Menüpontok

2015. május 11., hétfő

Ratatouille-ban párolt karaj

A múlt hétvégén lecsós szeletet készítettünk. Egy ideig tanakodtunk, hogy mi is lehet a hozzá illő köret, végül a tarhonya mellett döntöttünk. Jó választás volt. Ahogy párolódtak a zöldségek, gondolkozni kezdtem; vajon honnan is ered ez a ma már magyar klasszikusnak nevezett étel, mely lehet köret, de önállóan, kissé „dúsítva” főételként is megállja a helyét asztalunkon.


A lecsó ma már a hagyományos, híres magyar ételklasszikusok közé tartozik. Sokak szerint ősi, mások szerint viszont újkeletű étel, úgyhogy nehéz igazságot tenni. Megint mások azt vallják, hogy a Balkánról került hozzánk, méghozzá a török időkben. Egy biztos a hatvanas-hetvenes évek táján a szocialista konzerváló nagyüzemek „sikerre” vitték nyugaton, így nem kell rajta csodálkozni, ha a németek, svájciak, franciák, esetleg angolok bizonyos rétegei ezzel azonosítanak minket.
Magyarországon a legtöbb publikált recept szerint a legáltalánosabb módon elkészített lecsóhoz vöröshagyma, paprika és paradicsom szükségeltetik, méghozzá 1:3:2 arányban. Ezen persze mindenki úgy változtat, ahogy akar! Újabban sok helyen találkozni olyan modernnek nevezhető változatokkal is, ahol a paradicsom héjának, illetve szár felöli „zöld vagy fehér” részének kivágását javallják. No comment…
Megszámlálhatatlan formában készítik, lehet babos, tojásos, gombás, kolbászos, szalonnás, rizses, burgonyás, francia, tarhonyás, virslis, hozzá vagy mellé szinte bármit tehetünk a jóízlés és a józanész határain belül. Végül úgyis elválik milyen lesz, nyugodtan lehet vele kísérletezni. Egyes főfogások ízesítőjeként is alkalmazhatjuk, készülhet belőle lecsós karaj, tarja, csirke, máj, és különösen jó marhafelsállal.

A mostani fogást így készítettük:
2 közepes fej vöröshagyma
1 kg tv paprika
0,5 kg paradicsom
1 közepes rúd cukkini
só, bors, őrölt paprika
2 evőkanál olívaolaj

A vöröshagymát félfőre vágtuk, majd a paprikát, a paradicsomot, a cukkinit is félbe szeltük. Az olívaolajon megpirítottuk a hagymát, majd úgy negyed óra elteltével, ment hozzá a tv paprika. Sóztuk, borsoztuk, meghintettük egy kis őrölt paprikával, hagytuk egy kicsi együtt párolódni, később hozzá tettük a paradicsomot, néhány perccel utána pedig a cukkinit.
Miközben a lecsó szép lassan készült, hozzáláttunk a hús előkészítéséhez. A karajszeleteket enyhén borsoztuk, majd forró olívaolajon hirtelen megsütöttük, éppen csak addig, míg a külseje egy kis kérget kapott. A hússzeleteket a zsiradékkal együtt áttettük a párolódó lecsóba, és együtt, körülbelül háromnegyed óra alatt elkészítettük. Amit egyedül talán nem idevalónak tarthattok, az a cukkini, ez ugyanis a francia lecsó (ratatouille) elmaradhatatlan kelléke, viszont pont előző nap kaptunk rokonunk kertjéből, és egész egyszerűen nem tudtunk neki ellenállni.

2014: Epres rebarbara velő
2013: Medvehagymás bucik
2012: FRD menü, ahogy mi képzeljük
2011: Pezsgő a Kárpát  medencében

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése