Menüpontok

2014. június 4., szerda

Újburgonya-szezon!

Javában tart a szezonja ennek a tavaszi, kora nyári zöldségnek. Mi mindenhogy imádjuk, akár csak megfőzve, kevés vajjal, sóval. Ezt a posztot amolyan bevezetőnek szánjuk, és még várhatóan készítünk egy-két fogást ebből a krumpliból, addig, amíg új!

Kapormártás és újburgonya
Hozzávalók:
2 csokor friss kapor
2 evőkanál liszt
2 evőkanál olaj
40 dkg tejföl
1-1,5 dl víz
só, fehérbors

A megmosott és leszárított kapor tüskeszerű levélkéit szedjük le a vastag szárakról, és ha nagyok lennének, kicsit vágjuk össze. Először a világos rántást készítjük el, melynél az olajon kevés lisztet pirítunk, ha enyhén megpirult, rádobjuk a felaprított friss kaprot, és felöntjük vízzel. Sóval, fehérborssal ízesítjük, kicsit forraljuk, vigyázva, mert hamar besűrűsödik, majd hozzátesszük a tejfölt. Aki szereti, tehet bele fehérborecetet vagy citromlevet.
Az újburgonya vékony héját vízben lekapargatjuk, majd kevés sós vízben megfőzzük. Az elkészült kapormártást ezzel az ugyancsak nyáreleji finomsággal tálaljuk. Végszóként, s persze azért, hogy a húsimádók kedvébe járjunk, ki lehet egészíteni egy kevés olajban megpirított baconszalonnával, és hogy a borfogyasztók se búslakodjanak, illik hozzá egy jól behűtött sauvignon blanc, de jó társ mellé egy jó hideg fröccs is.

Mentás-joghurtos újkrumpli brokkolival
Hozzávalók:
fél kiló újkrumpli,
fél fej brokkoli,
2 dl natúr joghurt,
vaj, menta, só, bors,
frissen facsart citromlé.

Az újburgonya héját lekaparjuk, majd feltesszük főni. Eközben elkészítjük a joghurtos-mentás öntetet, itt a joghurthoz friss citromlevet keverünk, és beleaprítjuk a mentaleveleket, sózzuk, borsozzuk. Ha kész, a hűtőbe tesszük. A brokkolit rózsáira szedjük és meggőzöljük. Tálaláskor mellé adjuk a mentás-joghurtos újburgonyát és a brokkolit.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése