2012. szeptember 11., kedd

Pirult rozmaringos szarvassonka tormamártással

Befejező vadsonkás ételünk következik, legalábbis egy időre. Úgy érzem sikerült most kihozni annyit a vadakból, amire gondoltunk, így most egy kis időre pihentetjük ezt a témát. Ám korántsem véglegesen!

Évszázadokkal ezelőtt azt vallották, hogy a tormának „gonosságot elűző ereje vagyon”. Bizonyos országrészeken a farsangolás vége felé igen sűrűn fogyasztották – különösen húshagyó kedden -, mert bajelhárító szerként tekintettek rá, s egyben a tavaszi megújulás egyik jelképét is tisztelték benne.
Eltérően az eddigiektől, itt most nem írom le részletesen, hogy mit is tettünk a vadsonkákkal, hiszen korábban már elolvashattátok részletesen. Amire a bejegyzésen belül szeretnék kitérni, az a tormamártás. Ez a klasszikus évszázadokig folyamatosan szerepelt konyhánkban. Elmaradhatatlan volt a főtt marhahús mellől, sertésfejhez, marhanyelvhez, de bármiféle egyéb főtt vagy sült húsokhoz, zöldségekhez is kiváló kísérő. Én legutóbb egy Krenfleisch-ben találkoztam vele, ahol is a sült-főtt császárt készítették tormás húsként. Kiváló volt!

Dobos-leírás szerint készítettük a mártást: 
„Egy tormát gondosan megtisztítunk, azután igen finoman megreszeljük. Most néhány evőkanálnyi tejfölt egy kevés liszttel jól elhabarunk, a megreszelt tormát hozzá adjuk, kissé megsózzuk, továbbá adunk hozzá tört czukrot, aztán kevéske húslével felöntve kellő sűrűségűre elfőzzük”. Így tettünk mi is, s azután a megpirult sonkaszeletek mellé tettük a tormamártást, az egészet pedig házi szélesmetélttel kínáltuk!

A vadhúsokat ezúttal is a Vadvilág biztosította. Köszönjük!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése