Menüpontok

2015. február 12., csütörtök

A haltepertőről...

Talán mondanom sem kell, hogy nagyon szeretjük az egyszerű, rusztikus hagyományos, magyaros ételeket. A haltepertő nagy klasszikusnak számít, és szerintünk benne van az első tízben! Eddig még nem sikerült kiderítenünk, honnan származik, mikor jött divatba készítése, mindenesetre négy szakkönyvet is fellapoztunk, s nem találtunk benne említést.

Azt mindenesetre tudni, hogy elsősorban a Dél-Alföldön, különösen Szeged és Makó vidékén elterjedt. Előfordul Baján, a Tisza felsőbb részein, a Balatonon, a Velencei-tó környékén és Nyugat-Magyarországon, a Fertő-tó partjainál is. A többség pontyból (tükörponty a legjobb) készíti, érdemes azonban próbát tenni a szürkeharcsával, miként azt is számításba kell venni, hogy bár a nagyobb, éltesebb példányok húsa zsírosabb, erre a célra azonban különösen ajánlottak.

Hozzávalók:
halfilé,liszt,
pirospaprika,
só, bors, zsír,
lilahagyma.

Elkészítése:
Haltepertőhöz mindig a halfilék alsó (hasaalja) részét használjuk. Első lépésként egy tálba lisztet öntünk és teszünk hozzá jó minőségű őrölt pirospaprikát. Összekeverjük, majd a halfilét kockára vágjuk (lehet csíkokra is), fűszerezzük sóval, borssal. Nem használok hozzá mást, mert azt szeretném, hogy a hal valódi íze domináljon. Az összevágott halhúst finoman beleforgatjuk a paprikás lisztbe, majd forró zsírban ropogósra sütjük. Néhány perc alatt elkészül, a zsiradékot pedig lecsepegtetjük vagy felitatjuk. Karikára vágott lilahagymával és fehér kenyérrel tálaljuk.

2013: Marinált ponty hamvazószerdára
2012: Sült tarja színes burgonya trióval


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése