2013. június 14., péntek

Rukkolás csirkesaláta, joghurtos-mentás citrusos újburgonyával

Mostanság szinte minden piacon, zöldségesnél van már újburgonya. A korai burgonya akár önmagában, esetleg kevés szósszal, mártással önálló fogás is lehet. Jóízű finomság a most következő, első, igazi nyárias hétvégére.  

Hozzávalók 2 főre:
1 egész csirkemell filé,
fél kiló újburgonya,
fél fej brokkoli,
1 szál sárgarépa,
fél fej jégsaláta,
2 nagy paradicsom,
2 dl natúr joghurt,
olívaolaj, vaj, rukkola,
menta, bazsalikom,
só, bors, frissen facsart citromlé.

Elkészítés:
A csirkemellet csíkokra szeljük, meglocsoljuk olívaolajjal, citromlével, bazsalikommal, frissen őrölt borssal, és kicsit állni hagyjuk. Az újburgonya héját lekaparjuk, majd feltesszük főni. Eközben elkészítjük a joghurtos-mentás öntetet, itt a joghurthoz ugyancsak friss citromlevet keverünk, beleaprítjuk a mentaleveleket, sózzuk, borsozzuk, majd pár csepp olívaolajjal fejezzük be. Ha kész, a hűtőbe tesszük. A brokkolit rózsáira szedjük és meggőzöljük.

A csirkecsíkokat vajban lepirítjuk, és az előzőleg felaprított jégsaláta-sárgarépa-rukkola salátára halmozzuk. Mellé kínáljuk a mentás-joghurtos újburgonyát és a brokkolit. Nagyon jó kis nyári ebéd vagy vacsi így együtt, de külön-külön is nagyon finom

Bor:
Ilyentájt nem kell sokat gondolkoznunk, hogy mit igyunk egy ilyen friss, üde ételhez. Természetesen hasonló jellegű borra, habzóborra is lehet gondolni. Ideális társ egy jó Prosecco Olaszországból, Valdobbiadene-ből.

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése