csípős zöldpaprika. Együtt is lehet tálalni, de sokan szeretik ezt a fajta levest csak magában, esetleg a zöldségekkel, majd utána a főtt húst egy kis snidlingmártással, spenóttal, esetleg friss tormával együtt is fogyasztani. Jól illik hozzá a fröccs!!!  



2012. december 14., péntek

Lehet-e még újat mondani az év végi ünnepekről?

Ez a kérdés fogalmazódott meg bennem, mielőtt kezembe vettem a Magyar Konyha aktuális számát. Érthető, hiszen sokan és sokat leírtak már a karácsony-szilveszter gasztronómiájáról. A pulykás-disznótóros-forraltboros-puncsos cikkek tömkelegéből már gondolom, mindenkinek elege van. Újat kell mondani, vagy még inkább új tartalommal kell megtölteni az év legszebb napjait.

A lap fókuszában a karácsony és a szilveszter áll. Temesi Ferenc író a karácsony kocsonyájáról elmélkedik, aztán bemutatkozik a mák, ez a nagyon népszerű alapanyag. Az ezerarcú, ezerszemű nélkül nem ünnep az ünnep, gondoljunk csak a bejglire. Tálas Kata, a fiatal séf kreatív karácsonyi menüje, a karácsonyi pulyka témaköre is ide illeszkedik, de persze szó lesz az ünnepekről Ágoston Gézánénál, az ország legidősebb főzőasszonyánál tett látogatáskor is.
Kicsit már szilveszterre, az újévre hajaz Cserna-Szabó András és Segal Viktor: A tekintetes asszony káposztája című írása. Ebben a töltött káposzta alakváltásait, hagyományait, elkészítését követhetjük nyomon. Szilveszteri falatkákat készít Barka Áron, könnyű szilveszteri koktélok receptjeit is megismerhetitek, akinek pedig netán nem lenne ötlete karácsonyi ajándékra, az bőszen olvassa a Főzzünk ajándékot című elmélkedést! Sok-sok tipp is található a lapban, pl. mit tegyünk a karácsonyi csomagolópapírral, hol rendelhetünk bejglit és halászlevet, hol kapunk friss halat? 
Az életet kell szeretni, vallja Csukás István író, költő, a Pom- pom szülőatyja. A beszélgetésből kiderül, hogy rajong az egyszerű ízekért-ételekért, többek közt a bográcsos öreglebbencsért, más néven slambucért. Sándor Tamás, a bükki sajtmester a Gyimesbe látogatott, és az ott élőket tanította a sajtkészítés fortélyaira, a „konyha” szerkesztői pedig Tokajba, legismertebb borvidékünkre látogattak. Helyi sajtot, lekvárt, aszús recepteket fedeztek fel, no meg meglátogatták a legjobb, ínyenc helyeket a vidéken. A spájzban, Saly Noémi gesztenye lekvárt és cukorban főtt gesztenyét készít, Auguszt Olga pedig E-80-at és klasszikus fatörzset süt. 
Kibővített szám lett a mostani, melyet szerintem annak is öröm lesz forgatni, aki egyébként a fakanállal kevésbé boldogul. Egy jó pohár bor a kézbe, s lehet a kandalló elé telepedni a lappal. Jó lett !!!


2012. december 12., szerda

Marhanyelv a múltban

Régen, ezt a jóízű különlegességet a hentesek-mészárosok féltőn, sőt olykor borsos áron adták oda legjobb nagybani (vendéglős) vevőiknek. Ma már ennél gyakrabban megfordul a polcokon, de még mindig ritka jövevény a háztartásokban. Bár a belsőségekhez tartozik, de mindazok felett áll. Amolyan arisztokrata, aki nem vegyül akármilyen hozzávalóval. Nem véletlen az sem, hogy máig legelterjedtebb formája, főtten-füstölten, de hidegen feladva, tormával, mustárral, csípős ecetes paprikával. Kicsit utána néztem, hogy is volt ez a múltban.

Simai Kristóf, 1795-ben így ír a nyers nyelv pácolásáról:
„Végy egy-két marhanyelvet (…). Tedd egy tiszta sajtárba, ha ahhoz készített présedényed nincsen. Közben-közben hintsd meg 4 lat salétrommal, basilikum-, kakukkfű-, babérlevelekkel, egy kevés megválogatott s’ valamennyire megtört fenyőmaggal, de sok ne legyen, nehogy keserűséget okozzon a húsnak. Mogyoróhagymát, vereshagymát, darabokra metélve, egy egész kevés fejér egész borsot, szekfűszerszámot, szerecsendió virágját, két vagy három gerezd megtört fokhagymát közibe elegyítvén tedd pincébe vagy más hideg helyre, hadd álljon. Azomban végy két font konyhasót, egy fazékba, töltsd fel négy icce vízzel, tedd tűzhez, ha jól felforrott, tedd félre, hadd hűljön meg. Osztán hidegen töltsd a sajtárba rakott húsra, fafödelet reá, mely jó béfogja a húst, és kövekkel nyomtasd meg jól, ha ehhez készített présed van, szorítsd le jól, három hétig hadd álljon. Jó hideg helyen két-három hónapig is eláll.(…)”

Aztán, ha már pácolódott, itt egy recept is:
„A marhanyelvet főzd meg, a bőrit metéld le mesd hosszában kétfelé, s’ a következendő levet reá, úgymint: végy egy lábosba írós vajat, tedd izzó tűzre, vess reá egy kalán lisztet, s’ pirítsd  meg egy féltojásnyi nádmézzel, s’ ha szépen megpirult, ereszd fel jó béllett tehénhúslével, adj hozzá egy pohár bort, vereset, ha van, hadd főjön, végy muskota szöllőt, s’ apró szöllőt, tedd forró vízbe, s’futtasd meg egy kevesé. A mozsolaszöllőnek kés hegyével szedd ki a magvát, egynéhány mondolát forrázz meg, fejtsd le osztán a héját, metéld hosszú vékony szálakra, s’ tedd a lévbe, a nyelvvel együtt, ha felforrott, tálald ki. (…)

Az Ínyesmester 1932-ben hasonlóképpen ír:
„A sós vízben megfőtt marhanyelv bőrét lehúzzuk, a porcogós részeket eltávolítjuk, és a nyelvet hosszában kettévágjuk. A hús egy jó részét kivágjuk, apróra vágjuk vagy megdaráljuk, összekeverjük 3 tojással, apróra vágott petrezselyem zöldjével, reszelt citromhéjjal és kápribogyóval és 2-3 deka zsemlyemorzsával. Ezzel a keverékkel megtöltjük a kivájt nyelvet, és forró vajon vagy zsíron szép barnára sütjük, közben gyakran megöntözgetve. Citrom vagy káprimártással tálaljuk.”   

Érdekes, hogy közel 150 év van a két recept között, mégis igen sok a hasonlóság. Ahogy említettem, ma ugye legtöbbször hidegen fogyasztjuk, egyszer sikerült megkóstolnom egy rántott változatot is tartármártással, de a mai, illetve ehhez hasonló változatokat a régmúltban még nem találtam. Mint ahogy szerintem a Simai és Ínyesmester-féle változatokat sem találjuk meg ma már gasztronómiánkban.

2012. december 10., hétfő

Csokis-banános muffin

Kissé rákaptunk mostanság a muffinra! Mindhárman szeretjük, reggelire, ebéd után vagy akár még vacsorára is. Egy pohár tejjel szerintem különösen finom, főleg ébredés után! Párom ezúttal úgynevezett bögrés változatot készített. 
A közelgő karácsonyi ünnepekre is ideális desszert lehet, így elkészítését melegen ajánljuk !!! :-)

Hozzávalók:
20 dkg étcsoki,
15 dkg vaj,
2 bögre liszt,
2 tojás,
fél bögre cukor,
2 db banán,
fél bögre narancslé,
1 ek. sütőpor,
csipet só.

Elkészítés:
Egy edényben vizet melegítünk, egy üvegtálat helyezünk rá, melybe beletesszük a vajat és a csokit, aztán a gőz fölött megolvasztjuk, félretesszük. A tojásokat a cukorral együtt habosra keverjük, hozzáadjuk a narancslevet, a még langyos vajat, csokit és a felkockázott banánt. A lisztet összeszitáljuk a sütőporral, és az alapanyagokat összekeverjük.
A sütőt 175 fokra (4-es fokozat) előmelegítjük, és az elkészült masszát belekanalazzuk a muffin-tepsibe (sütőbe, formába), majd kb.20-25 perc alatt megsütjük. Nagyjából egy tucatot tudtok így készíteni.

Ételkörnyezet: Stefán Mónika

2012. december 8., szombat

Ismét Tokajba került az Év Borásza díj!

2012. december 7-én, 12 órakor, sajtótájékoztató keretében kihirdették a Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2012” cím nyertesét. A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért adományozható. Ez tehát a magyar borászok által elnyerhető legrangosabb hazai kitüntetés. A 2012. Év Bortermelője Magyarországon díj nyertese: Áts Károly, a Tokaji borvidékről.

Az egykor a Kertészeti Egyetemen diplomázott, 47 éves mádi borásszal édesapja szerettette meg a szőlőművelés, borkészítés mesterségét. 6 évig dolgozott a Tokaj Kereskedőháznál, miután mostani munkahelyére, a Royal Tokaji Borászati Zrt.-hez került, mint főborász. Itt alkot, ez az ő szentélye, ahol csendben elvonulva szakmájának, hivatásának élhet. Szebbnél szebb borok kerülnek ki a keze közül, melyeket már egy ország ismer és szeret. Mindegyik borára úgy tekint, mint saját gyermekére, egyformán szereti őket, de ha muszáj lenne néhányat kiemelni közülük, akkor a 2009-es Áts Cuvée-t, Birtok Furmintot és Dűlőválogatás Furmintot és természetesen a 2003-as Nyúlászó 6 puttonyos Aszút választaná. Ezek a borok egyensúlyban, harmóniában, ízvilágukban állnak hozzá a legközelebb.

„Tokaj, Mád egy csoda. Célom ezt a csodát megvalósítani, palackba zárni, és minél több ember asztalára eljuttatni a világ minden táján. Aki megkóstolja, örömöt és boldogságot érezzen, megismerje rajta keresztül a borvidék lelkét, a fajtákat, Magyarországot. Számomra a borászat az életem, a hivatásom. Úgy szeretem, ahogy van.” 
Mint minden embernek, neki is vannak tervei, vágyai, kívánságai. „A célom továbbfejlődni, a legjobb borokat készíteni, és tökéletesíteni a tudásomat. A magyar bort, a tokajit még jobban népszerűsíteni, megmutatni azt a csodát, amit ez a kis ország tud, elővarázsolni azt az ízvilágot, melyre a magyar földben termett szőlő, és a belőle készített bor képes. Olyan borokat készíteni, amelyeket a fogyasztók szívesen isznak, és örömet okoznak nekik.”

 Áts Károly néhány gondolata a tudásról:
„Olyan keveset tudok a borászatról, rengeteg tanulni való van még számomra. Egy emberöltő kevés, hogy felfogja az ember és megértse, miről szólnak a természet adta csodák. Minden egyes borásszal való találkozás alkalmával, a velük való beszélgetésből tanulok. Megpróbálom a tőlük elcsent gondolatokat, terveket, tapasztalatokat átépíteni az én terveimbe, gondolataimba, hogy fejlődhessek.”

És mit ígér a borász annak, aki ellátogat hozzá?
„Aki ellátogat Mádra, az egy csodálatos kis faluval találkozik, amelyet Tokaj-Hegyalja legjobb dűlői vesznek körbe. Aki ellátogat hozzám, és végigjárja a mádi dűlőket, megnézi a pincéket, megkóstolja a borokat, az megérzi, ráérez a mádi bor jellegére. Érezni kell a szőlőterületek lüktetését, a dűlők adta hangulatot, a sokféle talaj adta illatot. Át kell élni, látni, érezni az ódon pincék történelmét, amely mind áthatja, átjárja és egy egységet képezve adja a mádi bort, a Royal Tokajit - azt, amit készítek. 

A díjért versengők közül, a jelölés során az öt legtöbb szavazatot kapott borász, akik közül a  győztest megválasztották (ABC sorrendben):
Áts Károly – Tokaji borvidék
Borbély Tamás – Badacsonyi borvidék
Dúzsi Tamás – Szekszárdi borvidék
Gálné Dignisz Éva – Kiskunsági borvidék
Heimann Zoltán – Szekszárdi borvidék

Forrás: Magyar Bor Akadémia.


2012. december 6., csütörtök

Magyar Elek – Az Ínyesmester szakácskönyve

Az eredeti kiadás borítója
A tavalyi esztendő végétől kezdve nagy vágyam volt, hogy néhány, a hazai gasztronómiában alapműnek tekinthető könyvet megvásároljak. Az Ínyesmester szakácskönyvével majdhogynem teljessé vált a beszerzendő könyvek listája, bár még van egy-két tipp, amivel bővíteni lehetne a könyvespolcot. Ez a szakácskönyv viszont valóban alapmű, mindenkinek ajánlható, ráadásul a gasztronómiai könyvek vonatkozásában rendkívül irodalmi is.

Magyar Elek, a szerző, a piarista főgimnáziumban érettségizett. Jogi tanulmányait Budapesten végezte. Újságírói pályáját a Telefonhírmondó munkatársaként kezdte, ahol egyúttal bemondó is volt. 1901-től a Magyarország című lap munkatársa, majd 1917-től felelős szerkesztője volt. Újságírói munkája sokrétű volt, egyaránt írt a régi Budapestről szóló tárcákat, politikai cikkeket, színházi és képzőművészeti kritikákat, sport és lóverseny tudósításokat. Ínyesmester néven lett Magyar Elek, a fehér asztal örömeinek és a konyha gondjainak egyik legismertebb szakembere. Fejezetek az ínyesmesterség köréből címmel 1928-tól a reggeli lapban, a Pesti Naplóban minden vasárnap egy teljes újságoldalon jelentek meg gasztronómiai írásai. A leközölt írásainak első néhány évi terméséből született meg Az Ínyesmester szakácskönyve (1932). 1945 után a Képes Figyelőben is vezette a konyhaművészeti rovatot, bár az és akkor már egészen másról szólt. 


Magyar Elek és Gundel Károly, 1933-ban
Az Ínyesmester szakácskönyve című műve a gasztronómiai irodalom egyik legismertebb műve ma is. Babits kritikájában, "az Ínyesmester könyve minden európai látóköre - vagy mondjuk inkább: ízléshorizontja - mellett is teljesen magyar könyv" az irodalomhoz sorolta, "noha bizonyára kevesebb embernek fog eszébe jutni, hogy odasorozza."   
A szerző hajdani ajánlása ma is helytálló: "Kezdők és haladók, hagyománytisztelők és forradalmárok, szegények és gazdagok, egészségesek és diétások mind nagy haszonnal forgathatják e kötet lapjait s kellemes ismeretséget köthetnek a konyhaművészet legmodernebb újdonságaival is."

Ui:
Szakácskönyv, de nem abban az értelemben, ahogy ma gondoljuk. Zseniális szerkesztésének köszönhetően, ha éppen már belefáradnánk a receptek, leírások olvasásába, ezt mindig feloldja egy-két jóízű történettel.


2012. december 3., hétfő

Szűzérmék sörmártással, zöldborsós tésztával

Mint oly sokszor, ezúttal is a párom egyedül készítette a vasárnapi ebédet. Én, mivel „munkás vasárnap” volt, csak este találkoztam a végeredménnyel, ami csodás lett. Hát amikor még a fotókat is megláttam, azonnal tudtam, hogy közzé kell tennünk…

Kell hozzá:
1 közepes sertésszűz,
25 dkg zöldborsó,
25 dkg szélesmetélt,
2 közepes vöröshagyma,
1 fej fokhagyma, 0,5l sör,
só, egész bors, vaj, olívaolaj, tárkony,
1ek. sűrített paradicsom, köménymag,
1 tk. balzsamecet.  

Elkészítés:
A megmosott, leszárított húst, ujjnyi szeletekre vágjuk. A vöröshagymát félfőre aprítjuk, a fokhagymákat megtisztítjuk, a gerezdeket félbe vágjuk. A hússzeletek mindkét oldalát egy nagyobb, magas falú serpenyőben, olívaolajon megpirítjuk, kiszedjük. A visszamaradt zsiradékba rakjuk a vöröshagymát és a fokhagymát is, meghintjük köménymaggal, egész borssal, rövid ideig pirítjuk, hozzátesszük a paradicsom pürét, kevés sörrel felöntjük, és ebbe a szűzérméket is visszahelyezzük. Lefedjük, hagyjuk párolódni, szakaszosan sörrel felöntjük. Miután puhára pároltuk, a szeleteket kiemeljük a szaftból, és a visszamaradt sűrű szaftot, botmixerrel simára turmixoljuk. Visszahelyezzük a húst, és egy kis darabka vajat teszünk bele, hogy fényes és krémes legyen, majd a legvégén egy kevés balzsamecettel tesszük pikánssá.
A tésztát csak az utolsó percekben főzzük ki, a zöldborsót pedig vajban kevés alaplével megpároljuk, a legvégén tárkonnyal megszórjuk. Ha elkészültünk, a húst egy kevés mártással, a szélesmetélttel és a borsóval együtt tálaljuk.

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika.

2012. december 1., szombat

(Házi)túrós (házi)tészta

Szerintem ez a békebeli étel végig kíséri az ember életét. Esszük gyermekkorunkban, szalonnapörc nélkül, cukrosan. Normális esetben később elmarad az édesítés, helyette előkerülhet még a bors, netán némi csípős zöldpaprika. Ha pedig az ember házi tejfölre akad, a tésztát maga gyúrja, a túrót is saját kezűleg készíti, az már maga a mennyország! Bizalmi ételnek is szoktam hívni magamban, mert egy étterem és vendéglő teljesítménye könnyűszerrel megítélhető, ahogy egy túrós tésztával, túrós csuszával bánik.


Hozzávalók:
30 dkg liszt, 2 tojás, víz,
1 l aludttej, 4 dl tejföl, só,
bors, 15 dkg húsos szalonna vagy sonka.

Elkészítés:
Először a házi túró elkészítésével kezdünk, ennek ugyanis kell egy kicsit állnia. Kezdetnek friss, házi tejre van szükségünk. Nem szabad felforralni, egyszerűen hagyjátok egy kancsóban 2-3 napig lefedve szobahőmérsékleten, így egy-kettőre aludttejet kaptok. Ha otthon készítetek túrót, akkor készítés legfontosabb és egyben legkritikusabb fázisa a melegítés. Az aludttej tetejéről úgy 3-5 cm vastagságban szedjétek le a tetejét. Egy hőálló, lehetőleg átlátszó edénybe töltsétek át az aludttejet, ezt helyezzétek egy vizes lábosba vagy fazékba. A melegítést lassan, fokozatosan kell végezni, alacsony lángon. A melegítés hatására az aludttej látványosan két részre válik, alul marad a félig kész túró, fölé pedig kicsapódik a savó. Általában 40-50 fok környékén be kell fejezni a melegítést, ennek mértéke pedig attól függ, hogy keményebb vagy lazább szerkezetű túrót szeretnétek. Ha befejeztük a melegítést még pár percre félre kell tenni az edényt, hogy a savó tökéletesen kicsapódhasson. Ha teljesen készen van, külön lehet választani a savót a túrótól, majd egy kisebb lyukú szűrőbe vagy ritkább szövésű pamut ruhába át lehet önteni, alá kell tenni egy edényt, és ebben fel kell fogni a még kicsöpögő savót. Ez eltarthat akár egy teljes napig, viszont csak így lesz teljesen kész a túró.
Ezután jöhet a tészta. Kemény változatot gyúrunk, majd vékonyra kinyújtjuk, metéltre vágjuk. Belisztezzük, egész kicsit állni hagyjuk. Később bő vízben kifőzzük, és ha kész, jó meleg, de nem forró zsiradékkal meglocsoljuk. Utolsó mozzanatként még feldaraboljuk a húsos szalonnát vagy sonkát, lehetőleg apró kockára, és serpenyőben hirtelen megpirítjuk. A tésztát megszórjuk túróval, bőven meglocsoljuk tejföllel, a tetejére pedig teszünk a szalonnapörcből is.

Tipp:
A félretett, lehűtött savó kitűnő frissítő, reggeli ital, érdemes megkóstolni. Ha a tésztát főzitek, mindenképpen ügyeljetek arra, hogy ebben az esetben jóval rövidebb főzési idő kell, mint a száraz társainak! Én ehhez az ételhez is legszívesebben fröccsöt ajánlok!!!

Tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika



2012. november 29., csütörtök

Régi idők vendéglői V.- Szálloda a Magyar Királyhoz

A Vörös Ökör sokáig Sopron egyetlen fogadója volt, melyet aztán átépítettek, modernizáltak, s 1833-ban, Magyar Király néven, de ugyanazon a helyen nyitottak meg. A Magyar Királyból mára sajnos mindössze levéltári legenda maradt, nem árt tehát, ha megpróbáljuk szélesebb körben is felidézni ezt az „arany időszakot”.

A múltkor már bemutatott fogadó életében 1833-ban új időszámítás kezdődött. Ebben az évben Hofer Péter vette meg, aki régi soproni család sarja volt, nagykereskedő és a maga korában a haladó polgárok vezetője, Széchenyi István egyik kitartó híve. Fő mozgatója a takarékpénztár megalapításának, amellett a Zeneegyesület támasza, egyúttal, mint hegedűs is gyakori szereplője a hangversenyeknek. A rozzant Vörös Ökör az ő tulajdonában szépen megújult. Fényesen átalakította, berendezte, kávéházzal bővítette, így aztán régi neve sem maradhatott a cégtáblán.
A Magyar Király Sopron legelegánsabb szállodája lett. Neves vendégei általában ott szálltak meg, az lévén a legelőkelőbb fogadó. 1840-ben nem kisebb vendége volt, mint a zongorakirály, Liszt Ferenc. Ott játszódott le az az érzékeny jelenet, miszerint a fiatal művészt falujának küldöttsége kereste fel; mikor Liszt észrevette egykori tanítóját, odasietett hozzá és kezet csókolt neki. 1840 nemcsak Liszt látogatása miatt nevezetes. Ekkor született a fogadóban a csaposnak később világhírűvé vált fia, Angeli Henrik. Rajztehetségét az egyik törzsvendég, Pálmai festő fedezte fel, rábeszélésére a 11 éves fiút nagybátyja, egy bécsi gazdag viaszárus képeztette ki. Neves portréfestő lett, világszerte vetekedtek érte, hogy megszerezhessék a képeit. Angeli mama a hírek szerint szépség volt, és kedvéért is sokan jártak a szálló éttermébe, maga Széchenyi is ebből a célból látogatott oda, de mint naplójában írja, a „Magyar Királyné”-t nem láthatta.

1846-ban ismét a Magyar Király látta vendégül Lisztet hangversenye alkalmából. Persze Sopronba gyülekezett a közeli megyékből is, aki szerette a zenét. Liszt szomszédságában egy sereg fiatal leány lakott. Mikor a nagy nőbarát ezt meghallotta, az egész szépnemet meghívta a maga szobájába és pazar hangversenyt rendezett a tiszteletükre. 1847 volt a soproni idegenforgalom nagy teherpróbája: országos tudós kongresszust tartottak az évszázados falak között. A néhány száz részvevőt persze nem lehetett a fogadókban elhelyezni, egyébként is a gazdagabb polgári családok vetekedtek értük, de azért jutott nevezetes vendég a Magyar Királyba is, többek közt Szelestey László költő, a Bach korszak idején bebörtönzött vértanú, továbbá Erdélyből Gyulay Lajos és egy Kemény gróf.
A legendás szállóban Ferenc József is megfordult 1884-ben, miről is emléktábla készült a lépcsőházban. De a korabeli újságok vendéglistája szerint csak úgy özönlött oda a sok kényesebb igényű látogató. Vonzó erő volt a nagy árnyas kert, ahol is külön öröm volt étkezni, sőt hangversenyek zajlottak ott nyár idején. Főleg a Dalfüzér énekkar gyönyörködtette Sopront, gyakran a katonazenekarral élénkítve műsorát. A kapu előtt gyakorta lehetett fekete-sárga zászlót látni annak a jeléül, hogy közös hadseregbeli főtiszt lakik benn. Eléggé szemet szúrt ez az éledező hazafias gondolkodású polgárságnak, s mikor Reményi Ede, a hegedűkirály 1891-ben szintén megszállt, követelték, hogy nemzeti zászlót tűzzenek a házra.


Itt jól kivehető a Kino felirat a kapu fölött
Az 1900-as évek elején már sajnos arról tudósít a korabeli média, hogy népszerűsége megcsappant, s egyre kevesebb fogat járt be udvarába. Ezért az egyik nélkülözhető istállóban 1910 körül egy élelmes asszony mozit létesített, amit az utca felől nagy transzparens hirdetett: Várkerületi kinó. Ez volt a város második állandó mozija. Később megszűnt a kávéház is, helyette nagy drogéria nyílt, végül az első világháború után bevégződött a szálló különállása, egybeolvadt a mellette álló, hoteléval, majd nemsoká teljesen megszűnt. 1945 után többféle célt szolgált, volt pártház is, közvetlenül a rendszerváltás előtt pedig a süketnémák asztalosipari képzése kapott benne elhelyezést.
Ma egy szebb napokat is látott üzletház, bevásárló udvar található az egykori dicső fogadó helyén. Sokan pedig – jómagam is - úgy sétálunk el előtte, hogy talán nem is sejtjük, milyen fontos szeglete ez városunknak.

Források: Csatkai Endre: A soproni vendégfogadók a 16/19. században (Soproni Szemle), Göncz József-Bognár Béla: Vendéglátás és szórakozás Sopron vármegyében.

2012. november 26., hétfő

Krúdy Gyula – Gasztrohangulatok

Lehet-e azt mondani egy könyvre, hogy jóízű? Szerintem igen, főként akkor, ha olvasása közben megjelenik előttünk egy-egy étel, vendéglő, vagy éppen egy piac. Ha jó az író, akkor a betűkön keresztül érthetővé, láthatóvá válik minden. Pláne Krúdynál…

A könyv tulajdonképpen egy válogatás az író műveiből. A fogadó a régi világhoz, egyfajta hangulatjelentés, múltba tekintés, olyan pillanat, ami ma már aligha megélhető. A piac illata, ha megkopva is, de ma is még megélhető, viszont a gábli intézménye sajnos már teljesen kiveszett. A ma embere, ebben a rohanó világban nem is értheti mi az, 10-11 óra tájban enni egy kispörköltet, pájslit, vese-velőt vagy éppen egy kis táfelspitzet. A böjtölés hagyománya, a heringschmauz próbál visszatérni életünkbe, mint ahogy a húsvéti sódar is. Utóbbi esetében már akkor is sokat teszünk, ha nem hiper-szuperben vákuumfóliában, gyorspácolt-gyorsérlelt változatot vásárolunk, hanem henteshez megyünk, aki kívánságunknak megfelelően adja e különleges portékát. A további fejezetek: a mellékutcai vendéglő, az előhang egy kispörkölthöz, s még további harminc elbeszélés magát az ételkészítés és étkezés élvezetét, a vendéglátás művészetét tárja elénk. Krúdy gasztronómiai témájú írásai a múlt hagyományait és hangulatát idézik. Nem csupán élvezetes időutazást jelentenek: kétséget sem hagynak afelől, hogy a jót, s jól enni tudománya mai gasztrokultúránk egyik megalapozója is.

Figyelem!
Fogyókúrázóknak kifejezetten ellenjavallt könyv. Gyakran forgatva ugyanis enyhébb mellékhatások (folyamatos majszolás, hűtőnyitogatás, nyálcsorgás, korgó gyomor – léphetnek fel! Mindenki másnak, viszont kötelező!!!



2012. november 23., péntek

Káposztás-gombás csusza

Végtelenül egyszerű, de ugyanakkor igen ízes étel következik most. Azt is elárulhatom – ettől tán csak érdekesebb az egész -, hogy igazából, mint már oly sokszor: ez is véletlen műve lett. Nagyon gyorsan elkészíthető, ha pedig ismét csak a befektetett energiát és a végeredményt nézzük, akkor igencsak jól járunk a végén.

Egyedül voltam egy pénteki délelőttön, mikor úgy 11 tájban megkordult a gyomrom. Kiballagtam a konyhába, hogy valami ebédre való után nézzek, de sem a spájz, sem pedig a hűtő nem volt telerakva jobbnál jobb alapanyagokkal…

…volt viszont:
egy csomag csuszatészta (200 g), egy doboz csiperkegomba (300 g), egy jó marék savanyú káposzta, három szál újhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 csipet tárkony, 3 csipet só, frissen őrölt bors, kevés cukor, 2 csipet szerecsendió, kevés köménymag, 2 babérlevél, meg vagy 3 evőkanál zsír.

Egy fazékba vizet tettem fel főni, közben pedig elkészítettem a mártás-ragu alapját. A zsíron jól megpirítottam az előzőleg felkarikázott újhagymát, fokhagymát, majd rádobtam a savanyú káposztát, a babérlevelet is, innentől viszont már minden párolódott. A készülő alapot ízesítettem sóval, frissen őrölt borssal, és egy egész kevés cukorral. Rövid párolás után hozzáadtam a felaprított csiperkegombát, a köményt, a tárkonyt, végül a szerecsendiót.
Az időközben felforralt vízben kifőztem a csuszatésztát, leszűrtem, a serpenyőbe tettem, és jól összeforgattam a mártásos raguval. Aki szereti, apríthat rá egy kis csípős paprikát, de lehet tejföllel is fogyasztani.
Mindössze húsz perc munka, de jóval hosszabb élvezet! :-)

2012. november 22., csütörtök

Kétéves a Culinaricum!

Néhány nap múlva beköszönt a december, ilyenkor pedig nem feledem, hogy ez idő tájt, pontosan 2010. november 18.-án indult útjára a Culinaricum. Tavaly azt írtam: „Egy esztendő nem sok egy gasztroblog életében, főként, ha figyelembe vesszük, hogy mennyi hasonló témájú oldal működik a neten”. Bizton kijelenthetem, két év sem sok, bár nálunk ez az év volt az igazi előrelépés, most ismertek meg minket igazán.
Ilyenkor érdemes ismét leltárba venni az eltelt évet. Tavaly óta közel száznegyven bejegyzés látott napvilágot, benne több mint százezer karakter terjedelmű szöveg, és ismét több száz fotó jelent meg az oldalon. Az első olyan esztendőt is sikerült megvalósítani, amikor szinte minden lépésünket - az elkészített ételeket tekintve - kizárólag a szezonalitás jellemezte. Megjelent konyhánkon a hajdina, a rebarbara, a rókagomba, a szarvas és vaddisznó sonka, a csalán, igazán elmerültünk a medvehagyma témájában, és végre sikerült elindítani régi vágyunkat, a „Régi idők vendéglői” című cikksorozatot is. Külön öröm, hogy olvasóink figyelme továbbra sem múlik, szinte napról napra bővül azok tábora, akik követnek minket.



Oldalmegjelenítések száma országonként

Bejegyzés
Oldalmegjelenítés
Magyarország
45457
Egyesült Államok
2351
Románia
863
Németország
654
Szlovákia
537
Oroszországi Föderáció
509
Ausztria
464
Egyesült Királyság
286
Szerbia
169
Kanada
106
Néhány további eredmény:
- Csatlakozás az idei Food Revolution Day mozgalomhoz,
- Részvétel egy étellel a III. Nemzeti Gulyás Napon,
- Vargánya szezonban rövid szereplés a helyi televízióban,
- Goldenblog szavazás (közönség kategória) 58. hely.

A továbbiakban természetesen minden megy tovább, de a folyamatos megújulásról sem feledkezünk meg. Három olyan nagyszabású terv is van a tarsolyunkban, amit nagyon remélem, hogy sikerül megvalósítani, de ezekről természetesen még nem szólunk, legyen inkább meglepetés. Mindenkinek nagyon köszönjük, hogy 2012-ben is (részben) minket választott!


2012. november 19., hétfő

Kurkumás rizseshússal töltött kelkáposzta rolád

A legutóbb éppen egy jó kis szabadnapos ebédet tervezgettünk. Rövid tanakodás után keleti, egészen pontosan kis indiai ízvilágra támadt kedvünk. Már nyúltunk is egyik kedvenc fűszerünk, a kurkuma után, a több pedig már félig-meddig improvizáció kérdése volt.

A kurkuma (Curcuma longa) fűszer és gyógynövény. Angol elnevezése neve: turmeric, míg a magyar népies neve: kurkunna gyökér, indiai sáfrány. Hazája India, de egész Ázsiában elterjedt. A hagyományos indiai gyógyászatban, a több ezer éves múltra visszatekintő, ősidők óta alkalmazott gyógyító szer, ugyanakkor már i. e. 600-ban Asszíriában is feljegyezték jótékony hatásait. A fűszert, a sárga színű, gyömbérre emlékeztető gyöktörzse, és gumója (Curcumae rhizoma) a méregmentes, sárga festékanyaga (kurkumin) adja, és sajátos aromája, valamint karakteres festőszíne miatt kedvelik.

Hozzávalók:
50 dkg darált sertéshús (lapocka)
1 kis fej kelkáposzta,
1 fej vöröshagyma,
2-3 gerezd fokhagyma,
ízlés szerint csili,
olívaolaj, só, bors,
1 ek. őrölt kurkuma,
1 kk. őrölt kömény.

Elkészítés:
A vöröshagymát apró kockára vágjuk, olívaolajon pirítani kezdjük, majd hozzátesszük a darált sertéshúst és az ugyancsak felaprított fokhagymát. Addig pirítjuk, míg egy kis levet ereszt, majd hozzátesszük a fűszereket, és rövid ideig pároljuk. Amennyiben kevés lenne a folyadék, úgy azt lehet pótolni. Egy csésze mennyiségű párolt rizzsel összeforgatjuk, és hagyjuk kihűlni. A kelkáposztát megtisztítjuk, leveleire szedjük, majd a leveleket néhány percig blansírozzuk, kivesszük, lecsepegtetjük. Az elkészített töltelékkel megtöltjük a leveleket, feltekerjük, üvegtálba tesszük, kis vajdarabokat helyezünk a tetejére, és magas hőmérsékleten pirosra sütjük. A tálaláskor meglocsolhatjuk egy kis tejföllel.

Bor:
Fűszeres, karakteres, magas savtartalmú fehérbort ajánlok hozzá. Csetvei Kriszta olaszrizlingje például remek választás lehet.

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

2012. november 16., péntek

Régi idők vendéglői IV.- A Városligeti Vendéglő

Több soproni forrásból ismert, hogy az 1890-es években hivatalos városi és állami körök is megpróbálták az Alpokhoz szokott gazdag közönséget a magyar tájakra csalogatni. A kormányprogram lényege a luxusszállók építésének és villatelepek létesítésének központi támogatása volt. Mindez egybeesett azon városi törekvéssel, hogy az addig igen gyéren lakott és szinte beépítetlen Lővérek felé terjeszkedjen a város.

A tátrai villaépítkezések példáján felbuzdulva Muck András erdésznek sikerült 1892-ben a mai Villa sor – egykori „Spangenwald” – parcellázási tervét a várossal elfogadtatni. A villák idegen tőkével épültek volna, kiszolgálásukra vendégfogadót emeltek. Felépítésére 1895-ben a Városligeti Villavendéglő Részvénytársaság megbízásából Schiller János építész készített terveket. A helyet végül Fohrmann Mihály nyitotta meg még abban az évben, s 1911-ig Rupanovits József irányította.
Az épület alaprajzi elrendezése és megjelenése a környező Lőverek hangulatához igazodott. Az étterem szabadon álló, L formájú beépítésével a tervező megfelelően kihasználta a saroktelek előnyeit. Egyemeletes sarokszárnyat épített, ennek két oldalához földszintes épületrészek csatlakoztak. A saroképületben kapott helyet az italkimérés, ettől balra tágas fogyasztóteret – „Saal” – alakítottak ki, melyhez földszintes veranda csatlakozott. Másik oldalán konyha és két vendégszoba létesült. Az emeleten elhelyezett öt szobához kétkarú, kényelmes lépcső vezetett. A kétnemű illemhelyek a lépcső két oldalán kaptak helyet. Az épület megjelenése – faverandás sávozott, tömör földszint – a lőverházak építészeti kialakításához illeszkedett: az épületsarok hangsúlyos kialakítása és az emeleten alkalmazott faváz – Fachwerk – mégis sajátos „középület-jelleget” adott a háznak, és kiemelte a szomszédos villaépületek sorából.
S hogy a Városligeti Vendéglő mennyire népszerű volt, jól mutatja, hogy a későbbi évtizedekben is töretlenül működött. 1917-ben Benkő Géza tulajdona lett, aki 1928-ig üzemeltette, majd ekkor a Gruber család vásárolta meg. Nagyarányú, többszöri átalakítás kezdődött, s a vendéglőtől még feljebb a dombon, déli irányban modern penzió, később hotel született. 

A II. világháború utáni társadalmi és politikai változások nem kerülhették el a kis családi szállodát sem, melyet államosítottak. További bővítés után gyermek szívszanatóriumként üzemelt egészen 1990-ig. Az épület jelenleg elhagyatott, bár néhány esztendővel ezelőtt kisebb-nagyobb beruházások kezdődtek egy állítólagos magánklinika kialakítására.

Források: Soproni Szemle, 2001. LV. évf. 3. szám. (Winkler Gábor: Idegenforgalmi épületek Sopronban a 19. században)
Fotó: G.J & B.B.- Vendéglátás és szórakozás Sopron Vármegyében.