Menüpontok

2014. november 26., szerda

Pak-choi levelek házi kencékkel

Ezt az ázsiai zöldségfélét keleten széles körben termesztik és fogyasztják, miközben nálunk szinte még ismeretlen. Elsősorban Japánban és Kínában elterjedt, az utóbbi években Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban is népszerű, elvétve már itthon is lehet vele találkozni. Nekünk Ausztriában sikerült beszerezni egy adagot.  

Ismert még bordáskel, kínai káposzta, formában is. Elsősorban ízesítőként, salátaként fogyasztják, viszont a levélnyeleket sok egyéb módon is fel lehet használni. Ázsiában inkább leves- és főzeléknövény, míg Amerikában és Európában főként salátának fogyasztják. A kelt el lehet készíteni a spenóthoz hasonlóan, de párolva köretnek is tálalják. Így inkább bárány és csirke mellé passzol, egyébként gyakran teszik wokba, mellé különféle zöldségeket kevernek. A sajtos ételekbe is érdekes ízt visz. Ebből kiindulva elsőként egy, akár barátoknak is kínálható előételt készítettünk a növényből.

Az avokádókrémhez:
1 db érett avokádó,
1 ek. tejföl,
negyed citrom leve,
frissen őrölt bors, só,

Az avokádót félbevágjuk, a belsejét kikanalazzuk egy tálba. Teszünk hozzá sót, frissen őrölt borsot, a citrom levét és a tejfölt. A krémet simára keverjük, megkóstoljuk, ha szükséges utána ízesítünk. 

Paradicsomos-bazsalikomos sajtkrémhez:
10 dkg natúr krémsajt,
1 kk. paradicsom sűrítmény,
1. ek. apróra vágott bazsalikom.

A natúr krémsajthoz hozzáadjuk a paradicsom sűrítményt és a minél apróbbra vágott bazsalikomot, majd jól összedolgozzuk.  

Ha a krémek elkészültek, esetleg hagyjátok a hűtőben érni az ízeket. Ha kevésbé vagytok türelmesek, szedjétek szét a bordáskelt leveleire, amik majdnem kis kanálformákat képeznek, majd ebbe kanalazzátok bele a kencéket, lehet egy kis olívaolajjal fényesíteni a leveleket. Tegyétek tányérra, és máris lehet falatozni.

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika