2011. május 19., csütörtök

Provence-i anziszk

Ahogy megérkezik a nyárelő, gondolom egyre többen vágynak mediterrán térségbe. Én sem érzek másként, és ilyenkor rendre előveszem Peter Mayle könyveit, melyekből csak úgy árad a mediterrán életérzés. Ezekből szemezgettem most.

(…) A kertben ettünk. A talpunk alatt meleg volt a kő a naptól, a gyertyafény reszketett a vörösboros poharakon és a barnára sült arcunkon. A barátaink augusztusra kiadták a házukat egy angol családnak, és a bevételből Párizsban töltik a hónapot. Szerintük minden párizsi Provence-ban lesz, csakúgy, mint sok ezer angol, német, svájci és belga. Az utakon torlódás várható, a piacok és a vendéglők lehetetlenül megtelnek. A csendes falvakban hangzavar uralkodik majd, és kivétel nélkül mindenki rosszkedvű lesz. Ők figyelmeztettek minket. Valóban. Ezt már mind hallottuk korábban is. De a július sokkal kevésbé telt borzalmasan, mint ahogy jósolták, és biztosak voltunk benne, hogy az augusztussal is könnyedén megbirkózunk. Kihúzzuk majd a telefont, kifekszünk a medence mellé, és akár tetszik, akár nem Maestro Menicucci vezénylete mellett a légfúró és a hegesztőpisztoly hangversenyét hallgatjuk. (…)

(…) Gondoljanak, amit akarnak a vasút nélküli vasútállomásról, de legalább egész nap nyitva tart. Ez jelentősen megkülönbözteti azoktól a provence-i létesítményektől – és akad belőlük bőven -, amelyek a felkészületlen látogatót garantáltan kétségbe ejtik misztikus nyitvatartási rendszerükkel. A hentesek, épicerie-k, vasáru-kereskedők, újságosok, régiségboltosok, ruhaüzletek és a lehető legváltozatosabb kínálatú kisboltok látszólag egyetlen előírásnak engedelmeskednek következetesen: akár reggel nyolckor nyitnak, akár délelőtt tízkor, délben két, néha három órára is lehúzzák a redőnyt. A kisebb falvakban a szünet, akár négy órára is nyúlhat, különösen a perzselő hőségben hosszabb a szieszta.(…)

(…) Max leparkolt az árnyékban, és besétált a főtérre. Egészen olyan volt minden, ahogyan emlékezett rá: egy kávézó, egy tabac, a Mairie és egy szökőkút. Az egyetlen szembeszökő változás egy étterem volt; a napernyők alatt álló asztalok mindegyikét emberek ülték körül, és kényelmes-komótosan fogyasztották ebédjüket. Mi is volt itt azelőtt? Bizonyára falusi fodrászüzlet. Maxnek még voltak homályos emlékei egy nagydarab, kölnitől illatozó asszonyról, akinek fülébe türemkedő vagy közvetlenül a szeme előtt ringó keble feltüzelte kamaszképzeletét.(…) A nap sugarai függőlegesen tűztek le a fejére. Szomjúsága behajtotta a kávézóba – odabiccentett az öregemberek felé, akik egy pillanatra megszakították a kártyázást, hogy szemügyre vegyék ezt az öltönyös idegent -, és rendelt egy pastist. (…) A nő egy kupicával töltött neki, és letette a rücskös felületű, horganyzott bádoggal borított pultra egy páragyöngyös falú korsó mellé. Max vizet adott hozzá, és kiment a teraszon álló egyik asztal mellé. Max belekortyolt a felhős folyadékba – erős volt és frissítő, az ánizsmag csípőssége érződött rajta -, és eltűnődött azon, vajon miért ízlik neki annyival jobban itt, mint akárhányszor, amikor Londonban itta. No, igen, a meleg; ez egy meleg időre kitalált ital. De persze a környezet is számított. A pastis akkor a legjobb, ha az ember közben francia társalgást hall, és hallja a boules koccanását.(…)

(…) „Már régen, egyik nyaralásunk során vettük meg első boules-készletünket, miután végignéztük a helybeli öregek egy kellemes, vitázó délutánját a postahivatal alatti falusi pályán. (…)Tanulmányoztuk a profik technikáját, akik mindennap a bonnieux-i templom mellett játszottak – hat méterről az ember lábára tudták volna dobni a golyót -, és otthon gyakorolni kezdtük a látottakat. Észrevettük, hogy az igazi menők behajítják a térdüket, lefelé fordított tenyerükben ujjukat a golyó köré görbítik, így az eldobáskor az ujjaktól gellert kap. (…)A játéknak van egy lassú, de sajátos üteme. Egy játékos dob, a játék megáll, amíg a soron következő közelebb megy, és megszemléli a helyzetet, eldönti, hogy bombázni próbáljon-e, vagy a földön csúsztassa, görgesse a golyót, így sompolyogván el a többiek boule-ja mellett, és találja el a cochonnet-t. (…)A ház északi oldalán a nap látványos természetes szimmetriával épp a két hegycsúcs közötti V alak közepén állt. Öt perc múlva azonban eltűnt, mi pedig az alkonyatban folytattuk a játékot.

(…)Hónapokkal ezelőtt, még télen találkoztam egy Michel nevű emberrel barátaink eljegyzési vacsoráján. Felbontották az első borokat, és elkezdődtek a pohárköszöntők.  Észrevettem, hogy míg a többiek csak úgy iszogatnak, Michel minden pohárnál elmélyült rítust végez. (…) A nedűknek szemlátomást hosszú próbát kellett kiállniuk, mielőtt Michel leengedte volna a torkán. Néhány másodpercig elgondolkozva forgatta a szájában. Csücsörített, kevéske levegőt is vett a bor mellé, és diszkréten öblögetni kezdett. Szemét égnek emelve, felfújt képpel folyatta nyelve és fogai között a bort, végül úgy ítélte, hogy a nedű megállja a helyét az orális közelharcban, és lenyelte.(…) Egy pohár Chateauneuf – du Pape-pal a kezében szeretne meghalni. Úgy beszélt róla, mint egy asszonyról. Keze lágy formákat rajzolt a levegőbe. Ujjai hegyét csókolgatva áradozott testességéről, bukéjáról és erejéről. Azt állította, hogy a Chateauneufnél nem szokatlan a tizenöt fokos alkoholtartalom sem. Manapság pedig, mikor a bordói minőség évről évre romlik, a burgundit meg már csak a japánok tudják megfizetni, a chateauneufi borok tökéletesen megérik az árukat.(…)

(…) A környékbeli borok hatalmasat fejlődtek, és több étterem közül lehet választani. Néhány népszerűbb település, például Gordes vagy Bonnieux júliusban és augusztusban teljesen megtelik. A tömeges turizmus nem túl vonzó monstrumai – a háromszáz szobás szállodák, vidámparkok és lakóparkok errefelé nem bukkantak fel, és nem is fognak, amíg a jelenlegi építészeti korlátozások érvényben maradnak.  Provence még mindig gyönyörű. Hatalmas, érintetlen és üres területek találhatók errefelé. A modern világ két veszélyeztetett árucikke, a béke és a csend itt még hozzáférhető. A piacok színesek, és gazdag a kínálatuk, mint mindig. Nagyokat lehet szippantani a tiszta levegőből. A lakhelyet leginkább az ott élők határozzák meg, és Provence lakói mintha egyáltalán nem változtak volna…

Részletek Peter Mayle: Bor, Mámor, Provence - Örökké Provence – Egy év Provence-ban című műveiből. A könyveket az Ulpius-Ház Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre.   

2 megjegyzés:

  1. Nagy hangulat. Én is szeretem a Mayle könyveket.

    VálaszTörlés
  2. Rosenmayer András2011. május 21. 18:05

    Köszi Edua! Kicsit eltűntél, rég nem volt bejegyzésed...

    VálaszTörlés