2014. március 17., hétfő

Medvehagymás bucik

A medvehagymát számtalan módon fel lehet használni, a lehetőségek száma szinte végtelen. Mi ezúttal arra voltunk kíváncsiak, vajon milyen lesz az eredmény, ha tésztába tesszük, és megsütjük. Nagyon jó, kis kreatív dolog született ismét.

Kell hozzá:
20 dkg búzaliszt,
10 dkg tönkölyliszt,
15 dkg rétesliszt,
15 dkg kukoricaliszt,
2,5 dkg élesztő,
langyos víz, 1 tk. cukor,
2 tk. só, kevés olaj,
2 csokor medvehagyma.

Készítés:
Amíg szokás szerint felfut az élesztő, a liszteket átszitáltam, tálba tettem, hozzá adtam a sót, s kicsit elkevertem. A medvehagymát megmostam, leszárítottam, ollóval felaprítottam.
A felfuttatott élesztőt hozzáadtam a lisztekhez, és jól kidolgozzuk a tésztát, majd kétszeresére kelesztettem. Ezután kétfelé választottam a tésztát, és két hosszúkás rudat sodortam belőle. Kétujjnyi széles darabokat vagdostam belőle, szétlapítottam tenyérrel, s ezek közepébe tettem a felaprított medvehagymát. Ezek után buci formára alakítottam őket, kicsit megvágtam a tetejüket, a képen látható formában. Ezután langyos helyen megint félretettem kelni, és forró sütőben barnulásig sütöttem. Mikor elkészült, lehet enyhén megkenni olajjal a
tetejét.


Tipp:
Nagyon finom, csak önmagában egy kis vajjal, de készíthettek mellé, paradicsom salsát, zöldfűszeres joghurtot, csicseriborsó krémet, fűszeres túrót, halkrémet, tojáskrémet.

2013: Rostonsült császárhús sütőtökpürével
2012: Medvehagyma-kikelet
2011: Lencseleves pirított szalonnával