2013. március 19., kedd

Hagymás-rozsos csavart kenyér

Amióta újból kedvünk lett kenyereket sütni, szinte nap, mint nap a variációkon, a kísérletezésen jár az eszem. A legutóbb már olyasfajta ízre vágytam, ami mondjuk, akár magában, akár csak egy kis vajjal is finom lehet. Hagymás-fokhagymás változatra támadt kedvem!

Kell hozzá:
30 dkg rozsliszt,
15 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő,
6 kisebb fej vöröshagyma,
4 gerezd fokhagyma,
2 dl víz, 2 tk. cukor,
4 tk. só, kevés olaj.

Készítés:
Amíg szokás szerint felfut az élesztő, a liszteket átszitáltam, tálba tettem, hozzá adtam három teáskanálnyi sót, s kicsit elkevertem. A hagymákat megtisztítottam, a vöröset félfőre, a fokhagymát apróra szeltem. Kevés olajat hevítettem, ebbe ment a cukor, majd rögtön utána a hagyma. Egyszerre pirultak, karamellizálódtak. Nem kell teljesen megpirítani, hiszen a kenyérben is sül majd még. Mikor nagyjából félig megpirult, lehúztam a tűzről, hagytam kihűlni.
A kovászt hozzáadtam a lisztekhez, és eldogoztam, jó negyed óráig gyúrtam a tésztát, majd közel egy órán át kelesztettem. Ha elérte a kétszeres mennyiséget, lehet hozzátenni a hagymát, és ismét jól átgyúrni. (A hagymáról feltétlen szűrjétek le az olajat, s ezután lehet beledolgozni a tésztába). Ezután megint félretettem kelni, de már csak 20 perc kell neki. Miután megkelt, tekertem rajta kettőt, kicsit bevagdostam, s belehelyeztem a sütőpapírral kibélelt tepsibe. Hideg sütőben kell kezdeni sütni, majd a hőmérsékletet lassan emelni. Ötven perc múlva le lehet állítani a sütést, enyhén megkenni olajjal a tetejét, s hagyni a sütőben még vagy tíz percig.  

Tipp:
Ha a hagymát beledolgozzátok a már megkelt tésztába, és ezután túl lágy lenne, úgy használjatok kevés búzadarát, addig, amíg újra megfelelő nem lesz a tészta állaga. Én is így tettem, nekem ehhez az adagokhoz kellett jó 3 evőkanálnyi mennyiség.

2012-ben írtuk: Medvehagyma-kikelet 
2011-ben írtuk: Andrássy-ízek a Gabriella Majorban


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése