2014. január 10., péntek

Krémes zeller pikáns húspogácsával

A főzelék pedig kifejezetten hungarikum! Viszonylag keveset foglalkoznak vele, pedig ez olyan dolog, amire bátran lehetünk büszkék. Nézzetek csak körül, akár a szomszéd országokban is, de nemigen találtok a mi főzelékeinkre emlékeztető fogásokat. Ráadásul nem holmi újkeletű dologról van szó. A napokban Simai Kristóf szakácskönyvét lapozgattam, s a főzelékek már ott fellelhetők, „Vastag étkek” címszó alatt. Ne feledjük, a könyv az 1700-as évek végén íródott.

Kell hozzá:
30 dkg darált sertéshús
5-6 gerezd fokhagyma,
só, fehérbors, 1 egész tojás,
2 db apró csili, 1 nagy zeller,
kevés friss kapor,
tejföl, liszt, olívaolaj.

Készítés:
Mi a húspogácsa alapjának elkészítésével kezdtük, mert ez mehet akár egy egész napra a hűtőbe, hadd érjen. A darált sertéshúshoz adjuk a tojást, felaprítjuk a csilit (mag nélkül), ízesítjük sóval, fehérborssal. Kézzel finoman összekeverjük olyan állagúvá, hogy fasírt masszát kapjunk. Pogácsa- formákat alakítunk, és olajban minden oldalát barnára sütjük, ha kivettük, a felesleges zsiradékot konyhai törlőn felitatjuk.
A zellert megtisztítjuk, kockákra vágjuk, a fokhagymákat is felaprítjuk, és serpenyőben finoman megfuttatjuk. Néhány perc múlva ebbe tesszük a zellert, majd jól megpirítjuk. Enyhén fűszerezzük, hozzádjuk a kaprot, s, ha kellően puha, finoman behabarjuk.

2013: John Gregory-Smith- Fűszeres szakácskönyv

2012: Merengés az Aszúról I.