Menüpontok

2012. január 4., szerda

Kacsahúsos tészta


A karácsonyi menü taglalásakor már kitértem rá, hogy ha kicsit túlméretezitek a kacsát, az sem baj, csak a lehető leghamarabb szabadítsátok meg csontjaitól, és máris kaptok egy nagyon sokoldalúan felhasználható alapot.

Ez a recept egy klasszikus a megmaradt húsfélék másnapi, harmadnapi felhasználásához – nálunk legalábbis. Lássuk be, a mai áraknál (válságban főleg)teljesen természetes, ha ragaszkodunk a jóízű ételeinkhez, amiket kidobni esztelen pazarlás. Túl a materiális dolgokon pedig magát a termelőt, készítőt is becsüljük meg azzal, hogy minden ehető dolgot felhasználunk, és semmi, de semmi nem kerül zsákba, lefolyóba stb.

Nagyon egyszerűen elkészíthető az étel, nem kell hozzá más, csak a kacsahús, egy jó minőségű hámozott paradicsom konzerv, tészta, no és a fűszerek. Én már másnap reggel leszedtem a csontokról az összes húst, bőrt, és így még harmadnap is teljesen élvezető volt, méghozzá a következő módon. Az aprólék nagyjából egyforma darabokra vágtam, ezután három-négy gerezd fokhagymát felaprítottam, és együtt egy serpenyőben pirítani kezdtem. 
Nem szükséges hozzá külön zsiradék, hiszen a kacsából lesz elég. Ha mégsem így történne, nyugodtan használjatok az előzőleg kisült kacsazsírból egy keveset. Miután kellően megpirult a hús, hozzáteszem a hámozott paradicsom konzervet, ha egészben van benne a paradicsom, azt előzőleg összevágom. Ízesítem sóval, frissen őrölt borssal, majoránnával és egy kevés cukorral. Ha a tészta kifőtt, már mehet is rá a ragu, meg egy kis reszelt sajt… és jöhet az élvezet!   

Tipp: Természetesen máshogy is elkészíthetitek a tésztát, ki lehet próbálni például pestoval is. Nagyon jó megoldás a kacsahús-aprólékot felkarikázott burgonyával együtt megsütni a sütőben, de sárgarépa, brokkoli, sőt a spárga mellé is nagyon jól illik. Próbáljátok ki!



(A munkafolyamatok összefoglalását bemutató, ún. receptképek ötletét, Nagy Zsolt kollégám Bor&Sodó oldaláról merítettem. Utólag is köszönet érte!)

2 megjegyzés:

  1. Nagyon szívesen..!
    Jól tekered azt a borsőrlőt, ott a második képkockán! :)
    A kacsahúsos sugo pedig remek ajánlat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rosenmayer András2012. január 19. 10:20

      Köszi! Azt a drága feleségem tekeri az icipici kezével :-) Amúgy tényleg nagyon finom volt!!!

      Törlés