2011. szeptember 5., hétfő

Gondolatok a Bikavérről II.

Nem tudom, Ti hogy vagytok vele, de én 1994-ig azt sem tudtam, hogy létezik más Bikavér is, mint az egri. Ha akkor valaki ezt mondja, meg is mosolygom. Mindez csak azért jutott eszembe, hiszen az eltelt 17 évben sok víz lefolyt a Dunán, sokat tágult a borfogyasztók tudása, mégis jó páran vannak, akik még mindig nem hallottak a Szekszárdi Bikavérről. Remélem csak mostanáig…

Garay és Babits városa igazolt prioritással bír a Bikavér történetében. Tudjuk, hogy a szó ilyen formában a várossal és az ott termelt tüzes borral kapcsolatban, a 19. században egy költeményben hangzik el először. A helyzeti előny vagy száz esztendeig meg is maradt, azonban a II. világháborút követően egy hibás döntés miatt a Bikavér nevet elvették a borvidéktől, s azt negyven esztendeig nem használhatta.    

Nagyjából a II. világháborúig a kiváló, fűszeres zamatú bort adó kadarka volt a borvidék fő szőlőfajtája, mely természetesen nagy százalékot képviselt a Bikavérek összeállításakor is. Később azonban a biztonságosabban termelhető kékfrankos, cabernet, merlot hármas került túlsúlyba. A borvidék imponáló fejlődést produkált az utóbbi években. Jelentősen nőtt azoknak a pincészeteknek a száma, amelyek nemzetközi mércével mérve is versenyképes borokat palackoznak. Ezek a vállalkozások szinte egytől egyig komoly beruházásokat hajtottak végre, megteremtve a még magasabb színvonalú működéshez szükséges technológiai és ültetvényi hátteret, érlelő- és tárolókapacitást.

A város környékén ma már túlsúlyban vannak a kékszőlők, melyek közül a legnagyobb területen termesztett fajták sorrendje az alábbiak szerint alakul: kékfrankos, zweigelt, merlot, cabernet sauvignon és franc. Érdekesség, hogy viszonylag kevés a kadarka, pedig az utóbbi időben egyre szebb szekszárdi tételeket kóstolhattak az érdeklődők. Számos borász szerint a kadarka teremtette meg Szekszárd hírnevét, eszük ágában nincs megfeledkezni róla, sőt, a borok világában egy ideje éppen a kuriózumnak számító helyi fajták kerülnek előtérbe. Bár szükségtelen, de ez utóbbi még egy érv a kadarka mellett. Nem kérdés tehát, hogy a Szekszárdi borvidék elképzelhetetlen e fajta nélkül, ám néhányan bizonyos kételyeket is megfogalmaznak. Szerintük a nagy minőség ugyan benne van a kadarkában, de a szőlőművelés felől közelítve nem is olyan könnyű azt kihozni belőle. Reméljük, a jövőben növekszik majd a kadarka mennyisége. A fajta rajongótábora folyamatosan gyarapszik, egyre több borkedvelő ráérez a kadarka lényegére. A merlot, a cabernet fajták, vagy éppen a jobb kékfrankosok szín- és ízintenzitását, töménységét aligha tudja produkálni. Nem is ez a feladata, az értő borissza nem ezt várja tőle, hanem éppen azt, ami a kadarka (relatív) tanninszegénységéből és savgazdagságából ered: a különleges savszerkezetet, a jó értelemben vett könnyedséget, a jól ihatóságot, a fűszeres és gyümölcsös jelleget.

                                             
Véleményem szerint Szekszárd egyik hatalmas előnye, hogy a kadarka fajtával egyedivé teheti az ottani Bikavért. A fajta olyan pluszt adhat a házasításnak, mely nagy lépést jelenthet az identitás megtalálása felé.  A problémák azonban csak ekkor kezdődnek. A szőlőfajta hatásaival és szerepével kapcsolatban sajnos még ma sincs egyetértés. Tény, hogy sok minden változott az elmúlt években, de úgy látszik, mintha kissé nehezen vetkőzné le az egykori tömegtermelés terheit. Tudok olyan termelőről, aki több mint harminc százalékban szerepeltetné a fajtát a házasításokban, addig nem egy pincészet ki is venné azt. Az ilyen és hasonló vélemények elhangzásakor, ma már szinte közhelyesek az alábbi hivatkozások: alacsony terhelés, kimagasló fekvések, bak- vagy alacsony kordonművelés, stb. A jó kadarka feltétlen pluszt adhat, a szőlőfajta további feltámasztása azonban csak kemény munkával, jelentős költségekkel és kockázatvállalással lehetséges.

Bár a távolságok egyre kisebbek, mégis úgy érzem, a negyvenévi kényszerű eltiltás következményeit még mindig nem tudta levetkőzni a borvidék. Ez a mellőzés, valamint az, hogy az egykor a borvidéket uraló állami gazdaság sem képviselte megfelelően a helyi termelők érdekeit, nehéz helyzetbe hozta a gazdákat. A szőlőterületek szétaprózódtak, sok értékes termőterületet valósággal felfalt a terjeszkedő város, s a magántermelőknek szinte a semmiről kellett felépíteni, működtetni gazdaságukat, megteremteni a szekszárdi borok piacát.

1 megjegyzés:

  1. Klassz gondolatok! Én sem voltam tisztában a dolggal.

    VálaszTörlés