Csíráztatunk…

Van annak már nyolc éve is, hogy először kerültünk kapcsoltba a csírákkal. Éppen a nővéremnél vendégeskedtünk, és akkor a retekcsírát sikerült megkóstolnunk, s az első ízélmények után meg is egyeztünk, hogy utána nézünk a csíráztatás lehetőségének, folyamatának. Idáig tartott…

Telt-múlt az idő, aztán valahogy elfeledkeztünk a dologról. Pedig csírákat rendszeresen lehet venni bio-boltokban, újabban egy-két multinál is megjelent egészen borsos áron, aztán egy nap a párom kis csíráztató edénnyel és két csomag nyers maggal állított haza. Nem is tudom, miért maradt el eddig, hiszen szeretjük, nem igényel nagy munkát, nem ördöngösség, és ha otthon készítjük jelentős árelőnnyel juthatunk friss, ízletes alapanyaghoz.

A gabona magvakat és azok csíráit különböző ételek készítésére, ízesítésére a világ számos pontján alkalmazzák. Több ezer éves tradícióról van szó, tehát ez nem egy modern egészségmániások által kitalált dolog. A csírák rendkívül táplálóak, hiszen a csíráztatás során a fehérjék aminósavakra, a zsírok nagy része zsírsavakra, az összetett szénhidrátok egyszerű szénhidrátokra bomlanak, melyeket szervezetünk könnyebben tud hasznosítani. A csírák rendkívül gazdagok vitaminokban, vízben oldódó ásványi sókban, enzimekben, antioxidánsokban és számtalan élettanilag fontos alkotóelemekben, melyek az egészségmegőrzésben alapvető súllyal bírnak. Csírára egyébként mindenkinek szüksége van, ezzel a módszerrel pedig könnyedén juthattok egy kis „zöld többletre”, ami különösen most, a szürke, zord, télies időszakban fontos.

A folyamatban maga a csíráztató tál a lényeg, ez a kis alkalmatosság négy részből áll, ebbe kell a magokat beletenni, majd átmosni, és állni hagyni. Mi első körben lucerna és vöröskáposzta maggal próbálkoztunk. A csíráztató tálkába tett magok már négy-öt nap után csodálatos átalakulásnak indultak. Alábbi fotóim elkészültekor a vöröskáposzta csíra négy, a lucerna pedig három napja kezdte meg átalakulását. Bár sok tapasztalatról még nem tudok beszámolni, de most úgy tűnik, hogy a lucerna jobban, gyorsabban fejlődik, viszont lehet, hogy majd a vöröskáposzta lesz a befutó, ha az ízgazdagságot nézzük.

Persze nem bírtam ki, hogy megkóstoljam őket. A lucerna csírája finom füves illatú, ízben pedig a retek köszön vissza, viszont a karakteres csípősség nélkül. A vöröskáposzta csírája illatában és ízében is hozza vöröskáposzta jegyeit, egy kis retkes ízjegy azonban itt is megfigyelhető.

Azt tervezem, hogy rendszeresen beszámolok majd a folyamatról, hogyan is fejlődnek kis csíráink, és persze alig várom, hogy már „szüretelni” lehessen, aztán tehetjük salátákba, húsok mellé, levesekbe, vagy egyszerűen egy jó kis vajas kenyérre.

Felül a vöröskáposzta, alul pedig a lucernacsíra látható.