2014. július 7., hétfő

Kurkumás rizseshússal töltött kelkáposzta

Idestova másfél esztendeje készítettük ezt az ételt. Akkor ősz volt, de szerintem ezek az ízek most, forróság idején is remekül megállják helyüket. Nagyon könnyen, nagyon hamar elkészíthető étek lesz így, azt pedig garantálhatjuk, hogy az íze több évre megmarad emlékezetetekben! 

Hozzávalók:
50 dkg darált sertéshús (lapocka)
1 kis fej kelkáposzta,
1 fej vöröshagyma,
2-3 gerezd fokhagyma,
ízlés szerint csili,
olívaolaj, só, bors,
1 ek. őrölt kurkuma,
1 kk. őrölt kömény.

Elkészítés:
A vöröshagymát apró kockára vágjuk, olívaolajon pirítani kezdjük, majd hozzátesszük a darált sertéshúst és az ugyancsak felaprított fokhagymát. Addig pirítjuk, míg egy kis levet ereszt, majd hozzátesszük a fűszereket, és rövid ideig pároljuk. Amennyiben kevés lenne a folyadék, úgy azt lehet pótolni. Egy csésze mennyiségű párolt rizzsel összeforgatjuk, és hagyjuk kihűlni. A kelkáposztát megtisztítjuk, leveleire szedjük, majd a leveleket néhány percig blansírozzuk, kivesszük, lecsepegtetjük. Az elkészített töltelékkel megtöltjük a leveleket, feltekerjük, üvegtálba tesszük, kis vajdarabokat helyezünk a tetejére, és magas hőmérsékleten pirosra sütjük. A tálaláskor meglocsolhatjuk egy kis tejföllel.

Ötlet, tálalás és ételkörnyezet: Stefán Mónika

2013: Tyúkgomba keletiesen
2012: Mentás-citrusos tzatziki
2011: Láng György (George Lang) 1924-2011

1 megjegyzés:

  1. Kedves webmester,

    Észrevettük, hogy nagyon finom receptek találhatók a blogodon, és egyúttal szeretnénk bemutatni neked az új honlapunkat, www.mytaste.hu ahol a felhasználók válogathatnak több mint 115 000 összegyűjtött recept közül. Az oldalon szintén található egy rangsor a leggyakrabban látogatott blogokról. Ha hozzácsatolod a te blogodat is, mi indexeljük a receptek elejét, melyeket a felhasználók ezután könnyen megtalálják a keresőnk segítségével. Ám a recept klikkelése után átirányítja őket a te blogodra, tehát egyre több látogatód lesz az oldalon. Ne aggódj, minden teljesen ingyenes.

    Osszesrecept.hu testvéroldalai megtalálhatók világszerte. Nagyon örülnénk, ha a te blogod is része lenne ennek a nagy családnak.

    Ha bármilyen kérdésed van, kérem lépj velünk kapcsolatba, szívesen segítünk bármivel.

    Üdvözlettel,
    Tünde
    info@mytaste.hu

    VálaszTörlés