2015. július 3., péntek

Diós kenyér rozs-búza- és tönkölyliszttel

Nem ez az eső eset, hogy kenyeret sütünk. Egy időben féltünk hozzákezdeni, hiszen semmiféle „berendezésünk” nem volt. Akkor úgy gondoltuk, ezek nélkül pedig nem tudunk nekiállni. Ma már látszik, akkor tévedtünk. Úgyhogy van egy szép kis kétrészes cserépedényünk, ebben pedig elkezdtünk kísérletezni.  Ez lett az egyik legsikerültebb verzió!

Hozzávalók:
20 dkg BL-55-ös liszt,
15 dkg rozsliszt,
15 dkg tönkölyliszt,
1 marék dió,
4 dkg élesztő,
2 dl langyos víz,   
2 csapott tk. só,

Először a kovászt készítettük el. Mi most nem használtunk úgynevezett öregtésztát, hanem készítettünk egy külön adag kenyértésztát, amit vagy fél napig hagytunk kelni a konyhapulton. A cseréptál tetejét vízbe áztattuk. Amíg az élesztő dolgozik, a liszteket átszitáljuk, egy tálba tesszük, a marék diót durva darabokra aprítjuk. A liszteket kézzel kicsit elkeverjük, közepébe mélyedést formázunk, a kovászt pedig ebbe öntjük. 

Szokásos módon, vagy húsz percig gyúrtuk, a legvégén pedig hozzáadtuk a diót is. Mikor végeztünk, mivel kelesztőtálunk sincs, egy konyharuhával bélelt szakajtóba tettük. Hagytuk, hogy a duplájára keljen. Kb. 40-50 perc kellett neki. Miután megkelt, belehelyeztük a sütőpapírral kibélelt cseréptálba, a tetejét egy éles késsel megmetszettem.
Hideg sütőben kezdtük sütni. 220-230 fokra állítsátok, s egy jó ötven perc sütés kell neki, vagy amíg a kívánt színt el nem éri. A végén öt-tíz percre le lehet venni a tetőt, hogy kicsit piruljon. A kész kenyeret rácsra tettük hűlni, és azonnal lepermeteztük hideg vízzel. A héja ropogós, közepesen fényes, a belezete sűrű, íze pedig karakteres lett. Talán a sóval kissé óvatosak voltunk, de így is nagyon élveztük.