2012. szeptember 22., szombat

Medvehagymás túrókrém

Reggelire valót szeretnék ajánlani! Most, hogy elfogytak a friss medvehagyma levelek, lehet lassan elővenni a finomságokat, amiket szezon alatt eltettünk. Nálunk sok este telt azzal, hogy a leveleket jó apróra összevágtuk, felaprítottuk, és befőttes üvegben olívaolajjal eltettük, mint a pesto-t.


Egy jól sikerült kis szabadnapon szedtünk több zacskóra valót, ebből este feldolgoztunk 2,8 kg-t, ha hinni lehet az üvegek űrtartalmának. Most azonban jöjjön a lényeg. Egy álmosabbnak induló hétvégi reggelen azon kaptuk magunkat, hogy valami friss, tápláló dolgot ennénk reggelire. Volt otthon túró, kefir, és várt ránk az üvegekbe zárt tavasz, vagyis az aprított, olívaolajban eltett medvehagyma. Az alapanyagokat egymás után a keverőtálba tettem, majd megsóztam, tekertem rá friss borsot (rózsa-fehér-zöld-fekete keveréke) és jó alaposan összedolgoztam. Ha sovány a túró, és úgy ítélitek meg, hogy elviselne még egy kevés olívaolajat, nyugodtan tehettek hozzá. Lehet csak magában fogyasztani, nálunk, mint ahogy a fotó mutatja, került hozzá csípős zöldpaprika és paradicsom.  

Tipp:
Bár már unalmasnak, vagy magától értetődőnek tűnik, mégis fontos, hogy nem mindegy milyen kenyérre, pékárura kenjük túrókrémünket. Mi egy jó kis rozs- és búzaliszt keverékéből készültet választottunk, azonban, ha ráakadtok vagy készítetek magatok diós kenyeret, nos, azzal az igazi.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése