2014. november 17., hétfő

Cukkinis-diós csirke kuszkusszal

Amolyan kora őszi ételkísérletnek indult ez a fogás. Csirke és cukkini volt otthon, a dió, mint ötlet csak a legvégén került bele, nem terveztem. A kuszkusz viszont - mint általában mindig - most is remekelt! 

Kell hozzá:
1 egész csirkemell filé,
1 közepes cukkini,
1 nagy marék dióbél,
6 púpozott ek. kuszkusz,
5-6 gerezd fokhagyma,
só, fehérbors, egész kis vaj,
2 ek. olívaolaj.

Elkészítés:
A fokhagymagerezdeket felszeltem, serpenyőben vajat és olívaolajat olvasztottam, ezen kezdtem el pirítani. Eközben a csirkemellfilét csíkokra vágtam, majd a piruló fokhagymához adtam, együtt tovább pirítottam őket. A cukkinit feldaraboltam, a raguhoz adtam, fűszereztem sóval, borssal. A zöldség majd levet ereszt, de ez pont jó, hisz az eddig piruló étel, most párolódik kicsit. Amíg a ragu készülődik, lehet elkészíteni a köretet is. 
Ez a jellegzetesen arab, észak-afrikai tésztaköret nagyon egyszerűen elkészíthető, beszerzése sem jelent ma már problémát. A kuszkuszt egy tálba teszem, fűszerezem sóval, őrölt borssal, adok hozzá kevés olívaolajat, majd forró vízzel leöntöm, éppen annyival, hogy ellepje. Ezután lefedem műanyag fóliával. Húsalaplével az igazi, de én ebben az esetben nem főztem levest. Nagyjából tíz perc után ellenőrizzétek egy villával, hogy elnyerte a megfelelő „pergős” jellegét. A ragu már majdnem kész, én az utolsó negyed órában egy nagy marék diót morzsoltam bele, ezzel nyerte el végső ízvilágát.