2012. április 13., péntek

Medvehagymás-túrós muffin

Megint muffint sütöttünk, de most sósat! Egyik este kisebb baráti társaságot vártunk, és szerettünk volna valami érdekeset kínálni. A szereposztás ilyenkor kissé felcserélődik, mert sütés terén még mindig a párom viszi a prímet, és én örömmel kuktáskodok ilyenkor.

Ha van alap muffin receptetek, akkor nem kell sokat variálni. Mi azonban most valami olyasmit szerettünk volna kreálni, ami egyféle rágcsálni való, s illik a finom fehérborokhoz, hisz az volt terítéken aznap este. 
Szóval kell hozzá 12 dkg vaj, 2 bögre liszt, 2 tojás, egy kisebb csokor felcsíkozott medvehagyma, 1 tk. sütőpor, 15 dkg sovány túró, , bors, 2 dl kefir vagy joghurt, napraforgómag a díszítéshez.

A vajat megolvasztjuk, félretesszük. A tojásokat a kefirt, a túrót, az előzőleg elkészített vajat, kikeverjük, ebbe megy bele a liszt, amibe előzőleg belekevertük a sütőport is, fűszerezzük sóval, borssal, hozzáadjuk a medvehagymát, ezt lazán összekeverjük. Befejező lépésként – már amikor a muffin-formában van a töltelék – a tetejére néhány szem napraforgó magot teszünk. A sütőt 180 fokra előmelegítjük, és az elkészült masszát kb. 25 perc alatt megsütjük. Nagyjából egy tucatot tudtok így készíteni.

Tipp:
Ahogy mondtam, borkorcsolyának, rágcsálnivalónak egyaránt ideális. Jól passzol hozzá a chardonnay, a sauvignon vagy egy jó rizling - lehetnek a borok frissek, ropogósak, savgazdagok, de akár érettek, vajasak, krémesen gördülők – egyaránt passzolni fognak ehhez a kreatív muffinhoz.

Tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

4 megjegyzés:

  1. Szép lett, a környezet is és biztos finom is! :)

    VálaszTörlés
  2. Rosenmayer András2012. április 14. 19:44

    Hát igen, köszi. Tudod könnyű is annak, aki megsüti, meg még arra is van energiája, hogy kidekorálja :-)

    VálaszTörlés
  3. Tálalás és ételkörnyezetért külön dicséret! :) Tetszik a muffin-kombináció, kipróbálandó listára került!

    VálaszTörlés
  4. Köszönjük szépen, a feleségemé az érdem! Isteni borkorcsolya volt. Legközelebb a tésztába és a tetejére is teszünk sajtot :-)

    VálaszTörlés