2011. november 12., szombat

Márton-napi libasült

Márton napján libát enni, megszokott, évszázados hagyomány. Vannak pillanatok, amikor igenis örülhetünk a médiának, és a 21. század más kommunikációs csatornáinak, mely a modern Márton-nap magyarországi újraterjesztésében egyértelmű és igazolt szereppel bír. A gasztroblog ugyan eredeti műfaj, de mégiscsak média, ezért úgy gondolom, november táján minden „művelőnek” illik kicsit libáznia.

Tálalva...
Szt. Márton halálának napja (november 11.) az adventi böjtöt megelőző utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett. Ilyentájt rendszeresek voltak a vásárok, lakomák, összejövetelek, mulatságok. Ez a nap fordulópontnak számított a naptárban és a mezőgazdasági közösségek életében is. Ekkora ért véget gazdasági év, ekkor takarították be a termények nagy részét, került a jószág az akolba, és erre az időre érik meg az újbor, hízik meg a liba, egyáltalán ekkor kezdődik meg a téli élet. Magyarországon a lúdevésnek két nagy időszaka van, ez pedig a május és a november.

Martinus (316-397), Pannonia híres szülöttje, egy savariai családban látta meg a napvilágot, de gyermekkorát már Ticiumban töltötte. Még szinte gyerek fejjel állt ő is katonának, és a gall Amiens városába helyezték. Életének egyik legtöbbet idézett története éppen amiensi katonaéveihez kötődik. Itt esett meg, hogy a város kapujánál őrködő Martinus egy didergő koldust látván, kettéhasítja köpenyét, és azzal betakarja a koldust.
18 éves korában megkeresztelkedett, elhagyta a katonaéletet, és egy helyi püspök tanítványa lett. A Pannóniához közeli Illíriában missziós tevékenységet folytat, de 361-ben visszatért Galliába, ahol szerzetesi közösséget és monostort is alapít. Életének csúcspontjaként, 371-ben Tours püspökévé választják.  
St. Martinus és a liba kapcsolatáról két anekdota is fennmaradt. Az egyik történetben, mikor Tours püspökévé választották, a libaólba menekült, mert úgy vélte, nem méltó a címre, ám a hangos gágogás mégis elárulta rejtekhelyét. Egy másik legenda, abból az időből származik, mikor már, mint püspök tevékenykedett.  Egy nap, pont istentisztelet közben a ludak „éneke” annyira megzavarta az istentiszteletet, hogy Márton mérgében az összes libát megsüttette.

Hozzávalók, elkészítés… evés
A libamellet megmossuk, majd szárazra töröljük, bedörzsöljük sóval, borssal és bőségesen majorannával. A sütőt előmelegítjük 220 fokra, a tepsit leheletvékonyan kikenjük libazsírral. A libamellet tepsibe rakjuk, kevés vizet öntünk alá és betoljuk a sütőbe. Hozzávetőleg 20 perc múlva 160 fokra állítjuk, és tovább sütjük kb. egy óráig. Mikor a lé elpárolgott és a szaft barnul, hozzáöntünk ismét egy kis forró vizet. A húst gyakran kenegetjük a kisült szafttal, ha ezt időközben soknak találjuk, egy párszor le is szedhetjük. A sütési idő elteltével kikapcsoljuk a sütőt, a húst befedjük alufóliával, és benne hagyjuk úgy 15 percig pihenni. A sült szaftról, ha szükséges, még egyszer leszedjük a zsírt.
Mi krumplipürével és párolt vöröskáposztával ettük, melyet egy kis vörösborral bolondítottunk meg, de ami igazán érdekes volt, az a kökény csatni. Bátran állíthatom, hogy szinte minden sülthöz, vadételhez nagyon finom. Igazán kiemeli, és még gazdagabbá teszi az ízeket. A csatni receptjét, elkészítését néhány nap múlva mutatom be.
Természetesen újbort fogyasszatok mellé. Lehet ez portugieser, zweigelt, (Márton-napi cuvée) kékfrankos, de más fajtákba-borokba is bátran belekóstolhattok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése