Menüpontok

2013. január 15., kedd

Toszkán paradicsomleves (Pappa al pomodoro)

Évekkel ezelőtt egy autentikus toszkán étteremben volt szerencsém dolgozni. Rengeteget tanultam a közép-olaszországi konyháról, az alapanyagokról, a borokról. Egyik kedvencem a paradicsomleves volt, amit minden héten, többször is ettem. Gyerekkorom óta kedvelem, a toszkán verzió pedig különösen kedvemre való.


Beköszöntött az új esztendő, ahogy szokott hideg, szürke napokkal, így nem is csoda, hogy valami színeset, melengetőt kívántunk meg egy hétköznap délben. Ekkor villant be ez a toszkán paradicsomleves. Szerintem az ízek, a színek tobzódásán túl nem elhanyagolható szempont, hogy fillérekből elkészíthető, ráadásul kihúzhatjátok vele vacsoráig is.

A mi változatunk:
400 ml hámozott paradicsom konzerv,
2 db szikkadt, száraz kenyér,
4 gerezd fokhagyma,
néhány friss bazsalikomlevél,
extra szűz olívaolaj,
só, frissen őrölt bors,
kevés cukor.

Elkészítés:
Egy kevés olívaolajon éppen csak megpirítom a fokhagymát, majd hozzáadom a paradicsom konzervet. Ha szezonja van a friss, érett, leveses paradicsomnak, természetesen azzal készítsétek! Addig főzöm, míg szinte már szószos állagú lesz, de még nem sűrűsödött be teljesen. Ekkor ízesítem sóval, borssal, és egy kevés cukorral. Néhány perc múlva beletépkedem a szikkadt kenyeret. Néhány percig együtt főzzük, a bazsalikom leveleket is beletépkedjük, majd levesszük a tűzről, és azon melegében tálalhatjuk is. A leveses tálban még csepegtethetünk rá az olívaolajból.

Utóirat:
A végső változat egy, a mi főzelékfélénkre emlékeztető textúrájú étel kell, hogy legyen. Az eredeti változatban nincsen cukor, de mi így szeretjük, és nem reszeltünk bele sem Pecorino Toscano-t, sem Parmigiano Reggiano-t sem. Így is eléggé laktató!!! Ja, és hogy el ne felejtsem, ha csak friss kenyeretek van, akkor se ijedjetek meg, ez esetben egyenesen a tányérba tépkedjétek, és erre merjétek a friss levest!

Buon Appetito!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése