2011. április 8., péntek

Húsvét jegyében a Magyar Konyha

Néhány napja megjelent a Magyar Konyha áprilisi száma, mely mi máshoz, mint egyik legnagyobb ünnepünkhöz, a Húsvéthoz kapcsolódik. Így böjt idején persze sokan veszik apró kínzásnak egy gasztronómiai magazin ajánlását, de mi azért gondolunk azokra is, akik munkájuk által, vagy egyszerűen csak úgy, nem gyakorolják ezt az ősi szokást.

A címlap rögtön egy hatalmas sonkával indít. Van is bőven mit írni erről a témakörről, mert lassan ott tartunk, hogy könnyebb a hazai multiknál, de más kisebb-nagyobb üzletben is Serrano-t, Ibérico-t vagy Pármai sonkát venni, mint a jó kis hazai parasztsonkát. A témát Ambrus Lajos indítja, kinek jóízű, gyakran érdekes történetekkel átszőtt írásai régóta kedvemre vannak. Aztán itt van egy másik remek gasztro-író, Csíki Sándor, aki a sódar mellett arra is figyelt, hogy némi kis tojást csempésszen a fazékba, s ennek tudományos megfigyeléseit meg is osztja velünk. Akiknek pedig még mindig nem elég, azok megtudhatják milyen is a Prágai, a Schwarzwaldi, vagy a fent már említett Serrano, Ibérico, esetleg a Pármai sonkaremek.

Más színes, egyébként is az ünnephez kapcsolódó cikkekben is bővelkedhettek. Megtudhatjátok, milyen a Borlekvár, miért olyan egészséges a medvehagyma (mivel szezonja van egy külön posztban mi is foglalkozunk majd vele), olvashattok a kenyér kultuszáról, Bicsár Attiláról, Juan Mari Arzakról, a kadarkáról, a jó kis tavaszi pálinkákról, lezárásnak pedig Auguszt mester Húsvéti mákos meglepetéseiről.
Tudom, hogy sokan vadásznak a Konyhában receptekre is, az ő örömüket szolgálja a Bundázott kecskesajt vörös körtével, a Citromos fogas kapros tésztával, a Mákos piskóta, a Csicsókakrémleves haltejjel, a Medvehagymás tojáslepénnyel töltött sertéstekercs vagy a Medvehagymás túrótorta, és még hol a vége…

A lap saját honlapcíme ez, de, ha megrendelni, előfizetni szeretnétek, úgy ezt a másikat használjátok.

2 megjegyzés:

  1. Istvan A Lovag Keglovich2011. április 9. 7:55

    Kedves Főszerkesztő András! A medvehagymát nagyon felkapták. Sopronban is van. Én a levelét megmosom,aprítom és ecetes salátaként fogyasztom.

    VálaszTörlés
  2. István! Már nem kell sokat várni a medvehagymás cikkre. Hétfőn jön!

    VálaszTörlés