2014. június 7., szombat

Pikáns-tejes krumplileves

Jó harminc évvel ezelőtti ízeket próbáltuk összehozni minap. Mindkettőnk gyermekkorának érdekessége volt tavasz-nyár tájékán, a nagymamáink konyhán készült tejes krumplileves. Természetesen újkrumpliból…


Kell hozzá (4 főre):
40 dkg újkrumpli, 1 liter tej (min. 2,8%-os)
só, frissen őrölt bors, 1,5 dl tejföl, vaj.

Elkészítés:
Az újkrumplit megmossuk, vékony héját ledörzsöljük. Apró kockákra vágjuk, majd egy lábosban, vajon pirítani kezdjük. Ízesítjük sóval, borssal, majd felöntjük a tejjel. Mikor már majdnem készen van, hozzákeverjük a tejfölt, és együtt készre főzzük.
Tálaláskor meg lehet hinteni nagyon kevés fűszerpaprikával, és aki szereti, tehet hozzá frissen facsart citromlevet. Nagyanyáink, ha jól emlékszünk, ecetet tettek bele.

Tipp:
Ebből a nagyon egyszerű levesből, némi kolbász vagy sonka, esetleg csülök hozzáadásával tartalmas egytálétel is készíthettek. Igaz, ebben az esetben már kicsit másról szól a történet...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése