2011. február 22., kedd

Az új Magyar Konyha

Mivel tavaly decembertől Tirolban dolgozom, ezért csak a netről értesültem a nagy hírről, miszerint „Újraindul a legrégibb magyar kulináris folyóirat, a Magyar Konyha!” A lap régi kiadásait, tulajdonosait részben ismertem, de megmondom őszintén nem igazán hozott lázba a lap. Éppen emiatt érthető kíváncsisággal vártam a megjelenést.

Tehát a lényeg: több mint egy esztendős kihagyás után 2010 decemberében elegáns köntösben, friss szemlélettel újraindul a legrégibb magyar kulináris folyóirat, a Magyar Konyha! „Végy egy konyhát, amelynek ükapja kaukázusi, dédapja olasz, nagyapja török, sógora osztrák, nagybátyja francia. Keress ehhez egy népet, amelynek jó ínye, fejlett ízlése, és emellett érzéke, kedve van a főzéshez.” (Gundel Károly)-olvasható a lap bevezető ajánlójában, mely akár hitvallásnak is beillene.

A lap küldetésének tekinti a magyar gasztronómiai kultúra megújítását. Ahogy az igazi étterem is inkább életforma, mintsem üzlet, a konyhaművészet sem receptgyűjtemény. A megújult Magyar Konyha a kultúramegőrzés, az ízlésformálás és a kreativitás magazinjaként egyszerre kíván szórakoztató és hasznos olvasmány, receptújság, fogyasztóvédelmi magazin és termelői fórum lenni. S teszi mindezt olyan kiváló munkatársak, szerzők közreműködésével, mint Vinkó József, Lévai Anikó, Schäffer Erzsébet, Molnár B. Tamás (és még sokan mások…)

Eddig három lapszám jelent meg (a harmadik a napokban kerül az újságosokhoz), és bátran állítom, hogy mindegyik igényes formátumot, gazdag, sokrétű mondanivalót, és nem utolsó sorban vizuális élményt kínál. Mivel valamikor én is a média ezen területén dolgoztam, pontosan tudom, hogy milyen hihetetlen munka van egy-egy ilyen színvonalú lapszám megjelentetésében, másrészt jól ismerem a hazai lapkiadás buktatóit és harcát az életben maradásért, ezért csak minden jót tudok kívánni a Magyar Konyha csapatának, és remélem, hogy a megújult lap még sokáig virágozni fog.
Ha tehetitek, Ti is rendeljétek meg, vagy fizessetek elő rá. ITT



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése