2012. november 19., hétfő

Kurkumás rizseshússal töltött kelkáposzta rolád

A legutóbb éppen egy jó kis szabadnapos ebédet tervezgettünk. Rövid tanakodás után keleti, egészen pontosan kis indiai ízvilágra támadt kedvünk. Már nyúltunk is egyik kedvenc fűszerünk, a kurkuma után, a több pedig már félig-meddig improvizáció kérdése volt.

A kurkuma (Curcuma longa) fűszer és gyógynövény. Angol elnevezése neve: turmeric, míg a magyar népies neve: kurkunna gyökér, indiai sáfrány. Hazája India, de egész Ázsiában elterjedt. A hagyományos indiai gyógyászatban, a több ezer éves múltra visszatekintő, ősidők óta alkalmazott gyógyító szer, ugyanakkor már i. e. 600-ban Asszíriában is feljegyezték jótékony hatásait. A fűszert, a sárga színű, gyömbérre emlékeztető gyöktörzse, és gumója (Curcumae rhizoma) a méregmentes, sárga festékanyaga (kurkumin) adja, és sajátos aromája, valamint karakteres festőszíne miatt kedvelik.

Hozzávalók:
50 dkg darált sertéshús (lapocka)
1 kis fej kelkáposzta,
1 fej vöröshagyma,
2-3 gerezd fokhagyma,
ízlés szerint csili,
olívaolaj, só, bors,
1 ek. őrölt kurkuma,
1 kk. őrölt kömény.

Elkészítés:
A vöröshagymát apró kockára vágjuk, olívaolajon pirítani kezdjük, majd hozzátesszük a darált sertéshúst és az ugyancsak felaprított fokhagymát. Addig pirítjuk, míg egy kis levet ereszt, majd hozzátesszük a fűszereket, és rövid ideig pároljuk. Amennyiben kevés lenne a folyadék, úgy azt lehet pótolni. Egy csésze mennyiségű párolt rizzsel összeforgatjuk, és hagyjuk kihűlni. A kelkáposztát megtisztítjuk, leveleire szedjük, majd a leveleket néhány percig blansírozzuk, kivesszük, lecsepegtetjük. Az elkészített töltelékkel megtöltjük a leveleket, feltekerjük, üvegtálba tesszük, kis vajdarabokat helyezünk a tetejére, és magas hőmérsékleten pirosra sütjük. A tálaláskor meglocsolhatjuk egy kis tejföllel.

Bor:
Fűszeres, karakteres, magas savtartalmú fehérbort ajánlok hozzá. Csetvei Kriszta olaszrizlingje például remek választás lehet.

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése