2012. március 30., péntek

Good Food már itthon is!

Némi késéssel, de hála az égnek megérkezett hozzánk is a Good Food hazai kiadásának első száma. Mivel nagyon vártam, igen megörültem neki. S bár lehet, hogy nem annyira aktuális, én bízom benne, hogy általunk ajánlva is sokan kedvet kapnak hozzá.

Az eredeti, angol nyelvű Good Food, a maga nemében fogalomnak számít, sőt nem csupán a szigetországban, de nyugodtan fogalmazhatok úgy is, hogy az egész világon. A BBC által évi többmillió példányban megjelentetett gasztrolap magyarországi piacra kerülése, bízom benne, hogy segít még több emberhez eljuttatni a főzés, az evés, az élni tudás és akarás élményét. Szlogenjük is ez: A jó étel mindenkit összehoz!

Részlet a sajtóközleményből: „A Kossuth Kiadói Csoport tagja, a Ventus‐Commerce Kft. 2012. február 29‐én indítja útjára a BBC GoodFood Világkonyha magazint. A magazint, amely nem akar mást, mint megmutatni, hogy a jó étel mindenkit összehoz, és hogy jót enni bármikor lehet. Otthon is. Sőt, otthon igazán! A most megjelenő lap a hitelességéről és megbízhatóságáról közismert BBC lapcsalád második tagja, amely Angliában húsz éve jelenik meg igen magas példányszámban. A kiadó komoly versengésben nyerte el a lap magyarországi kiadási jogát. Előzetesen alapos piackutatást végzett a hasonló tematikájú lappiacon és úgy ítélte meg, hogy a színvonalas, közérthető, fantasztikus fotókkal illusztrált, könnyen, gyorsan és praktikusan elkészíthető recepteket tartalmazó magazin sok olvasót ösztönözhet arra, hogy kedvet kapjon a főzéshez és felfedezze az étellel való közvetlen kapcsolat örömét.

A hónap utolsó péntekén megjelenő lap 108 oldalon mutatja be azt, ahogy a világ főz. A hazai
gasztrovilág kiemelkedő  egyéniségeiről szóló cikkek mellett rendszeresen megjelennek a világ leghíresebb sztárséfjeinek zseniális receptjei, ötletei. Az első  lapszámban Gordon RAMSAY mutatja meg, hogyan lehet az ízletes és szemet gyönyörködtető tavaszi zöldséges sült csirkét elkészíteni. HEGYI Barbaráról megtudhatjuk: nem kérkedik azzal, hogy remek szakács. Egyszerűen csak főz. Szeretettel, lelkesedéssel és minden egyes falatban érezhető életörömmel. Ötfogásnyi, jó hangulatú tavaszi menüjét érdemes kipróbálni SZATMÁRI Ferenc, a Borbíróság Étterem és a Hónap séfje is a várva várt tavasz ízeit, illatait komponálta bele négyfogásos ajánlatába.
Mi már a tavaszra készülünk! Nem véletlen, hogy a címoldalon a húsvéti ünnepi asztal királynője, a kalács szerepel. A kalács lehet egyszerű vagy töltött, sima, fonott vagy kör alakú. Így is, úgy is szeretjük. EGERVÁRI Erika cukrász‐péktől megtanulhatják, miként lehet a fehérboros‐medvehagymás kaláccsal még különlegesebbé tenni az ünnepet. Ha húsvét, akkor sonka. GÓDOR András, a „Sonkás”, aki az ország leggazdagabb sonkaválasztékával dicsekedhet, három olyan sonkareceptet kínál, amelyek közül bármelyiket szívből ajánljuk bárkinek. Azt is megtudhatják, mi az a táplálékallergia. KOVÁCS Judit dietetikus szakértő segít eligazodni a témában. MAUTNER Zsófia hónapról hónapra egy‐egy nemzet gasztronómiai kultúráját és receptjeit mutatja be. Az első lapszámban Florát, a brazil nagykövet szakácsnőjét és többek között a brazil sajtos zsemlét. Akik pedig könnyedén és lazán szeretnék elkápráztatni az ismerőseiket, próbálják ki KURUCZ Attila, az Innio séfje receptjeit."

Mivel – ahogy említettem – az első szám kicsit csúszott, már izgatottan várom a következő, áprilisit is, gondolom, már csak pár napot kell várni rá. Bár…
Érdemes megnézni a magazin honlapját, és persze előfizetni az egyes példányokra.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése